Közös nyelvünk a zene! – Beharangozó az idei fesztivál zenei kínálatáról

Varga Levente, zenei szervező

2018-03-01

Hangfürdők, spirituális világzenészek, Balaton-parti jamek, és egy igazi zöld banda – csak egy kis ízelítő az idei Everness Fesztivál zenei színpadairól. A tudatosság fesztiváljának zenei kínálata ezúttal is számos stílust, irányzatot bemutat majd, hiszen a lényeg idén is a minőségi, élvezetes, gyógyító tartalom.

- Úgy éreztük, a tavalyi ötödik fesztiválra ért be igazán az a zenei világ, ami az Everness-hangulatot hozza. Az idei koncepció újra csak a nyitottságról szól, a világ számos pontjáról nagyon sok vegyes nemzetiségű együttes érkezik és kezd majd párbeszédbe a közönséggel a saját zenei nyelvén – mondja Varga Levente az Everness Fesztivál zenei főszervezője.

Sokszínű együttesként érkezik például a Merope, melyben a litván, belga, spanyol tagok zenei tevékenységükben is a környezettudatosságot szeretnék hirdetni. A formáció az első lemezét a természetben, kizárólag napenergia segítségével rögzítette. 
Igazi kuriózumként lép majd fel a zenei nagyszínpadon Sudha, aki a spirituális mantaréneklés képviselője. Dalaiban a szufi, tibeti és indiai hagyományokat ötvözi az afrikai és indián dallamokkal. Csütörtök este pedig a tavalyi nyár nagy sztárja, az izraeli Netanel Goldberg lép majd fel, aki barátaival egy zenés tűzszertartásra is készül.

170624_VANK_Everness_501.jpg

Ami a populárisabb irányzatokat illeti, Alsóörsre érkezik Animo, aki a hazai hálószobapop egyik képviselője, illetve színpadra lép Balázs Gergely hegedűművész is, aki különböző technikai eszközöket, például looper pedált használ hangszere megszólaltatásához. Szintén hegedűjével kápráztatja el a közönséget Enrico: a művész zenei médiumként az emberi szervek rezgéseiről is beszél majd a koncertje közben. Az Ecstatic Dance Budapest tudatos táncoltatásra készül, Bársony Bálint pedig a Hangutazók formációval érkezik és továbbra is a hanggal gyógyító színpad meghatározó alakja lesz. 

Régi barátokként idén is a Balaton partján fesztiválozik majd a Tribali és eljön Kailash Kokopelli is, aki a fesztivál záró szertartását vezeti. Keleti ritmusokkal fűszerez a Fatou & Duo Darbar, illetve fellép a szintén hazai Layanda, zenéjük különlegessége, hogy a magyar népdal, a szitár, a tilinkó és a darbuka egyszerre kap szerepet. Ganges Ragas tradicionális indiai zenével szórakoztatja majd a közönséget, illetve többször, több színpadon is feltűnik majd a Samsara Boulevard. Indiai ritmusokat hoz a valóban indiai The Tapi Project, a Sirius World Music pedig megzenésített mantrákkal és versekkel készül.

Az idei fesztiválon a szabad zene talán még nagyobb hangsúlyt kap, mint bármikor, két színpadon is teret nyer a pillanatban születő muzsika. Több zenei workshopon is részt vehet az érdeklődő közönség, melyek a hangszeres tudás fejlesztéséről, a zenéhez való viszonyulás lehetőségeiről és a hangok speciális használatáról szólnak. Míg reggelente gyerekkoncertek várják a fiatalabb közönséget, az idősebb korosztály számára folyamatosan hangfürdők, gyógyító zenék szólnak majd a Hangutazók színpadon.