Az önmagamba vetett hit lépései

Amikor minden kezdődött - a kérdések
Mai napig emlékszem arra a jelenetre, amikor ráébredtem a saját létezésemre. 7-8 éves lehettem, amikor ültem a szánkón és készülőben voltam lecsúszni a házunk körüli emelkedőn.
Hirtelen belém hasított egy kérdés: “Mi ez a hely és én mit keresek itt?” Megijedtem, mert hirtelen sebezhetőnek éreztem magam. Olyan érzés volt, mintha egy játék része lennék. Valaki fentről figyel és mások által játszik velem.

Az éjszakáim rémálmokkal voltak tele. Egy idő után már úgy aludtam el, hogy azt mondta magamnak: “Rá fogok ébredni arra, hogy csak álmodom.” És így is történt. A rémálmok kellős közepén eszembe jutott, hogy megkérdőjelezzem, hogy ez valóban a valóság vagy csak álom. Így általában azt választottam, hogy elrepülök a félelmek elől vagy az újjaim segítségével elkezdtem kinyitni a szemeim.

Ahogy telt az idő, minél több alkalommal jelent meg bennem ez a kérdés, hogy: “Mi ez az egész és én mit keresek itt?”. Minél több kérdésem kezdett lenni, és ezáltal az áldozat szerepét is intenzívebben kezdtem el érezni. Ijesztő volt számomra ez a fizikai világ: Hogyan lehetséges, hogy mindez, amit magam körül látok, létezik, és miből van ez?


Amit gyerekként láttam
Édesanyám nagyon jó ember és mindenkinek mindig a legjobbat akarta és akarja. Mindig mindenkit fontosabbnak tartott saját magánál. Nagyon hívő és a tanítások félreértelmezésének eredményeképp a következő hitrendszerek szerint éli az életét: “születésünktől fogva mind bűnösök vagyunk” (Ádám és Éva), ezért azt érezte, hogy “neki bűnhődnie kell”. Ezekből a mély hitrendszerekből gyökerezett a többi: “nagyon nehéz az élet”, “a pénzért nagyon meg kell dolgozni” stb. Ezeket mind végig néztem, ebben nőttem fel. Férfi munkát végzett és fizikai szinten kiégette magát. Egy adott szinten ezek a hitrendszerek az én életemben is megnyilvánultak (régebben).

Egy dolgot nagyon sokat láttam Tőle: rengeteget imádkozott és könyörgött Istenhez, az élete pedig tele volt nehézségekkel és küszködéssel.

Nagy félelmet keltett bennem mindig, amikor a következőket hallottam: egy életünk van, és miután meghalunk, a Pokolba vagy a Mennyországba jutunk.


Az önmagamban vetett hit lépései
Amikor kizártam ezeket a gondolatokat és mindazt, amit látok, észrevettem, hogy jól érzem magam és minden rendben van. Elkezdtem haladni a jó érzés irányában, amely nem gondolati síkon volt. Olyan megérzések érintettek meg, amelyek azt tudatták velem, hogy az igazság nem abban van, amit mondanak, hanem ott van abban a tisztaságban, amit magamban érzek.

Sok mindent megfigyeltem ezekben az években. Egyik fontos tényező, amit észrevettem az volt, hogy a félelem érzését csak akkor érzem, ha olyan dologra gondolok, ami félelmet kelt bennem. Ez azért volt fontos felismerés a számomra, mert azt tanította, hogyha alapjában véve jól érzem magam, akkor ebben a jó érzésben lehet az igazság, és ha a jelenben nem vagyok a tudatában semmi rossznak, akkor az nem is létezik (abban a pillanatban).

Azt éreztem, hogyha arra hallgatok, amit a körülöttem lévő emberek mondanak, ami félelmet kelt, akkor eluralkodik rajtam a rettegés. Így muszáj volt megkapaszkodnom abban a jó érzésben, amit magamban éreztem, és kitartani abban a belső hitben, hogy amiben az emberek hisznek az nem lehet igaz abban a formában, ahogyan azt Ők hiszik.

A másik, amit észrevettem az volt, hogy láttam a felnőtteken, hogy olyan gondolatokat dédelgetnek és ismételnek újra meg újra, ami fájdalmat okoz nekik. Feltettem magamban a kérdést, hogy: “Miért nem engedik el a gondolatokat? Az megoldana mindent.” Természetesen nem vettem észre, hogy én is közbe olyan gondolatot dédelgetek, amitől félek, és ha tudatosan nem engedem el őket, akkor beleragadok.

Azt is elkezdtem észrevenni, hogy van egy fajta párhuzam aközött, ami bennem megjelenik és aközött, ami körülöttem történik. Ha valamire gondolok vagy elképzelem vagy érzem, akkor az megjelenik. Az volt a legelső legnagyobb A-HA pillanat az életemben, amikor megtudtam mindezt magyarázni magamnak egyetlen szóval: “vonzás”. Ez 2004-ben volt.


