Életem legjobb döntése!

Józsa Klára Kahi-Healing tréner és terapeuta bemutatkozó írása

2018-04-10

A Kahi-Healinggel 2012. májusában ismerkedtem meg. Egy tájékoztató előadáson kaptam betekintést ebbe a számomra akkor még ismeretlen technikába, és ott éltem át az első Kahi-Healing kezelést is. Az elhangzottak és a kezelés olyan nagy hatással voltak rám, hogy eldöntöttem, mindenképpen megtanulom ezt a módszert, és ott azon nyomban jelentkeztem is a soron következő tanfolyamra.

Minden tanfolyam egy csoda volt számomra, izgatottan vártam a következő modult. Élveztem a képzés minden részét, az elméleti anyagot, a meditációkat, és főleg a kezeléseket adni és kapni egyaránt. Hazajőve pedig alig vártam, hogy alkalmazhassam az újonnan tanult technikákat a klienseimen.

Kahisok_rendezvényen.jpg

Életem legjobb döntése volt, hogy a Kahi-Healinget választottam. Először is egészségessé váltam testi, lelki, mentális szinten egyaránt. Úgyis mondhatnám, hogy az életem két részre osztható: Kahi-Healing előtti és Kahi-Healing utáni szakaszra. Az utóbbi rész jellemzője, szélesebb látókörűvé, új szemléletmódúvá váltam. A mélyebb önismeret és a látásmód megváltozása miatt sokkal rugalmasabban fogadom a nehéz helyzeteket, és könnyebben, magabiztosabban megoldom az elém kerülő feladatokat. Tudom, hogy minden eseménynek oka van az életemben, és hogy én vonzottam magamhoz. Felelősséget vállalok az életemért, és vallom, hogy „Életünk autójában mindig a kormánynál ülünk!”

A Kahi-Healingtől még sok-sok szeretetteljes barátot is kaptam, olyanok vagyunk, mint egy nagycsalád. Azonos elveket vallunk, azonos a szemléletmódunk, sok bennünk a közös vonás, éljük is azt, amit a KAHI szó jelent, EGYEK vagyunk.

A tanfolyamokon olyan eszközök sokaságával gazdagodunk, amelyekkel nemcsak önmagunk gyógyulunk, hanem más emberek gyógyulását is elősegíthetjük. Ez a segítség nagyon széleskörű, mert a Kahi-Healing a gyógyításon kívül az egész emberrel foglalkozik. Bátran fordulhatnak hozzánk azok is, akiknek nincsen jelentősebb egészségi problémájuk, mert a különféle oldásokkal mindenki számára minőségi élet érhető el.

Ami engem leginkább megfogott, az a Kahi-Healing sokoldalúsága, nincs olyan területe az életnek, amiben ne tudna segíteni, legyen az bármilyen testi-lelki-szellemi-mentális szintű elváltozás, párkapcsolati nehézség, anyagi probléma vagy életút elakadás. Kevés technika létezik a Kahi-Healingen kívül, ami a tudatalatti blokkokat is képes oldani. Az is nagyon vonzó a számomra, hogy a Kahi-Healing gyors és eredményes gyógyító technikák összessége, amely a problémák okát szünteti meg, nem csupán tünetet kezel.

Az 5. modulnál jártam a tanulmányaim során, amikor úgy éreztem, hogy ezt a tudást nem csupán a kliensek javára kellene felhasználnom, hanem minél több emberhez lenne jó eljuttatni az ismereteket. Mivel az eredeti hivatásom szerint matematika – ének-zene szakos tanár vagyok, ezért nem állt tőlem távol az oktatás gondolata. Egy kínai közmondás szerint: „Ha egy évre tervezel, ültess rizst, ha húsz évre tervezel, ültess fát, ha a következő generációnak tervezel, tanítsd az embereket!” Ez az én hitvallásom is. A másik ok, hogy tréner lettem, az az, hogy évekkel ezelőtt egy vezetetett meditációban útmutatásként azt a 3 szót kaptam, hogy „Gyógyíts! Taníts! Szeress!” A Kahi-Haling tréneri és gyógyító munkámban ezt így együtt tudom megélni. Emlékeztetni tudom a hallgatókat arra, hogy ezeket az ismereteket ők is éppolyan jól tudják, csak felszínre kell belőlük hozni. Hamvas Béla gondolata is nagy hatással volt rám, miszerint „A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle…” Nincs
annál csodálatosabb dolog, mint tanfolyamról tanfolyamra kísérni a hallgatókat, és látni azt a pozitív változást rajtuk, amit a hónapok alatt elértek. A fakó arcok kivirulnak, a fénytelen szemek újra csillognak és megtelik élettel az egész lényük.

Azt üzenem az Everness Fesztivál résztvevőinek, hogy mindenképpen látogassanak el a Kahi-Healing sátorba, ahol érdekes előadásokkal, változatos kezelésekkel és meditációkkal várjuk az érdeklődőket. Már csak azért se hagyják ki a kezeléseinket, mert ott megtapasztalhatják a „varázslatos érintés” csodáját.

tanfolyam_közben.jpeg

Nemcsak arra buzdítom a résztvevőket, hogy vegyék igénybe a kezeléseinket, hanem arra is, hogy jöjjenek el a Kahi-Healing tanfolyamokra, amelyeknek elvégzésével mindenki csak profitálhat, akár önmaga számára szeretné felhasználni a megszerzett tudást, akár mások segítése a cél. Mindenki azt kapja, amire szüksége van. A tanfolyam alatt minden résztvevő átélheti az összes kezelést, ezáltal tisztulhat, gyógyulhat. Receptet kapunk az életünkhöz. A tanfolyamok családias hangulatban zajlanak, ahol a rögtön alkalmazható tudás elsajátításán kívül azonos érdeklődésű barátokra is szert tehetünk.
Remélem, hogy sokak érdeklődését felkeltettem ezzel az ismertetővel, és kedvet kaptak ahhoz, hogy csatlakozzanak a Kahi-Healing Family-hez!

Az érdeklődők nemcsak az Everness Fesztiválon találkozhatnak velünk, hanem egyéb rendezvényeken is. Rendszeresen tartunk bemutatással, kezelésekkel egybekötött tájékoztató előadásokat.

Szeretettel, Józsa Klára

 

Kahi-Healing előadások:

Április 19., 18:00 óra
Szeged, Novotel szálló kisterme, Maros utca 1.
Az előadás témája: A te életed egyenesben van? – a gerincoszlop mint életünk tartóoszlopa
Kezelésre reggel 9 órától várunk minden érdeklődőt.
Bejelentkezés: Kovács Gergő, 06 20 937 1455.


Május 11., 18:00 óra
MOST Közösség Központ, 1149 Budapest, Pillangó park 7., V.em., kapucsengő: 1512.
Az előadás témája: A te életed egyenesben van? – a gerincoszlop mint életünk tartóoszlopa
Bejelentkezni itt lehet: info@mostkozosseg.hu vagy a 06 30 651 0023-es számon.

Május 19-20.
Fonyód, Feng Shui és Ezoterikus Fesztivál, 15:00 óra.
Az előadás témája: A generációs mintázatok hatásai
Mindkét napon kezelésekkel várjuk a kedves érdeklődőket reggeltől estig az előadás időpontját kivéve.

 

Kahi-Healing honlapja és Facebook oldala.