Vissza

Becze Ágnes

Hangterapeuta, lomilomi masszőr, energiagyógyász

Önismereti útja 13 éve tart. Több évi pszichodinamikus mozgás és táncterápia után bátorkodott más irányokba is evezni. Így találkozott 2020-ban a tantrával, ami alapjaiban változtatta meg az életét és az életről alkotott elképzelését. A tantra által került egyre közelebb önmagához, szeretett bele újra önmagába és a világba. Nem a szavak barátja. Számára a legintimebb és legfontosabb kommunikációs eszköz az érintés. Az érintés olyan érzelmeket és üzeneteket közvetít, amelyeket szavakkal nehéz vagy lehetetlen lenne kifejezni. Együtt rezeg Novalis gondolataival: „Egy Templom van csupán, az ember teste az. Magasságos Mű, nincs szentségesebb. A mennyet érinti, ki embertesthez ér.”