Let’s change the world  4.

Somogyi Eszter interjúsorozata Tom Peter Rietdorffal - 4. rész

2018-05-21

A tavalyi Evernessen egy számomra megdöbbentő eseménynek lehettem tanúja a sátratokban. Az egyik előadásod végén rátetted a kezed egy lány térdére, akinek mondhatni 15 perc alatt illant el a több éve tartó térdfájása. Mi történt akkor és ott? 

Tom Peter Rietdorf: Így volt, az aura és szellemsebészet témakörében tartottam előadást, amelynek végén bemutattam azt, amiről beszéltem, konkrétan egy szellemi operációt végeztem el. A hölgy ezután közvetlenül egy biorezonanciás vizsgálaton vett részt szintén a fesztiválon, ahol is megkérdezte tőle a vizsgálatot végző személy, hogy frissen operálták-e, mert altatóanyagot mutatott ki nála a gép. Ő először elkerekedett szemmel nézett vissza rá, majd elgondolkodott és visszajött hozzám, mert kíváncsi volt, hogy lehetséges-e, hogy a szellemi operáció volt az ok. Természetesen az volt. 

S. E.: Tulajdonképpen mit jelent a szellemsebészet? 
T.P.R.: A szellemsebészet egy végtelenül izgalmas gyógymód, a legmagasabb színtű gyógyításnak felel meg és csodákra képes, ha megfelelően hajtjuk végre. Mit is jelent ez pontosan? A gyógyítónak képesnek kell lennie lecsöndesített elmével és szándékmentesen jelen lenni a folyamatban. A változás a szellemi segítők által következik be, ezért lényeges feltétel a velük való kapcsolat kialakítása, a gyógyító csupán közvetítő szerepet tölt be a kliens és a szellemi segítők között. A szellemi segítő lehet a szellemi vezető, és spirituális orvosok, orvoscsoportok egyaránt. A szellemsebészethez elengedhetetlen a velük való mély kapcsolódás. Ez bárki számára elsajátítható, a mikéntjét tanítjuk a tanfolyamon. Miután a kontaktus létrejött, nincs más hátra, minthogy a gyógyító kezeit a testre helyezve megfigyelje a gyógyulás folyamatát. Ez rendkívül egyszerűnek tűnik, viszont csak akkor lesz sikeres, hogyha a kezelő mindvégig a belső csend állapotában maradva figyeli meg a folyamatot. A gyógyulás a kliens információs mezejében létrejövő változás hatására következik be, és ezt a változást csakis a szellemi segítők képesek előidézni, mi, emberek nem. 


S. E.: Világos, hogy egy tudatos jelenlétet igénylő módszerről van szó. Fontos-e a kezelt személy hozzáállása?
T.P.R.: Abszolút. Ha a kliensben megszületik a bizalom a kezelő és a módszer iránt, akkor a változás megkérdőjelezhetetlen. Ha viszont tele van kétellyel, akkor ez akadályt jelenthet a gyógyulásban. Ilyen esetben valószínűleg nincs meg a megfelelő kommunikáció kettejük között. A gyógyítón áll, hogy a páciens átlássa, megértse, mi fog történni vele, így lesz képes a folyamat részévé válni. Ha számára mindez nem világos, akkor egy misztikus eseményként lesz definiálható a módszer, így nem tud mélyre hatolni a kezelés, márpedig a szellemsebészet egy teljes mértékben végigkövethető folyamat. A bizalom ugyanúgy a gyógyító részéről is fontos. Bíznia kell abban a kapcsolatban, amelyet a szellemi segítőkkel táplál, és ekkor meg tud történni a csoda. Tehát több faktor jelenléte szükséges ahhoz, hogy a gyógyítás sikeres legyen, és ha ezek mind teljesülnek, akkor válhat a szellemsebészet a legmagasabb szintű gyógyítássá. Ne feledjük: a gyógyulás folyamata mindig az információ átadása, ami nem a gondolkodáson keresztül történik, hanem a teremtés belső csendje és szabadsága által. 


