Vissza

Klein Csaba

bodywork csoportvezető

“Élj úgy, hogy ha lepereg előtted életed filmje, érdemes legyen végignézni!”

 

Klein Csaba vagyok az Everness fesztivál egyik alapítója és a legelejétől a vezetője. A fesztivál előtt 10 évvel indítottam el egy spiri életmódközpontot Angyalszív néven, melynek részeként sok tábort is szerveztünk, ami kicsit a fesztivál alapját is adta, mert a napirend nagyon hasonlított a fesztiváléhoz. Az egyik ilyen táborban fogalmazódott meg az Everness alap koncepciója is, természetesen még nem ilyen néven és nem ennyire kiforrva.

A 2013-as első fesztivál után azt mondtam, hogy ezt akarom csinálni, mert minden egyes része és boldogsággal tölt el és hozzátesz az életemhez, ráadásul olyan közegben lehetek, mely fontos és felemelő számomra.


Az elmúlt évek teljesen átalakították az életemet, tágították a komfortzónámat és olyan képességeket hoztak felszínre bennem amik létezéséről nem is tudtam. Világ életemben távol állt tőlem a szereplés, mások elé kiállás, most pedig egy fesztiválszezonban 8-10 interjút adok tv-ben rádióban, olykor milliós nézettségű műsorokban. Az önértékelésemen és önbizalmamon is sokat formált, anno el sem tudtam volna képzelni, hogy egy ekkora feladatot és rendszert képes vagyok átlátni és irányítani.


Eredetileg rendszerszervező informatikus vagyok és évekig grafikával is foglalkoztam, mindezt 20 éves korom óta saját vállalkozásokban, mely időszak alaposan megtanította, hogy milyen az amikor az ember csak magára számíthat és ha nem hoz jó döntést, akkor egy ideig szűkös anyagi körülmények közt fog élni.


Jelenleg az Everness teszi ki az életem “munka” részét, 2013 óta nem foglalkozom más vállalkozással sem és jelenleg nem is vágyom másra.

Az idén előszőr az előkészületeknél és a fesztiválon nem tartozik hozzám közvetlenül semmi feladat, mert a szervezői csapat mérete már megkövetelte, hogy egy plusz vezetői réteg kerüljön az irányításom alá, így az operatív feladatokat mások végzik el ettől az évtől, így a kapacitásom nagy részét olyan feladatokra tudom fordítani, melyekre eddig nem volt időm, de fontosak a fesztivál szempontjából, ilyenek a pályázatok, támogatók és az egész struktúra átgondolása, újratervezése.

Azt várom magamtól, hogy az eddigi években kialakított folyamatok gördülékenyen valósuljanak meg és a felmerülő új kihívásokat a leghatékonyabban tudjuk kezelni és beépíteni a rendszerünkbe. Azt szoktam mondani, hogy ha egész évben jól dolgoztam, akkor az abban nyilvánul meg, hogy a fesztiválon nem lesz dolgom.


A lelki fejlődésemet napi rendszeres meditációval támogatom meg és jelenleg a szakdolgozatomat írom a Buddhista főiskola vallásbölcseleti szakára, természetesen Everness témában (“A tudatosság megközelítési módszerei korunkban” címmel). Folyamatosan járok önismereti csoportokba, annak megfelelően, hogy hol látok valami elakadást a személyiségfejlődésemben, vagy milyen korlátokba ütközök magammal kapcsolatban, ami gátolja akár a saját, akár az Everness haladását. Rendszeresen futok, focizok és edzőterembe járok, hogy az “ép testben ép lélek” is megvalósulhasson.

A célom, hogy a tudatosság minél szélesebb körben legyen alap és az emberek nyissák fel végre a szemüket, vegyék a kezükbe az életük irányítását, ezáltal ne legyenek kiszolgáltatva a tömegmanipuláló folyamatoknak és találjanak rá saját értékeikre és útjukra. Ennek egyik eszköze az Everness fesztivál, de sok tennivaló van még ezen az úton, mely túlnyúlik a fesztivál adta kereteken és lehetőségeken, ezért folyamatosan új utakat és lehetőségeket keresünk/találunk ahhoz, hogy a világot kicsit boldogabbá tegyük.

Fontosnak tartom, hogy újra és újra rá tudjak csodálkozni a világra és a klisékből kitörve új lendülettel folyamatosan formáljam a világképemet és reagálni tudjak a változásokra, feladatokra, ezáltal inspirálva másokat is a saját korlátaik átlépésére.
.




