Vissza

AkashaLive

zenész

Várnai Ákos zenei projektjének az Akashalive-nak különlegessége, hogy csak "live release" megjelenések készülnek. Ez annyit tesz, hogy akár egy koncerten, élőben adja elő a dalt, egy videóstáb pedig rögzíti ezt. A dobokat, ütőhangszereket, szóló dallam hangszereket élőben játsza, de még az Ableton live alapok léptetése is élőben történik. Ezután  az Ableton alapokkal még varázsol, de az élőben felvett dolgok maradnak, azokat már nem vesszük újra, akár egy koncertfelvételen.
Ez adja az Akashalive projekt lényegét. Éppen ezért érdemes a dalokhoz megnézni a készült klippet is, mely szerves részét képezi az élménynek.
A másik fontos eleme ennek a zenei projektnek a közös alkotás. Szinte minden dal egy közös zenei út. Olyan zenészekkel kollaborál, akiket régóta ismer. Közösen alkotják meg a szám gerincét, kidolgozzák élő felvételre, azonban meghagyják a szabad zenei áramlás lehetőségét is, nincsenek előre megírt váltások, minden a pillanatban történik.
 
"16 éves korom óta zenélek különböző zenekarokban. Először dobosként, majd ütőhangszeren, handpanen játszottam az elmúlt 20 évben különböző élő zenéket a rocktól a világzenéig. Egyre közelebb került hozzám az elektronikus zene is, de abban is az élő zenét kerestem. Dobosként tudtam, hogy az élő dob egészen más érzést fog kölcsönözni az elektronikus zenének, nem akartam viszont magamat az akusztikus dob behatárolt hangzásvilágába belekényszeríteni. Összeraktam hát egy elektronikus ütőhangszerekből, láb pedálokból és egy elektronikus handpanből álló "setup"-ot. Minden dobot, ütőhangszert élőben játszok, élőben effektezek, de szóló dallam hangszereket is megszólaltatok ezzel egy időben. Loop-olás technikáját szándékosan mellőzöm, szülessen minden a pillanatban.
Zenei inspirációk széles skálája juttatott idáig, kezdve a rocktól, a midicine zenén át (Danit, Mose) az olyan öszvér formációkig mint a Prodigy vagy a Pendulum. Elektronikus zenében nagy hatással volt rám Shpongle, Phaxe és Liquidsoul."