S. E.: Azt gondolhatja az ember, hogy a médiumi képességekkel rendelkező emberek számára könnyebben kivitelezhető ez a módszer…
T.P.R.: Pedig egyáltalán nem így van. Mindenki képes elsajátítani, bár meglehet, hogy egy kis gyakorlásra lesz szükség. Hangsúlyozni szeretném, hogy a tanfolyamainkon megtanítunk mindent, ami a sikeresen működő gyógyításhoz szükséges. Fontos, hogy tudd, amit csinálunk, az egy kidolgozott koncepcióra épülő mély munka. A szellemi vezetőnkkel és a spirituális orvoscsoporttal való kapcsolatot a tanfolyamon meditációban vesszük fel. A fesztiválon az egyik workshop keretén belül is sor kerül erre a meditációra, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt (június 20-án 15:30- kor a Kahi Academy sátorban). Meditatív állapotban bárki számára érzékelhető a szellemi segítők jelenléte. Van, aki látja őket, van, aki érzi, van, aki tudja, hogy jelen vannak. Mindenki számára egy sajátos módon érezhető a kapcsolat. Ki kevesebb, ki több szellemi segítővel dolgozik. Ha megvan a mély kapcsolat és a kezelő megfigyeli a belső csendjében a folyamatot, akkor a gyógyítás valódi lesz, egy valódi testi tapasztalásról beszélhetünk. A gyógyító érezni fogja a kezei által végbemenő változást a kezelt testrészben és a kliens is érezni fogja a nála zajló folyamatokat. A szellemi segítőkkel kialakított intenzív kapcsolat miatt a kezelt személy testileg olyan mélyen reagál, hogy például narkotikum lesz kimutatható a szervezetében, esetleg vérömleny képződik rögtön az operáció után, vagy akár tűszúrás nyoma lesz látható a testen, holott természetesen ez fizikailag nem történik meg. Tehát orvosilag abszolút bizonyítható az aura és szellemsebészettel előidézett változás, de mint említettem, a kezelő számára is gyorsan kiderül, hogy eredményes volt-e, hiszen a kliens fizikailag érzi a különbséget, úgy, ahogyan azt te is láttad a fent említett hölgy esetében. Több éve fájt a térde és behajlítani sem tudta teljesen, a szellemsebészeti beavatkozás után pedig elmúlt a fájdalom és nehézség nélkül leguggolt. A kliensek többnyire úgy érzik magukat a szellemi operáció után, mint a valódi operáció után. Egyébként a tökéletesen kivitelezett szellemi műtét nem különbözik a rendes operációtól. X-Ray felvétellel is kimutatható a változás. Néhány éve részt vett a képzésen egy hölgy, akinél a röntgenfelvétel 2 viszonylag nagy miómát mutatott ki a méhében, fekve ki is tudta tapintani magának. Az orvoscsoporttal való munka után, ami kb. fél órát jelentett, az egyik teljesen eltűnt, a másik pedig negyedére csökkent. (Június 20-án 14:30-kor kezdünk egy előadást Szellemsebészet - operáció szellemi orvoscsoporttal címen a Kahi Academy sátorban.)

S. E.: Az aurasebészetről is szívesen hallanék tőled néhány szót.
T.P.R.: Ez esetben valódi sebészeti segédeszközökkel végezzük az operációt, de a beavatkozás nem közvetlenül történik a fizikai testen, hanem anatómiai atlaszok, modellek segítségével dolgozunk a kezelendő (csontok, szervek, izmok, inak, ízületek) területek képi megfelelőjén. A kezelő a kliens folyamatos visszaigazolásával végzi a műtétet, hiszen a segédeszközön végzett beavatkozás fizikailag jól érzékelhető a kezelt számára. A beavatkozás fájdalommentes. 


