A gyerekfény színe meg fonákja

A gyerek nő, velünk, mellettünk, de nem tanítjuk semmire ami, húde tudatos, vagy ejde spirituális.
Azért szoktunk rá az esti mese utáni meditációra, mert ő rájött, hogy így jobban alszik. Azért lett négy hangtálunk, mert amikor az elsőt megkaptuk, a gyereket egy órára elvesztettük, csak tekert és figyelt. Azért jön el velünk most már minden évben az Evernessre, mert kedvére dobolhat, kongázhat a belső hangja szerint és mindehhez még partnereket is talál.
Hogy őszinte legyek, első perctől kezdve imádja ezt a fajta szabadságot, elfogadást, különleges hangulatot.

Hogy hogyan kéne tudatos gyereket nevelni... no azt nem tudom.
Azt viszont látom, hogy ez a belső szabadság felszabadító, máskor viszont igen megterhelő, az amúgy korlátokat is igénylő gyermekkorban. Tény, hogy amikor azt mondja egy aktuális személyiségbeli gyengeségére, „anya, ezt hagyd, ez az én gombócom, én fogom megoldani”, beleborzongok, de nem tudom nem észrevenni, hogy közben feszül a válla. Teher és lehetőség ez a fokú önreflexió ilyen kicsiként.
Ahogy nehézséget okoz akkor is, amikor nem érzi a határt és minden esetben indokolni kell, hogy valamit miért kell vagy éppen miért nem lehet.
A csak az ilyen gyerekeknél nem válasz – és ember legyen a talpán az a szülő vagy pedagógus, aki nem kap gutaütést délutánra.

Amikor leveti magát a kanapéra és ordít, nem szólhatok rá, mert közli, hogy megéli a dühét. Amikor azt mondja az osztálytársának, „értsd meg, olyan volt a közös napunk, mint hamburger husi nélkül, mert nem volt benne igazi kapcsolódás”, magára marad, mert a legtöbb 9 évesnek esze ágában sincs ezen a szinten beszélgetni. Ha viszont ezt elmondom neki, azt hiszi, ő okosabb, mint a többiek, amit pedig hetekbe telik kirángatni a kis fejéből.

A megoldást természetesen nem tudom.
Ami minket illet, igyekszünk úgy élni, ahogy nekünk családilag éppen a legjobb és bízunk a gyerekben, hogy kiszemezgeti magának a rendszer számára is, hosszú távon passzentos elemeit. A hitelesség talán, ami jót tesz, próbálni érző, empatikus, belátó és mégis felnőttként biztonságot nyújtó szülőnek maradni. Elfogadni, hogy ez olykor a legkevésbé sem sikerül.

Arról, hogy a gyerek az akárhogy is, de gyerek, eszembe jut egy pár hónappal ezelőtti mondása Mikulás, Karácsony témában.
A kis pajtásával fociztak a téren, ott hangzott el az alábbi dialógus:

- Te mit kérsz a szüleidtől karácsonyra?
- A szüleimtől? Semmit. Majd amit a Jézuska hoz, annak örülünk.
- De hiszen tudod, hogy csodák nem léteznek, most komolyan, hogy hozná már a Jézuska?
Mire az én fiam úgy, hogy a pillája sem rezdült: - Miska, lehet hogy nálatok nincsenek csodák, de nálunk vannak!


Kívánom mindannyiunknak, hogy legyen igazi csodavárós Karácsonyunk, gyermekként és felnőttként is!