A jelen... és ami ebből fakad

Klein Csaba

2021-04-25

Tegnap visszatért újra belém is a kézzelfogható „lesz fesztivál” érzés. Végre megcsapott a szele az építésnek, a tervezésnek, a helyszínek megálmodásának. És csak csináltuk, terveztük, takarítottuk, elképzeltük, beleéltük magunkat, hogy jöttök és mi várunk titeket. Mert nagyon várunk! És libabőröztünk amikor elképzeltük egy-egy helyszínünket és benne az életet, ami értelmet ad a munkáknak, amitől nem egy elképzelés lesz, egy ikon a fesztiváltérképen, egy 3D-s valóság, színekkel, illatokkal, hús-vér emberekkel, veletek, velünk, együtt.

Tegnap lementük Törekibe a júniusi Everness Nomád fesztivál helyszínére és elkezdtük kialakítani, kitakarítani a területet. Felmértük, hogy miket kell megvalósítani ahhoz, hogy jól érezzük ott magunkat 2 hónap múlva. Csodálatos nap volt. Nemcsak azért, mert ragyogó napsütés volt egész nap, lovak és bikák mászkáltak közöttünk érdeklődve, hanem azért, mert végre együtt lehettünk számunkra kedves emberekkel, akik mindannyian azért keltek tegnap hajnalban, hogy egy álom felé vezető utat együtt kezdjük megépíteni.

 

Tegnap kinyitottak a teraszok. Ez az első olyan bizakodásra okot adó jel, amit már régóta várunk. Már a „rendezvények” is szóba kerültek végre a kommunikációban. Azt még senki nem tudja mikortól, milyen feltételekkel, de megjelent a fény az alagút végén, hogy ez az év nem múlik el Everness nélkül. Ez van most és ebből tudunk csak következtetni, hogy talán május végére engedve lesznek a kisebb kültéri rendezvények és augusztus végére lehet, hogy a nagyobbak is, és akkor boldogság lesz.

 

Tegnap technikailag is eljutottunk oda, hogy el tudjuk indítani a kommunikációt, a jegyértékesítést is, ami azt jelenti, hogy 13 és fél hónap után újra el tud indulni a pénz áramlása is, ami nagyon kell ahhoz, hogy megvalósíthassunk mindent, amit eddig terveztünk. Az elmúlt heti cikkemben részletesen írtam az előző év hullámvasútjáról, ami mára csillapodott, de stabilizálódni akkor tud majd, ha bizonyossá válik, hogy biztosan találkozhatunk idén.

 

Holnap hivatalosan is meghirdetjük az idei év két nyári Everness fesztiválját, a Nomádot, mely június 17-21 között lesz Siófok-Törekiben és a „nagy” Everness Fesztivált, ami szintén Siófokon, de a Balatonnál lesz Sóstón, augusztus 25-30 között. Nagyon reméljük, hogy meg is tudjuk mindkettőt valósítani végre, mert az, amit kitaláltunk nagy izgalommal tölt el minket és meg akarjuk építeni végre azt, amit 20 hónapja kitaláltunk.

 

Holnap azt is elkezdjük kidolgozni, hogy az Everness Online Akadémia keretein belül miként tudjuk az összes előadást valós időben online is közvetíteni azoknak, akik nem tudnak vagy még nem akarnak velünk tartani élőben nyáron. Ez egy új és elég komplex kihívás lesz nekünk, de nem szeretnénk azokat sem Everness nélkül hagyni, akik még távolságot szeretnének tartani maguk vagy szeretteik biztonsága érdekében.

 

Ma építjük a holnapot a tegnapra, ezért nagyon fontos a MA... És holnap is lesz egy MA, meg holnapután is....

 

Klein Csaba - alapító, fesztiváligazgató

/upload/files/2/csaba2018-07-4-709.jpg