Tapasztalás
Ezekben az időkben történt az is, amikor már minél több negatív gondolattal és érzéssel kezdtem el én is foglalkozni, amiből elegem lett, ezért meditálni kezdtem. Leültem, becsuktam a szemem és elkezdtem magam megtisztítani minden eddig összegyűjtött gondolattól és érzéstől. Elképzeltem, hogy egy végtelen térben vagyok és formát és színt adtam minden negatív gondolatnak, érzésnek, amelyet a testemen érzékeltem. Éreztem, ahogyan hozzám vannak tapadva. Elképzeltem, hogy egyenként lekapcsolom őket magamről és végig néztem, ahogy szépen lassan eltávolodnak tőlem és eltűnnek a végtelenben. Ezután elengedtem mindent: ki vagyok; mit tanultam, hallottam, tapasztaltam eddig; kik a szüleim, a barátaim stb. Ez nagyon hamar ment, mivel elképesztően éber és jelen voltam. Egyszer kellett mindent elképzelnem, és nem kételkedtem abban, amit csinálok. Tudtam és éreztem, hogy minden, amit most elképzelek, valóban megtörténik. A végeredmény, ahová eljutottam a végtelen semmi és minden egyszerre. Hazatértem. Otthon éreztem magam, biztonságban, szeretetben, örömben, teljességben. Körülírhatatlan érzés volt. Abban a pillanatban tudtam, hogy számomra ez lesz az igazság, és nem az, amit másoktól hallok.

Mivel rengeteg babonát is hallottam, mint például: “Ha elindulsz otthonról és visszafordulsz, az szerencsétlenséget jelent.”, “Ha egy fekete macska átmegy előtted az úton, valami szerencsétlenség fog történni.” stb., elkezdtem megfigyelni, hogy milyen érzést okoz ez bennem, és eldöntöttem, hogy megfordítom mindezeket. Le akartam tesztelni annak a valóságalapját, amiben én hittem: “Az az igazság, amit én fogadok el igaznak.”


Teszteltem, amit igaznak éreztem
Pl. Amikor elindultam otthonról, és valami miatt vissza kellett fordulnom, azonnal észrevettem, hogy bekapcsolt az, amit hallottam. Éreztem magamban a félelmet, ezért felülírtam és azt mondtam magamnak: “Pont emiatt lesz szerencsém! Ez szerencsét hoz nekem!” Éreztem a gondolataim mögötti felemelő érzéseket, és olyan intenzitással erősítettem meg magamban, hogy valóban igaznak is éreztem. Amikor például vizsgáznom kellett valamiből, akkor szándékosan fordultam vissza a lakásba, hogy biztos legyen az, amiben hiszek és ez fogja eldönteni, hogy sikeresen vizsgázok-e vagy sem. És ez mindig szerencsét hozott nekem. Azóta minden alkalommal, amikor elindulok otthonról, majd valamiért vissza kell fordulnom, ez a kellemes gondolat és érzés jelenik meg bennem, és mindig mosolygok.

Tudattalanul alkalmaztam olyan technikákat magamban, amelyekkel a megkönnyebbülést éreztem. Például: Ha olyan gondolat jelent meg bennem, ami negatív érzést keltett, akkor elképzeltem magamban, hogy azt a gondolatot kitörlöm és helyettesítettem az ellenkezőjével. Később rájöttem, hogy ennek különböző formáit nagyon sokat tanítják és alkalmazzák is.


Hittem abban, hogy lehet másként élni
Ahogy telt az idő egyre több kérdésem lett, természetesen egyre több felismerés, magyarázat is született bennem, de egyre több nehézséggel is kezdtem el találkozni a gondolatok miatt. Nemcsak hogy megkérdőjeleztem mi az igazság a vallást, az életünket tekintve, hanem éreztem, hogy én nem akarom úgy élni felnőttként az életem, ahogy mindenki más teszi. Nem tetszett az a felállás, hogy egyetem, majd elhelyezkedés a szakmában és leélni úgy az életem, hogy úgy élek, ahogy a társadalom azt helyesnek tartja; olyan munkát végezve, amit nem is igazán szeretek, de a pénzért dolgozni kell.

Fekete báránynak éreztem magam.

Nem értettem, hogy miért nem tudok elfogadni mindent úgy, mint a többiek, én miért akarok mást. Nem éreztem azt, hogy be akarok állni a sorba. Nem éreztem azt, hogy el akarom fogadni a körülöttem lévő személyek által ismételgetett gondolatokat és minősítéseket. A saját fejem után mentem és hittem azt, hogy létezik olyan élet, amilyenre vágyom.


