Utaskísérők egy új világba

Kovács Miklós - önkéntes szervező

2018-02-27

Először 2014-ben, önkéntesként jutottam el az Everness Fesztiválra, ami egyben az első fesztiválélményem is volt. Nagyon hálás vagyok mindazért, amit akkor átélhettem és azóta is átélek a szervezői munka során. Két évig voltam a beléptetési csoport vezetője, jelenleg a teljes önkéntes csapat koordinációja a feladatom. Ahogyan a legtöbb fesztivál, mi is önkéntesek segítségével oldunk meg számos feladatkört.

Képzeld el az Everness Fesztivált, mint egy intergalaktikus űrhajót, amely több ezer embert repít egy másik világba.

Az önkéntesek biztosítják az utazást, járművünk működését a legkülönbözőbb területeken, ők a fesztiválozók utaskísérői ezen a dimenzióugráson. Közösen, egy irányba fókuszálva veszünk részt ezen az utazáson, ami nem mindig zökkenőmentes.

 

Ők azok, akik lelkesen, mosolyogva fogadják a vendégeket a parkolónál, a beléptetésnél, ott vannak a bejáratnál és a teljes fesztiválterületen is találkozhatsz velük. Számíthatsz rájuk a váratlan helyzetek megoldásában, az esetleges hibák kijavításában. Egy csapatként működünk együtt.

Önkénteseink óriási, pénzben nem kifejezhető értéket adnak a fesztiválhoz azzal, hogy önszántukból, egy közösség részeként, örömmel látják el feladataikat, előtte-utána pedig együtt vesznek részt a vendégekkel a különféle programokon. Beleadják magukat, az idejüket, a tudásukat. Ettől a sajátjuknak érezhetik ezt a közösen létrehozott csoportos, flow-extázist.

Személyes élményem, tapasztalatom, hogy fantasztikus érzés úgy végigtekinteni az önfeledt tömegen, hogy hozzájárulhattam ehhez az élményhez, hogy a munkámmal része lehetek ennek a nagy egésznek. Önkéntes vezetőként azon igyekszem, hogy minden önkéntes valami hasonlót éljen át.

Jelenleg több, mint 50% a visszatérő segítők száma, célom ezt a számot növelni és egy egymást és másokat segítő közösséget összekovácsolni. Idén nyáron is több mint 200-an lesznek a csapatban és amellett, hogy többségüket nagyon szeretném ismét a nevükön szólítani, csapatépítő foglalkozással, köszönetnyilvánító esttel és jónéhány meglepetéssel készülünk nekik.

Számomra óriási élmény ekkora méretekben alkotni. Izgalmas kaland lesz!

"Miért csinálom? Mert, ha ez működik, akkor minden működik. Nem csak az életemben, hanem az egész Világban."

Kovács Miklós - önkéntes szervező