Everness Szilveszter 2018: Légy Jelen!

Somogyi Eszter

2018-11-13

Belépni az Új Évbe, elengedni az előzőt, megdolgozva, jó érzéssel.
A szilveszteri együttlétek régóta szakrális jelleggel bírnak, csak olykor hajlamosak vagyunk mindezt elfelejteni.
Éppen ezért szerettünk volna valami olyasmit, ami még tényleg nem volt. Alkohol- és drogmentes, önismereti, mozgás- és zenei programokkal tűzdelt Szilvesztert. Igazi Everness hangulattal, közösségben, tudatosan.
Tartsatok velünk!


Welcome Drink helyett, Welcome Dance, malachús helyett vegán ételek, petárda helyett belső átalakulás vár, ha december 31-én a MagNet Házba látogatsz. Mély, ugyanakkor nagyon vidám programmal segítjük az Óév elengedését, és köszöntjük az Újat az életünkben. A lehetőséget, a fejlődést, a változást. Ami a programot illeti, a workshopok fókuszában a 2018-as év átgondolása, értékelése, elengedése, valamint 2019 tiszta, pozitív fogadása áll. No meg természetesen a zene, a tánc, az ünneplés.

Fellép és Évugró foglalkozást tart többek között Sőtér Saci NIA oktató, Kun Szilvia integrál szemléletű segítő pedig egy Évösszegző során segít feleleveníteni, rendszerezni az elmúlt év tapasztalásait.
Kiss Balázs Kunó arról mesél majd, hogy hatalmas potenciál bújik a 2019-es évben, amelynek kiaknázásához azonban magasabb fokú tudatosságra lesz szükség.
Palacskó András Elengedés workshopot tart, illetve ki lehet próbálni egy ősi, páros szúfi gyakorlatot, a szívtáncot is.
A Samsara Boulevard és az Ecstatic Dance Budapest zenei produkciója mellett DJ La Fuente és Dj Flow gondoskodik majd az emelkedett hangulatról.

Egy biztos, aki velünk tart, tutira jelen lesz Szilveszter éjszakáján!


Időpont: 2018. december 31. 14:00
Helyszín: Budapest, MagNet Ház

Jegyek

tuzijatek_tuzijatek_a_rakoczi_hidrol_nezve.jpg