A spirituális emberről sokan úgy gondolják, hogy napjának nagy részében füstölőfelhőbe burkolózva ajkán átszellemült mosollyal ül egy párnán és a köldökét nézegeti. Hallgatag, derűs és nyugodt, még Ace Ventura sem hozza ki a sodrából. Egy szerény kis szobája van, alig ruhája, igényei meg még annyi sem. Ők tévednek. A fenti ember valószínűleg szerzetes, de Ace Ventura-t még ő is hátbaverné a botjával.
Az anyagi javak elutasítása, megvetése nevű zsákutca egyben önkorlátozó hiedelem is, ami nagyon régóta gyökerezik a keresztény kultúrkörben. A tisztes szegénység kifejezés megvan? És az, hogy azonnal felmerül, hogy akkor a gazdagság az tisztességtelen? Megjelenik a dac, hogy oké, szegény vagyok, de ÉN legalább tisztességes. Jézus is megmondta, hogy “Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyek országába.” És amíg ez a hit, hogy a gazdag pokolra jut, generációkon át öröklődött, a gazdagok és hatalmasok elégedetten hátradőltek, mert ezzel a szegény elfogadta helyzetét és amíg a napi betevő miatt aggódott, nem volt ereje és igénye sem a spirituális fejlődésre. És ez a mai napig alig változott.
“Nem a testednek van lelke, hanem a lelkednek teste.”
A test-lélek-szellem (esetleg önvaló, elme vagy tudat) hármasa nem véletlen. Bármelyik vallást vagy tanítást is hisszük, követjük, mindegyikben felmerül, hogy a lélek (most nevezzük így) a születéssel megtestesült, anyagba költözött, a halállal pedig kiszabadul a fogságból, a test börtönéből, a lélek végre leveti ruháját és megpihen vagy épp új ruhát választ magának.
A test arra szolgál, hogy az önvaló megtapasztalja önmagát, ehhez pedig szüksége van az anyagra. Most tekintsünk el attól a kvantumfizikai elmélettől, hogy amit valóságnak gondolunk, mindössze a kollektív tudat által megteremtett közepes grafikájú szimuláció, hiszen a lényeg marad: van itt valami materiális, amivel kezdenünk kell valamit.
Az anyagban élni azt is jelenti, hogy meg kell tanulni bánni az anyaggal. Olyan szépen mondja a magyar, anyagi biztonság. Ez nem csak azt jelenti, hogy van pénzünk befizetni a számlákat, hanem valami olyasmit is, hogy biztonságosan állunk az anyagban. Stabil a kapcsolatunk ezzel az anyagi világgal és az energiákkal, amik benne áramlanak, így a pénzzel is, ami szintén csak energia.
A gondolat, ami egész kicsi korunktól kezdve belénk ivódott, hogy a pénz rossz, bűnös, és a sok pénz még rosszabb, még bűnösebb, akinek sok van, az bizonyára fösvény, irigy, a pénzét is bűnös dolgokkal kereste, egész életünkre hatással lehet. Gyakorlatilag megakasztja ennek az energiának az áramlását, ami a spirituális fejlődésünkre is hatással lehet. A munka az, ami szenvedéssel jár, pénzt keresni csak nehezen lehet, csak az a tisztességes pénz, amiért megszenvedtél, és lehet folytatni a sort a hiedelmekkel. De hogyan tudunk ebből a zsákutcából kijutni?
Elmesélem a saját tapasztalatomat. Nagyon sokáig dolgoztam úgy különböző munkahelyeken, hogy mindig túlóráztam. Úgy éreztem, túl kell teljesíteni a feladatokat, többet kell dolgoznom azért, amit szerződés szerint kapok. Fogalmam sem volt arról, hogy tulajdonképpen milyen értéke van a munkámnak, egyszerűen azt éreztem, hogy nem elég, az érte járó összeget nem érdemlem meg. Ahol hittem a feladatban az eszmében, még az sem zavart, ha sem szakmailag, sem emberileg nem becsültek meg, csak csináltam. Néha még akkor is, ha nem kaptam érte fizetést sem. Hogy ez megváltozzon, nagyon mélyre kellett mennem, elérni egy olyan állapotot, ami már számomra sem volt tartható, annyira megaláztak és lenéztek, ami végre kibillentett abból a hitrendszerből, hogy biztosan nem vagyok elég jó, nekem nem is jár fizetés. Akkor végre megértettem, hogy munkámat, az időmet, energiámat, a tudásomat nem adhatom oda ajándékba, mert nekem sem ajándékba adják a kenyeret a boltban. A képzést, amin fejlesztem magam, nekem is ki kell fizetnem. De ha a munkámnak nincs ára, akkor úgy tűnhet, hogy értéke sincsen. És ahogy a munkám értéktelenné vált a szemükben, úgy én is azzá váltam számukra, de ami még rosszabb, önmagam számára is.
Fájdalmas ám csodálatos volt az ébredés.
Már nem félek pénzt kérni a munkámért, és örömmel fizetem ki mások munkáját vagy tudását is, amit átadnak nekem, képeznek, gyógyító munkát végeznek, kísérnek önismereti utamon.
A pénz (vagy a sok pénz) önmagában nem rossz vagy jó. Az, akinek sok pénze van (egyáltalán kinek mi a sok), ezzel olyan döntési szabadságra tesz szert, olyan hatalomra, ami kiválthatja a fent említett érzéseket, hogy ez rossz. De nem a pénz az, hanem a szándék teheti azzá. Mert itt is, mint mindenben, a szándék számít.
A pénz cél vagy eszköz? És ezzel az eszközzel, ami ekkora döntési szabadságot és hatalmat adott a pénzzel rendelkező embernek, mit fog tenni? Úristen, mire fordítja? Mi lesz az, amibe ezt az energiát beletolja? Valójában ez lehet ijesztő és elutasítandó, hogy a saját magunk kereteiben gondolkodunk. És kiderül, hogy már megint mással foglalkozunk, nem önmagunkkal.
Mert semmi közünk mások pénzéhez. Amivel valójában dolgunk van, az a saját pénzhez való viszonyunk tisztázása, és amikor ezt már tudjuk, megismertük az ezzel kapcsolatos korlátainkat, és akár le is romboltuk azokat, akkor már tudásunk birtokában és szabad akaratunkból lemondhatunk róla. De amíg csak másokat mondatnánk le a pénz birtoklásáról, úgy, hogy nekünk sosem volt, addig még rengeteg dolgunk van önmagunkkal.
Korábbi cikkeinket itt találod:
1. A megérdemelt szenvedés
2. Foglalkozz önmagad ismeretével, meg az utaddal napi 24 órában és már el is tévedtél
3. A spiriturizmus