Vissza

Daniela Hernández Faith

táncművész, koreográfus, tánc-terapeuta

Eddigi életútját két alapvető vonzódás határozta meg. Az egyik a tánc, a mozgás szeretete, a másik pedig, hogy megismerje önmagát, a világ működését és az így szerzett tapasztalatait megoszthassa másokkal.

Tanulmányait a Mexikói Táncművészeti Főiskolán végezte. Ezt követően több módszertani és ide vonatkozó elmélyítő kurzuson vett részt, majd ő is tanítani kezett.

Az utóbbi 20 év tapasztalata a kortárs tánc különböző műfajaiban koreográfus/rendezői alkotásain keresztül, majd a jóga és a különféle mozgás-meditációs, illetve önismereti technikák elsajátításának hatására született meg a FaithDance, Tánc Meditációs és terápiás mozgásra épített módszere.

Ahogy önmagamon megtapasztalta a táncok gyógyító és felszabadító erejét, úgy érezte, hogy szeretné ezt továbbadni és minél több emberrel megismertetni. Folyamatos önismereti munkával állandóan fejleszti magát és hiszi, hogy együttes munkával mindig van új felfedeznivaló.

Daniela Hernández Faith
Az elengedés rituáléja az öngyógyítás útján!
SUTRA - Női tér
mozgás, tánc
szombat, 2023-06-24., 11:30 - 13:00

A Tánc meditáció lehetőséget ad, hogy felszabadultan meg tudjuk élni kreatív és intuitív lényünket, és magunkra leljünk testközelben, közösségben, egy biztonságos térben. Önismereti, mozgásra épített gyógyító munka, mely kiszabadítja a testet megrögzött korlátaiból.

Az óra elején elindul egy bevezető, mozgás-folyam, ami olyan, mint egy mantra, ami megtart, és egy közös irányt ad a mozgásunknak, amely által felébresztjük a testünket és visszatérünk önmagunkhoz a mozgáson keresztül, hogy újra kapcsolódhassunk önmagunkhoz, másokhoz, környezetünkhöz. Ez átvezet egy szabad táncba, ahol egy testérzet vagy, belső kép mentén szabadon táncolunk és improvizálunk.

Ezután, páros és csoportos mozgás gyakorlatok következnek, melyek lehetőséget adnak a mind fizikai létünkben, mind lelki és elménkben lévő gátlások feloldására. Előképzettség nem szükséges, a lényeg az elengedés, kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánlom.

Az önismereti gyakorlás fókuszában a jelenben levés áll, érzelmeink tudatosítása, megélése és elengedése. Tánc és nonverbális gyakorlatok segítségével kerülünk közel a testben tárolt élményeinkhez, melyek segítenek megérteni és tudatosítani azokat a folyamatokat, amelyek meghatározzák önmagunk megélését és a jelenlétünket a világban.

Daniela Hernández Faith
FaithDance – Szakrális Rituál Tánc  
SHAKTI
tánc
csütörtök, 2024-06-27., 17:00 - 19:00

A FaithDance egy dinamikus, szakrális öngyógyító mozgásforma. Egy rituális őstánc, ahol a ritmikus, mantra szerű repetitív mozdulatokat légző gyakorlatok kísérik. Ebben a gyakorlásban a légzés elsődleges támasz az érzelmekbe belépéshez, amikor az elme kikapcsol és létrejöhet egy transzállapotba kerülés, vagy mondhatjuk módosult tudatállapot.
Ebben az állapotban lehet tudatosítani a bennünk működő vezérlő emlékeket, és feloldani a megrögzött, bemerevedett érzelmeket.    
Két ellenpólusú energiát tart meg állandó mozgásban, egyesúlyban  a testben, amelyek folyamatosan egy új fajta erőt és elengedést generálnak. Egyszerű, de mégis kreatív koreográfiái mindenki számára könnyen lekövethetőek, a hangsúly egy olyan tér megteremtésén van, ahol átélhetjük a tánc felszabadító és szakrális erejét.
Ezek olyan testmozgások és légzések, amelyek segítenek visszanyerni és újra elosztani energiáinkat, újra összekapcsolódni energetikai testünkkel. Egy olyan közösségi élmény, melyben az együtt táncolás örömét, az egységben való feloldódás  erejét tapasztalhatjuk meg. Előképzettség nem szükséges, a lényeg az elengedés, kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánlom.

A FaithDance  tánc- és mozgás terápiás módszer, olyan ismert mozgásművészetekből inspirálódott és épült fel mint pl. a tensegrity, Gurdjieff, spirituális tanító szakrális táncai, Antonin Artaud módszere, és további rituális körtáncok. A tánc során mozgásba hozzuk a testünket, lelkünket, érzelmeinket, együtt áramlunk a különböző ritmusokkal, kapcsolatba kerülünk az eredeti szakrális forrásunkhoz, isteni mivoltunkhoz. Lehetőség nyílik arra, hogy kapcsolatot létesítsünk a belső energiákkal, hogy feltárjuk lényünk rejtett állításait és reakcióit, miközben egyre közelebb kerülünk az igazi „én” megtalálásához.

Daniela Hernández Faith
FaithDance – Szakrális Rituál Tánc  
SHAKTI
tánc
vasárnap, 2024-06-30., 10:00 - 11:30