Önmagam megerősítése
Mivel a megfigyeléseim és tapasztalataim azt tükrözték, hogy ami bennem van az kifejeződik, elkezdtem a hitemet szolgáló megerősítéseket, visszajelzéseket keresni különböző tanítóktól. Természetesen itt is rengeteg olyan gondolatba botlottam bele, amelyekkel nem értettem akkor egyet vagy legalábbis a félelem szemüvegén keresztül másként értelmeztem. Viszont nagyon sok mindenkit meghallgattam és gyakoroltam azokat a tanításokat, amelyekkel azonosulni tudtam.

Tudatosan kezdtem el kiválasztani azokat a gondolatokat, amelyek a vágyaim felé vezetnek. És kitartani mellettük. Azt vettem észre, hogy akkor érzem jól magam, ha befele fordulok és figyelek és csak ebben az esetben fogom tudni elérni a céljaim. Minél többet figyelem azt, ami most van (az akkori szemléletmódommal), annál jobban megzavar. Ezért mindig befele fordultam és azt mondogattam magamban, hogy: “Minden úgy történik velem, ahogy a legjobb nekem.” Ez a mondat mindig feltöltött és ez így történt.

Nagyon sokat foglalkoztam a belső világommal; egyre többet és többet, és ez vált az életem részévé: önmagam és a világ jobb megismerésévé. Célokat tűztem ki, kitartottam mellettük, nagyon szigorú voltam magamhoz és az út is nagyon döcögős volt, amíg magamtól lassan kiléptem abból a hitrendszerből, hogy áldozatok vagyunk. A saját megfigyeléseim és tapasztalataim által időről időre egyre jobban megerősödött bennem az, hogy én vagyok a felelős az életemért a gondolataim, érzelmeim, szándékaim, előfeltételezéseim és a megteremtett eseményekhez való válaszreakcióim által.

Természetesen rengeteget sírtam és sokszor nagyon nehéznek éltem meg ezeket az éveket. Sokszor nem értettem mi bajom és miért nem érzem magam boldognak és felszabadultnak. Nagyon sokszor azt éreztem, hogy depressziós vagyok.

Annak ellenére, hogy idővel elkezdtem kiszabadulni abból a félelemből, hogy valaki ítélkezik fölöttem, mégis azt éreztem, hogy egyre több dologgal kell szembenéznem.

Mára már rájöttem arra, hogy azért érzem ezt, mert egyre több gondolat, kép jelent és jelenik is meg a tudatosságomon belül, amelyet negatívnak cimkéztem fel és ezért teherként éreztem, érzem mindezt.


Ahol most tartok
Most kezdtem el elindulni igazán azon az úton, amely egy magasabb minőséget képvisel és, amelyre rájöttem, hogy valóban vágyom. Ez pedig csak az, hogy jól érezzem magam, amely újra visszavezet a gyermeki állapotra, amellyel mindannyian megszülettünk, és amely alapjaiban véve bennünk van, csak a társadalom, az elme megtéveszt minket és azonosulunk a téves hitekkel.

A saját magamba vetett hit megerősítése mellett természetesen sok mindent akartam és teremtettem is: mint például: lehetőségek, személyek, tárgyak, események, nyeremények, pénz és öngyógyítás, de kezdtem rájönni, hogy ezt egészen sok “munkával” is hoztam létre, és hogy van egy másik út, egy könnyed út, amely ugyancsak bennem található meg.

Most már nem igazán vannak olyan céljaim, amely egy adott fizikai megnyilvánulásra összpontosul, hanem egyetlen “cél” kezdett fontos lenni a számomra. Az pedig a belső érzelmi világom, amiről képes vagyok én dönteni. Ha a jelen pillanatban csak azt veszem figyelembe, hogy elfogadjak mindent úgy, ahogy van és hálás legyek mindenért, akkor ezek az érzések is kifejeződnek és minden ennek megfelelően alakul.

Hálás vagyok, hogy az önismeretet választottam és kitartottam amellett, amit igaznak éreztem, mert másképp nem lehetnék most itt, ahol vagyok. Megkönnyebbülést érzek magamban az önmagamba vetett hit miatt. Nyilván mivel nagyon sokat időztem a belső világom megismerésével, így az emberekkel való kapcsolódást hanyagoltam. Szerettem egyedül lenni, mai napig szeretek, de már vágyom nem csak a lelki, hanem a fizikai megtapasztalásra is. Így nekem ez lesz a következő lépés: összehangolni azt a szemléletmódot, hogy minden jó (a “jó” és a “rossz” egyaránt), hiszen minden csak egy tapasztalás, több fizikai cselekedettel, megéléssel, amely az önmegvalósításom fogja kifejezni.

Ma már ez a spirituális, önismeret téma az, amellyel hivatásként foglalkozom és amely által azt érzem, hogy egyre jobban meg tudom élni a kiteljesedést, önmegvalósítást.

Bob Ramóna