Hallottam már ilyen történeteket. A megcsömörlött multikatona egy huszárvágással megszabadul láncaitól és néhány hamuban sült pogácsával elindul világot látni, a végére pedig övé a királylány és a fele királyság is. Ez a történet azonban mintha nem követné a klasszikus íveket; még egyáltalán nincs vége, miközben már az egész világ az övé.
- Öt perccel ezelőtt tudtam meg, hogy beszélni fogunk, és semmit nem tudok rólad! - kezdem amatőr riporterként és aztán alig győzöm a jegyzetelést, mert Adorjánból dől a szó. Madridban érem utol, éppen Magyarországra tart, az Everness Fesztiválra fog megérkezni.
- Szégyenlős és vidám gyerek voltam, főleg kamaszként, és az én vágyam is az volt, hogy megtaláljam a boldogságot és élvezzem az életet. Valahol 25-26 éves korom körül kezdett el foglalkoztatni a tudatosság, a sikerre való törekvés, a pszichológia. Elvégeztem egy agykontroll tanfolyamot, jött rengeteg könyv, a meditáció és megértettem, hogy a félelem és az önkorlátozó hiedelmek azok amik a leginkább visszatartják az embert.
Vett egy fényképezőgépet és mindent lefotózott. Fejlesztette magát, holisztikus táncórákra járt, többek kérésére már előadásokat is tartott, és úgy érezte, a legfontosabb, hogy adjunk. Szeretetet, figyelmet, megértést, türelmet, mosolyt. Első mentoráltját ennek szellemében alkalmanként egy ölelésért vállalta.
- Egy távközlési cégnél dolgoztam, és már nem néztem tévét három éve, mert a legnagyobb agymosásnak tartom, miközben az volt a feladatom, hogy biztosítsam a háztartások televíziós műsorszolgáltatását. Aztán 2015-ben Szabó ádám barátom azt mondta, világkörüli bringaútra indul. Megkérdeztem, nem mehetnék-e vele - mert egyből éreztem, hogy ez valami fantasztikus dolog lesz, amire igent mondott és júniusban el is indultunk kelet felé.
Másfél évig tekertek együtt, de már két éve egyedül - ahogy ő mondja -, bicózik. Eddig is sodró lendülettel mesélt, innentől azonban még lelkesebbé válik a hangja, ahogy arról a szuperszabadságról mesél, amit az egyedül tekerés közben érez.
- A siker üldözése elég népszerű mostanában, viszont csapda is lehet, hiszen mindig csak hajtunk vmire, valami után, s lemaradhatunk a jelen pillanatról. Emiatt szerintem érdemesebb a félelemnélküliségre figyelni, és nap mint nap olyan dolgokat is csinálni, amelyektől félelmet érzünk. Érzékeled azokat az élethelyzeteket, amiben félsz, és arra kell menni, mert a félelem csak ettől múlik el; ha elkerülöd, az nem segít. Napjainkban népszerű szó a személyiségfejlődést, én ebben nem hiszek. Szerintem a születésünkkor mindent megkapunk, megvan a superpower, minden, amire szükségünk van, csak vissza kell rá emlékezni, megtalálni önmagunkban a forrást, és bátran élni. Szerintem ez a legfontosabb, hogy ne félj szívből élni, és önmagad sugározd a világ felé.
Arra a kérdésre, hogy mi volt az ő legnagyobb félelme, azt felelte, hogy hogy félt konfrontálódni és félt kiállni magáért.
- Számomra nehezebbnek bizonyult önmagamnak lenni bizonyos helyzetekben, mint 4-6 órát tekerni az 50 kilós biciklimet. Nem tudtam, hogy ki is vagyok valójában. Együtt indultunk Ádámmal, átbicóztuk a Himaláját, tényleg rengeteg dolgon mentünk keresztül együtt, s egy nap azt mondtam, hogy egyedül tekernék tovább. Na, az tényleg nagyon nehéz volt.
Aztán csak sorolja kedvenc kalandjait, az egyedül tekerést az ausztráliai sivatagon át, az Egyesült államok nyugati partját, Mexikót, a holisztikus gyógyászatot, a kókuszrost-betont, az izzasztókunyhót, a kakaószertartást, a Costa Rica-i három hetet, amit egy vulkán lábánál töltött, és Kolumbiát, ahol szerinte az a legveszélyesebb, hogy beszélgetni “kell” az emberekkel, akik nagyon kíváncsiak és kedvesek.
- Japánban eltörtem a csuklómat, és úgy akartak meggyógyítani, hogy átfúrják a csontjaimat, beletesznek egy rudat és csavarokkal rögzítik, amire kategorikusan nemet mondtam. Annyira barbárnak tűnt a módszer, miközben pontosan tudom, hogy az emberi szervezet bármire képes, akár arra is, hogy meggyógyítsa önmagát. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem zöldturmixot inni, és egy naplót írni, de egy nagyon őszinte naplót, sokat meditáltam és imádkoztam. Amikor két hónap múlva visszamentem, az orvosok alig hitték el, amit láttak, a törés gyakorlatilag nyom nélkül gyógyult, és a csuklóm azóta is remekül van. Mondjuk egyébként sem vagyok beteges típus, összesen egyszer lázasodtam be az évek során.
Adorján egy naplószerű, online táblázatba jegyzetel minden nap, amiben benne van, hogy hány kilométert tekert aznap, hol aludt, mi volt a legjobb, ami aznap vele történt, mit tanult… és hogy hány banánt evett meg aznap.
- Banánt? - kérdezek vissza, mire nevetni kezd.
- Igen, eddig összesen 4500 db banánt ettem meg az út során!
Hogy miből tartja fenn magát, hol alszik, hogyan utazik kontinensről kontinensre, hogyan tartja kapcsolatát a családjával és barátaival, megtudhatod június 21-én pénteken, Alsóörsön, a Férfiak extrém körülmények között című kerekasztalbeszélgetés során.
Addig pedig kövesd kalandjait ezen az oldalon!