S. E.: Milyen esetekben javasolt az aurasebészet?
Az aurasebészettel fizikai és mentális megbetegedéseket okozó múltbéli mintákat, energetikai blokkokat oldhatunk fel. Előző vagy párhuzamos életeink olyan mélyreható eseményeivel foglalkozunk, melyek gyakran megmagyarázhatatlan gátakként, félelmekként vannak jelen az auramezőnkben, megteremtve ezzel számos „betegség“ tünetét. Ezek lehetnek például: klausztrofóbia, tériszony, félelem a mély víztől, pókoktól, kígyótól, sötétségtől stb. A szellemgyógyászat és az aurasebészet gyengéd, de hatékony kezelési módok, ősi tudás ötvözetei modern technikákkal. A gyógyítás során azonnal változnak a csontok, izmok, inak, szalagok, hegek struktúrája és ezzel a kliens fizikai állapota is. 

Kahi_interjú_4_belsőkép.png


S. E.: Honnan lehet tudni, hogy valami előző életbeli?
T.P.R.: Az aurasebészetben különböző szinteken  dolgozunk az egyén energiamezejében, finomtestjeiben. Ezek a szintek nevezetesen az étertest, mentál test, érzelmi test és az asztráltest. Az asztráltest minőségéből adódóan harmonizálja az összes említett testeket. Az asztráltest minden velünk történt befejezetlen eseményt, nem feldolgozott élményt eltárol, amelyek a fizikai testet érintik. Az ezekhez tartozó témák a halál után is az asztráltestben maradnak, mindaddig, amíg feloldásra nem kerülnek. Az asztráltest az a test, amelyen keresztül a lélek minden életben megnyilvánul, tehát az asztráltestünk minden újjászületésünkkor ugyanaz marad a rajta eltárolt befejezetlen eseményekkel együtt. A nem befejezett eseményekre szoktuk mondani, hogy karmikus. Ezek az események a következő inkarnációnk során megjelenhetnek az életünkben, de erre még visszatérek.  Mondok egy példát. Az orvosi beavatkozások során használatos infúziók, injekciós tűk lenyomatainak emlékét is megőrzi az asztráltest. Minden egyes injekciós tű lenyomatát. Ezek pszichés és fizikai problémákat okozhatnak. A tűlenyomatokat egy aurasebészeti beavatkozás során energetikailag eltávolítjuk, aminek következményeként megszűnnek a kellemetlen tünetek.
De nézzünk egy másfajta példát. Beethoven egy csodálatra méltó zeneszerző volt. Már gyermekéveiben az aranymetszés szabályainak megfelelő kompozíciókat írt. Honnan eredhetett ez a tudás? Azt szoktuk mondani, tehetséges. De honnan jön a tehetség? Arról a területről, amelyről az előbb beszéltem, az asztráltestből. Ha egy zenész a halálos ágyán egy új melódián dolgozva, gitározás közben hal meg, akkor az asztráltestben nem befejezett eseményként kerül elmentésre ez a folyamat, hiszen a melódia megírása nem került befejezésre. Nézzük meg, hogyan kerül elmentésre ez az semény az asztráltestben: a zenész a hangok lejátszásán gondolkodott, a gondolkodásunk a mentál testhez kötött, ezért elmentésre került a mentál testben. Minden sejtjében átérzi a saját maga által írt melódiát, ezért az érzelmi testben is elmentésre kerül. Kezeiben fogja a gitárt, tehát az étertestben is elmentődik az esemény. Ezáltal az említett összes test dolgozik valamin, ami nincsen befejezve. Mivel az illető meghal a folyamat közben, a téma nyitva marad, megoldásra, lezárásra, befejezésre vár. A következő leszületéskor a lélek az asztráltestben letárolt befejezetlen eseményeket áttekintve kiválasztja, melyeket kívánja beteljesíteni, megoldani a következő inkarnációban, és melyik a megfelelő inkarnáció ezen befejezetlen események megoldásra. Ehhez képest választja ki az inkarnáció idejét, az országot, a fizikai testet, a szülőket, tehát minden szempontból a feloldáshoz megfelelő körülményeket választ. Az asztráltest, mint ahogy már említettem, minden inkarnációnkban ugyanaz, tehát az összes megoldatlan téma megtalálható hozzá kapcsolódóan, viszont, csak a lélek által kiválasztott témák válnak aktívvá a leszületés után. Ezek a témák megnyilvánulhatnak az életünkben tehetségként, de az is lehet, hogy olyanképpen, amit elutasítunk, nem szeretnénk foglalkozni vele.
És most egy lényeges dologra szeretném felhívni a figyelmet, amely sokaknál félre van értve. Attól még, hogy az életünkben jelen vannak aktív, megoldásra váró témák - sokan hívják életfeladatnak -, még nem azt jelenti, hogy ezeket muszáj beteljesíteni, megoldani. Más terveket, vágyakat, elképzeléseket is beteljesíthetsz, te döntesz, te választasz, minek szenteled az életed. A nem beteljesített témák feloldása csupán egy lehetőség az életben. Bármerre mehetsz, bármit csinálhatsz. Csak tudd, légy biztos abban, hogy mit akarsz! 

