Soma Mamagésa

Íme egy szertartásrecept az egyensúly megteremtéséhez

2019-06-06

Mindent az egyensúlyra való törekvés törvénye mozgat és határoz meg. A legtöbb emberi zűrzavar abból adódik, amikor nem ismerjük fel ennek a törvényszerűségnek a jelenlétét, vagyis hogy belül éppen milyen pszichodinamikai, biológiai és energetikai folyamatok zajlanak, és a jéghegy csúcsáról, vagyis a tudat szintjéről mi épp az ellenkezőjét AKARJUK. Mert mondjuk félünk lemenni egy fájdalmas folyamat aljára, vagy mert elhisszük, amit a pozitív gondolkodók sokasága mond, hogy elég bármit igazán akarni, az megvalósul.

Mindent az egyensúlyra való törekvés törvénye mozgat és határoz meg. A legtöbb emberi zűrzavar abból adódik, amikor nem ismerjük fel ennek a törvényszerűségnek a jelenlétét, vagyis hogy belül éppen milyen pszichodinamikai, biológiai és energetikai folyamatok zajlanak, és a jéghegy csúcsáról, vagyis a tudat szintjéről mi épp az ellenkezőjét AKARJUK. Mert mondjuk félünk lemenni egy fájdalmas folyamat aljára, vagy mert elhisszük, amit a pozitív gondolkodók sokasága mond, hogy elég bármit igazán akarni, az megvalósul.

Az ősi kínai gyógyászatban évezredek óta úgy tartják, hogy minden betegség és baleset az egyensúlyból való kibillenés jele. (Ezáltal lesz a betegség a barátunk, segítőnk.) Ezt a szemléletet azóta nagyon sokan átvették, többek között az alternatív és holisztikus gyógyítás is. Az egyensúlyra való törekvés a létezés egyik legfontosabb törvénye és témája. Így nem csoda, ha minden tudatos (vagy tudatosodó) embert izgat az alapkérdés, hogy mi minden segíthet az egyensúlyunk megteremtésében.

Egyből föl lehet tenni a kérdést: melyik szinten? A fizikain, vagyis a tettek, cselekvések szintjén? Vagy az érzelmek birodalmában? Vagy a szellemi síkon? Nyilván a valódi egyensúlyhoz egyik sík, szint sem elhanyagolható. Egy szinten belül sem könnyű időnként megtalálni az egyensúlyt, ezt a hármat pedig egyben tartani, nos, ahhoz bizony nagy éberség szükséges. Ráadásul ezek valójában mind egyben is vannak, és egymásra hatnak (Adamus Saint Germain ezt hívja a „tudatosság testének”.)

Ezáltal, ha a testünket megfelelően mozgatjuk, az hat a lelkünkre is. Fodor Józsa szerzőnk írja az egyik cikkében, hogy „milyen szép is a magyar nyelv. Azt mondom középpont. Középen egy ép pont… Ha semmi más nem is az, de valahol középen van egy ép pont. De hol is van a közepünk? Mit is tehetünk érte, vagy mit tehet ő értünk?”- kérdezi ő is. A mozgásterápia, a jóga, a küzdősportok, a tánc, és még sorolhatnám a rengeteg mozgásformát, mind a középponttal dolgozik, hiszen enélkül nincs egyensúly. Nyilván a ránk szabott optimális táplálkozás, a test tisztulása, tisztasága, súlya, állapota is nagyban befolyásolja az egyensúlyunkat. Nagyon összetett és hatalmas téma a test egyensúlya.

Érzelmi szinten a szeretni tudás (önmagunkat és mást) és az ősbizalom, önbizalom határozzák meg leginkább az egyensúlyunkat. Itt megint a tisztuláson, és a funkcionális tisztaságon van a hangsúly, vagyis hogy mennyire vagyunk képesek nem a múltban, hanem a jelenben élni.

szellemi szint tisztasága is éppúgy meghatározó, mint a fenti kettőé, hiszen hitrendszereink meghatározzák gondolatainkat, azok az érzéseinket, ami azonnal hat az energiatestünkre, vagy auránkra, az pedig közvetlenül a testre. A gondolat teremtő hatalmáról óriási irodalom van.

Ezúton ajánlok nektek egy kvantumfizikáról szóló filmet a témában: egyre többen tudják, hogy a bennünk zajló dolgok határozzák meg, mi minden történik velünk a fizikai világban. (Ráadásul az „amint bent, úgy kint” igazsága - és fordítva - megjelenik a föld-ember párhuzamában is.)

Számomra az egyensúly megteremtésében az egyik legaktívabb segítség az, amikor képes vagyok a lelkemmel kapcsolódni, és ezt meg is segítem azzal, hogy a lejött szándékot valamiféle szertartás keretén belül „beteszem” a térbe. Ugyanis a térbe behelyezett szándék (ami maga az ötödik elem) TÉR-emt, vagyis teremtő erővel bír.

Az emberek minden korban és kultúrában évezredeken át használták a szertartások, beavatások, rituálék erejét. Tudták, hogy az ember nem csupán anyagból van, és össze van kapcsolva mindennel, ami körbeveszi. Vagyis hogy minden egy, és hogy a szándéknak, a kérésnek, a kimondott szónak,

a szándék tiszta megfogalmazásának teremtő ereje van.

Ráadásul az ember a szertartás által meg tudja hosszabbítani a szándékát, és olyan dimenziókba is elnyúlhat/eljuthat, ami túl van a szem számára látható világon. Kapcsolódhat az elemekhez, az égi segítőkhöz, és az egység átélésében, illetve az erre való törekvésében a saját kimondott céljait segíti meg.

