“Nem érek rá a hétvégén, pénteken elvonulásra megyek. A gyökércsakrával fogunk dolgozni, tudod, anyagiak, szex, hú, kemény lesz. Ja, az nem az a csakra? Akkor ezt lehet, kihagyom. De a jövő hét sem jó, szíváldást kapunk egy megvilágosodott mestertől, csak miattunk jön ide egy titkos nepáli faluból, és képzeld, magyarok az ősei, hát ez annyira karmikus! A hónap végén atlantiszi energiákkal fognak auratisztítást végezni a harmadik szememen, így végre láthatom, ki küld rám rontást, amitől mindig beáll a nyakam. Még gondolkozom ezen az érintés nélküli intim masszázson, de pont egy időben lesz a szellemsebészeti tanfolyammal, szóval még nem tudom, melyiket választom. Mondjuk a szellemsebészet lesz ősszel is az egyik szombat délután, na jó, figyelj, majd hívlak, ha már túl vagyok ezeken…”
Ismerős? Ez is? Tudjuk, nekünk is. Ő a spiriturista, az ezo- vagy spiri-junkie, és amit csinál, az egyfajta spirituális turizmus.
A “junk” szó az angolszász területről származik, eredetileg a heroint jelentette a szlegben, a “junkie”-t pedig a bármilyen droggal élő személyre használták. Manapság bárkire mondják, aki valós vagy átvitt értelemben függő, pl. adrenalin-junkie, vagy itt és most az önismeret-junkie.
Ez a zsákutca kevésbé egyértelmű, talán azért, mert mind álldogáltunk már a végében. Ez mintha egy stáció lenne az önismereti úton, ide be kell menni, beleütni a fejünket (egyszer, kétszer, többször), de aztán még a komolyabb károk előtt kihátrálunk és továbbhaladunk. Legalábbis reméljük, hogy így tettünk…
Van egy pont, ahol az arra fogékony útkeresőt elkapja a gépszíj, és egyik tanfolyamról, elvonulásról, képzésről, előadásról a másikra szalad. Nincs min csodálkozni, a számára mások által kijelölt útról letérhet arra, amerre ő akar és végtelen lehetőségeket nyit meg előtte. Úgy érzi, most kitárult előtte egy kapu, amely eddig rejtegette előle a tudást, és most, hogy végre belépett, MINDENT meg akar tudni. Az ismerős mondatok, az érzések, mintha már hallotta volna, a felismerések, hogy nahát, pont így történt és bólogat és örül, hogy jó helyre került. Ez a határtalan bizalom és lelkesedés időszaka.
A szünetben aztán beszélget valakivel, aki szerint egy másik mester sokkal jobb, oda kéne menni. El is megy, és szembesül azzal, hogy a múlt heti mester mást mondott. Jön a bizonytalanság, és az utak keresésének időszaka. Képzések, mesterek, előadások, elvonulások, áldások, szelfik, és az új irányzatok szinte megszállott kutatása.
Ebben nincs ítélet, képmutató is volna, hiszen mi az Everness-nél épphogy felkutatjuk és összegyűjtjük az irányzatokat, az a küldetésünk, hogy a fesztiválon utakat mutassunk. Hiszünk is abban, hogy bár mindig soknak tűnik az előadók és a programok száma, a vendégeink úgyis azt fogják megtalálni, amire éppen akkor szükségük van.
A csapda és a zsákutca abban van, hogy a sok lehetséges út és irányzat kutatása és megismerése közben az ezo-junkie egyvalamiben nem mélyed el igazán. Ez pedig önmaga.
A módszereket és az utakat abban a mélységben érdemes megismerni, amíg kiderül róla, hogy a mi utunk-e? Ha úgy tűnik igen, akkor a módszer segítségével szert tehetünk olyan mélységű önismeretre, amiben fejlődhetünk, de mi dolgozunk, mi végezzük el a munkát. Az úton nem vezetnek, hanem kísérnek, minden egyes lépés fájdalma és öröme a miénk, senki másé. A spiriturizmusban a személy megreked azon a szinten, ahol más dolga sincs, mint elfogadni az áldást, a tisztítást, ahol elvégzik helyette a munkát, és onnantól ő áldott és tiszta, miközben minden “munkája” kimerült abban, hogy kifizette az áldást.
A spirituális módszerek így egyfajta menekülőutat is jelentenek, miközben a problémák nem oldódnak meg, mert valójában nincs, aki megoldja. Az önismeret pedig hosszú folyamat, néha nehéz és sokszor fáj - és ki akarna nehéz és fájdalmas dolgokkal hosszan foglalkozni?
Hát az, aki valódi változásra vágyik az életében.
Ami soha nem lesz ingyen, befektetett idő és energia, és érdemes venni valami könyvet is vagy elmenni egy több hónapos, neadjisten több éves képzésre, aminek szemmel jól látható összegű ára van, de még az ingyenes YouTube videókhoz is kell egy netes előfizetés.
Ami a turizmus-függőségben tartja a junkie-t, az a félelem az ismeretlentől. Attól, hogy valóban lesz változás az életében, és nem tudja mi lesz azután. Az addigi ismert és biztonságos langyos víz, amiben lubickolt, eltűnik. Talán elveszíti a kapcsolatait, a munkáját, újra kell definiálni az érzéseit, a vágyait, és ami a legijesztőbb, önmagát. Ez pedig sokkal melósabb és félelmetesebb, mint kifizetni a huszadik tűzzománcáldást.
Azonban az önismeretet elvégezni nem kell félnetek jó lesz...
Korábbi cikkeinket itt találod:
1. A megérdemelt szenvedés
2. Foglalkozz önmagad ismeretével, meg az utaddal napi 24 órában és már el is tévedtél
4. A pénz rossz, értem?