S. E.: Rendkívül érdekes, amit mondasz. Számíthatunk az idén is e témakörben tartott előadásokra, workshopokra az Evernessen?
T.P.R.: Hogyne. Naponta tervezünk érdekesebbnél érdekesebb előadásokat, bemutató kezeléseket és workshopokat is. Figyeljétek a programjainkat és keressetek bennünket a Kahi Academy sátorban. Több nagyobb volumenű előadást is tartunk a karmáról, a félelmekről, fóbiákról (pók, kígyó stb.), gerincproblémákról, melyeket workshop is követ, ahol lehetőség lesz e témák tesztelésére és feloldására az érdeklődő résztvevők körében. 


S. E.: Van-e előfeltétele a képzés elsajátításának? Kell-e hozzá anatómiai ismeret?
Az aura- és szellemsebészet két tanfolyam alatt sajátítható el tetszőleges sorrendben elvégezve. Anatómiai ismeret nem szükséges, hiszen mint említettem, nem a fizikai testen végezzük a beavatkozásokat. Előfeltétele egyedül a Kahi-Healing Alaptanfolyam elvégzése. Egyéb előképzettség nem szükséges, a képzés mindenki számra könnyedén, gyorsan elsajátítható. A tanfolyamot ajánljuk minden érintettnek, terapeutának, orvosnak, gyógyítónak.


S. E.: Jellemző, hogy orvosok is látogatják a tanfolyamot?
T.P.R.: Hogyne. Például jó barátságot ápolok egy grazi sebésszel, aki rendszeresen használja az aurasebészeti kezeléseket a műtétek kiegészítéseként. Tudvalevő, hogy kb. 50-60%- ban fordul elő gyulladásos szövődmény a sebészeti beavatkozásokat követően. Ez a grazi orvos minden egyes műtét után megtisztítja és lezárja az étertestet, így a gyulladásos szövődmények gyakorlatilag megszűntek. És nem utolsó sorban e metódussal felgyorsul a gyógyulási időtartam. És ez fantasztikus. Ez az orvos nap mint nap bebizonyítja, hogy a nyugati orvoslás az információs medicinával karöltve mennyire hatékonyan eredményeket tud felmutatni. 


S. E.: Mit üzennél az olvasóknak elöljáróban a következő beszélgetésünk témáját illetően?
T.P.R.: Egy olyan workshopot fogok ajánlani, aminek hatására gyökeresen megváltozik az életed, mert feloldódhatnak az akadályozó erők, energetikai blokkok, hogy aztán újra felfedezhesd és kibontakoztathasd saját belső teremtő erőforrásaidat. A Médiumitás workshopunkat fogom bemutatni legközelebb. Tarts velünk! 


A következő Alaptanfolyam időpontja (előfeltétele az Aura és szellemsebészet 1. képzésnek): itt.
A következő Aura és szellemsebészet 1-es képzés időpontja: itt.

Ha érdeklődsz Tom Peter Rietdorf és a Kahi-Healing iránt, vagy szeretnél részt venni a képzéseken, látogass el weboldalukra, vagy kövesd őket a Facebookon.