A szertartások egyik fő célja a szándék ereje által kihozni a lehetőségekből a legtöbbet, illetve hogy a természet erőivel összhangba kerülve támogatást kérjünk a minket körülvevő elemektől, égi segítőktől, magától az Univerzumtól, a minket valóban segítő dolgokhoz. A szertartások segíthetnek megnyílni valami felé, vagy lezárni valamit, hogy előkészítsük a helyet az újnak, a befogadandónak.

Rengeteg, sőt, végtelenül sokféle célra használhatjuk a szertartásokat. Mivel a nőiségem sok szempontból nagyon sérült alapokra épült, ezért én utólagosan is megcsináltam magamnak (nőtársaimmal együtt) a menstruációs beavató szertartásomat. A méh tisztító szertartásaimnak szintén nagyon sokat köszönhetek. Ahogyan a menstruációm elmúlásának, vagyis a nőiségemben egy korszak lezárását segítő szertartásomnak is.

Sokféle szertartást vezettem már (lezárást, elengedést segítő, teremtő erőinket aktiváló, ősök erejét behívó, stb.), de épp így használhatjuk akár az egyensúlyunk megsegítésére is.

Az idei Everness Fesztiválon csütörtökön tartom az első ilyen szertartásomat. Ahogy máskor is szoktam, most is megépítem az oltárt a 4 elemmel (égtájak szerint behangolva), majd behelyezem a szándékot a térbe, mint ötödik elemet, ami azt jelenti, hogy kérjük a lelkünket, mutassa az utat az egyensúly megteremtéséhez, az elménket, hogy ezt tisztán végiggondolja, és a tett-erőnket, akaratunkat, hogy ezt meg is valósítsa.

Ezután egyensúly-gyakorlatok jönnek, amik többségében abból állnak, hogy 8-asokat írunk (a lábainkkal, térdünkkel, csípőnkkel, mellkasunkkal, karjainkkal, ezek segítik a jin-jang energiák polarizációját. (Ezek otthon is javasolt házifeladatok, én minden nap csinálom.) Utána egy izgalmas párválasztás jön, ugyanis a következő gyakorlatban már nem a testet, hanem az elmét és lelket dolgoztatjuk bizonyos kérdésekkel, amit ezúton ajánlok nagy szeretettel és tisztelettel megválaszolni mindazoknak, akik tudatosan törekszenek a belső egyensúlyra.

  • Mennyire élem meg belül a bennem élő férfi és női minőséget?
  • Ez hogyan jelenik meg kívül az önmagamhoz és a férfiakhoz, nőkhöz fűződő kapcsolataimban?
  • Hogyan látom, mi van most az életemben bármely szinten is túlsúlyban, mit gondolok, mit lenne optimális növelni, erősíteni, aktiválni?

Ezután egy mély meditáció jön majd, amiben megkérdezzük a lelkünket, hogy mit tegyünk ennek érdekében, illetve tisztítjuk, elhárítjuk az egyensúly útjában álló (asztrális és mentális) akadályokat, energiablokkokat.

Majd OH-kártyákkal folytatjuk, amiben kérjük a kártyát, hogy mutassa meg nekünk vizuálisan is azt, amit tehetünk az egyensúlyunkért. (Nagyon szeretem ezt az asszociációs kártyacsaládot, ahol a kártya mindig azt jelenti, amire elsőként asszociálok a lap/ok láttán. A fesztiválon hétvégén lesz az Új Egyensúly sátor mellett az OH kártyázás, amire majd előre be kell jelentkezni.)

Ezután újra megszólítom az elemeket és az égi segítőket, hogy az elkövetkező időszakban ebben támogassanak. Küldjenek jeleket, vezessenek minket, és támogató erejüket is behívjuk.

Végezetül a jobbra és balra forgások jönnek, illetve a bennünk lévő tengely megérzése, amihez ajándékba adok egy megerősítő mantrát is, amit majd együtt énekelünk, egymás szemébe nézve, sétálva a térben, kapcsolódva a többiekhez. (Ez mindig nagyon magas rezgést eredményez, amiben magától beindulnak az öngyógyító, azaz homeosztatikus folyamatok.)

Nos, ez a terv, és azért írtam le ilyen részletesen, hogy ha nem tudtok eljönni, akkor otthon, magatoknak, akár barátokkal, családtagokkal is meg tudjátok csinálni. (Vagy akár nyilvánosan, idegeneknek is, csak akkor kérem a forrásra való hivatkozást, hogy ezt honnan vettétek.) Legyetek kreatívak,

merjétek megálmodni a saját szertartásaitokat!

Egyébként a valóságban, vagy mondjuk úgy, 3D-ben úgyis más lesz, mint amit elterveztem. Mindig bejönnek teljesen új dolgok, amikre nem is gondoltam. Ezt a részét szeretem a legjobban az egész munkának, amikor nem is dolgozom, csak átadom magam annak, ami lenni akar. Épp így van ez a zenélésnél, vagy a mozgásterápiában, vagy említhetném az összes teremtő-alkotó flow állapotot. Mert a tér, és az abba betett szándék, no meg az egyensúlyra törekvés törvénye dolgozik, teszi a magáét akkor is, ha mi nem akarjuk, vagy nem is tudunk róla. Csak el kell állni ehhez a saját utunkból. Hiszen új férfi, új nő és új egyensúly van születőben!  Segítsük meg, ami lenni akar!

Találkozunk június végén az Everness Fesztiválon!
 

Forrás: Új Egyensúly

logo