Idén, hosszú évek óta először rendezzük meg az Everness Indiány Nyár programunkat, a siófok-sóstói Siocamping területén 2023. szeptember 14-17. között. Ahogyan korábban, most is önkéntesek segítségével fogjuk vendégeink részére a fesztiválélményt biztosítani. Örömünkre szolgál, hogy évről-évre egyre többen döntenek úgy, hogy visszatérnek hozzánk.
Ha még nem voltál velünk, de belekóstolnál az Everness-életérzésbe, arra biztatunk, vállalj önkéntes munkát, azaz végezz karmajógát a fesztiválon. Ez több szempontból is nagyszerű lehetőség számodra:
- valódi segítséget nyújthatsz a rendezvény megvalósításában,
- ez jó érzéssel fog eltölteni téged és minket is,
- a műszak előtt vagy után te is szabadon fesztiválozhatsz.
Az elkötelezett önkéntes azért jön a fesztiválra, hogy személyével, munkájával, hozzáállásával támogassa a szervezőket és segítse a fesztivál megvalósulását. Csoportokba osztva, fix időbeosztás szerint napi 6 órát dolgozik a fesztivál előtti naptól kezdve a fesztivál zárását követő estéig.
Naponta két étkezést biztosítunk számára ingyenesen, egy hideget és egy meleget.
Önkéntes pólót kap, amit a fesztivál után megtarthat.
Nem fizet belépőt, de kauciót igen, amit akkor kap vissza, ha a csoportvezetője igazolja a napi 6 óra munka elvégzését.
Ha ez felkeltette az érdeklődésedet és szívesen támogatnád a fesztivál megvalósulását, kérjük, az alábbi jelentkezési lapot töltsd ki:
Tudnod kell, hogy limitált önkéntes pozíciók vannak, így az űrlap kitöltésével a helyed még nem biztosított önkéntesként, de mindenképpen visszajelzünk, hogy tudjuk-e fogadni a jelentkezésed és számítunk-e a munkádra.
Hiszünk a "win-win szituáció" kifejezésban, ami annyit jelent, hogy "nyerő-nyerő helyzet".
Ez a játékelméleti kifejezés Neumann János magyar matematikustól származik, azt jelenti, hogy a felek tartósan és következetesen együttműködnek, így egy külső forrásból többletnyereményhez jutnak. Ez a többlet vezet el a "win-win-win" helyzethez, amelyből egy harmadik fél is részesül: ők a fesztivál vendégei.
Hiszünk abban is, hogy az önkéntesen, lelkesen végzett tevékenység lelkületét, energetikáját nem pótolhatja semmilyen fizetett munkaerő. A vendégek felé társaiddal ti vagytok az Everness arcai, veletek találkoznak a legtöbbet onnantól, hogy segítitek a parkolásokat, üdvözlitek őket a beléptetésnél, ti fogjátok őket útba igazítani, ti biztosítjátok a fesztivál gördülékeny működését. Önkénteseink több mint a fele visszatérő önkéntes. Szívesen fogadunk minden segítő kezet, szándékot.
2017-től az Everness Fesztivál önkéntes szervezése az Önkéntes Lehetőségek Egyesület bevonásával történik.
Azt, hogy Te személy szerint mit nyersz majd ezen a fesztiválon az nagy mértékben rajtad múlik. De ami biztos, hogy pontosan kapsz majd, amennyit beleteszel. A korábbi évek során annyiféle pozitív tapasztalatról, változásról számoltak be önkénteseink, hogy nehéz lenne itt mindet felsorolni.
Általánosságban annyit ígérhetünk, hogy életed egyik legmeghatározóbb élményében lehet részed, ahol megélésekkel, kapcsolódásokkal, belső átalakulással gazdagodhatsz. Az egyik legjobb dolog, amikor egyszer csak azt érzed, hogy a többezer vendégnek te is adtál valamit, a munkádat, a mosolyodat, a figyelmedet és így megtapasztalhatod milyen érzés építő, alkotó tagjává válni ennek a közösségnek.
Gyere és próbáld ki, várunk szeretettel!