Kereszty András, Klein Csaba
A hetes szám misztikája
EVERNESSIA
csütörtök, 2019-06-20., 13:15 - 14:15

A hetes szám a fejlődés száma. Hét évente ugyanazt a leckét tanuljuk meg, de jó esetben már egy magasabb szinten. A hetedik év mindig megmutatja, hogy miben érdemes továbblépni, továbbfejlődni. A hetedik év megmutatja, hogy mit kell végleg befejezni ahhoz, hogy a következő hetes ciklus szebben, jobban és tudatosabban kezdődhessen el. A hetes az ősi bölcsesség szerint a fejlődés szent száma. 

Bedő Imre, Dobrotka Béla, Klein Csaba
ApaFej
Férfiak Klubja
vasárnap, 2019-06-23., 16:00 - 18:00
Klein Csaba, Mészáros Kinga
TITKOM, TITKOM, mondd meg nékem...
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
péntek, 2021-06-18., 16:30 - 18:00
... miért is vagy vélem? Szabadulnék tőled? Mögéd bújok, félek? Segítesz vagy ártasz? Mondd meg, mi a válasz!
A titkaid birodalmába hívunk, amit egy biztonságos térben megfigyelhetsz, átélhetsz, s alakíthatsz... 
Bálint Krisztina, Klein Csaba
Ütközések - Találkozások
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
szombat, 2021-06-19., 13:00 - 14:30

A forgatagból, a zűrzavarból érkezés a kapcsolódásba Önmagadhoz, a Másikhoz, Másokhoz... Ütközés vagy Elkerülés, Közeledés - Elengedés...

Klein Csaba
Férfi vagy! Férfi vagyok!
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
szombat, 2021-06-19., 15:00 - 16:30
Klein Csaba, Rédl Adrienn
Határtartás
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
vasárnap, 2021-06-20., 09:00 - 10:30
Klein Csaba, Rédl Adrienn
Szabadon az erőmben
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
vasárnap, 2021-06-20., 15:00 - 16:30

Mered használni? Vagy titkolod? Gyere mutasd meg! Most.

Klein Csaba
Férfi vagyok. Férfi vagy.
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
csütörtök, 2021-08-26., 10:00 - 11:30

Van ez az erő. Ott van benned. Ott van benne. Ismered, tapasztalod, éled. Vagy nem? Vagy keresed még? Gyere, csatlakozz ehhez a törzshöz és itt és most, együtt éljük meg!

Klein Csaba, Mészáros Kinga
Szeretem magam!
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
szombat, 2021-08-28., 19:30 - 21:00

Ki tudod mondani? Hogy hangzik? Erőtlenül vagy jóízűen? Vagy ki sem tudod ejteni? Előtolulnak, hogy miért nem is annyira igaz? Pl.: nem tetszik a hasam, olyan bénán nevetek, utálom, hogy nem merek kiállni mások elé... Mennyit szoktad bántani magad? És mennyit szeretni? Csak úgy, anélkül, hogy bármit letettél volna az asztalra, pusztán azért, mert LÉTEZEL? Gyere, tapasztald meg velünk!

Kardos Gábor, Klein Csaba
Állj bele!
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
vasárnap, 2021-08-29., 19:00 - 20:30

Mindannyiunkban vannak olyan elakadások, nehéz érzések, minták, amelyek megakadályoznak abban, hogy az itt-és-mostban azt cselekedjük meg, ami a legigazabb. Mi az, ami Benned a legigazabb... ebben a pillanatban... az Everness Fesztivál alatt... vagy akár az életedben...?

Klein Csaba
Teszt Akármi
EVERNESSIA
péntek, 2022-05-13., 18:00 - 20:00
Klein Csaba, Mészáros Kinga
Határok - Határtalanság
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
bodywork
szerda, 2022-06-22., 17:00 - 18:30

Jó lenne abban a végtelen térben hosszan időzni, ahol megszűnnek a határok, ahol csak VAGYOK. De testbe születésünk egyben keretet és határt is szab a határtalan lényünknek. Mégis hogyan lehet egyszerre mindkettőt tapasztalni? Találd meg a határok között a szabadságot, tágasságot, határtalanságot!

Klein Csaba, Wojniczky László
#egyuttfozunk #megeszed
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
bodywork
szerda, 2022-06-22., 19:00 - 20:30
Klein Csaba, Vári Mariann
Közelség
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
bodywork
csütörtök, 2022-06-23., 11:00 - 12:30

Mindig van közelebb.

Klein Csaba
Hétköznapi Harcosok (Csak férfiaknak)
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
bodywork
szombat, 2022-06-25., 12:30 - 14:00

Van ez az erő és van ez a minőség. Férfi. Ott van benned. Ott van benne. Ismered, tapasztalod, éled. Vagy nem? Vagy keresed még? Gyere, csatlakozz ehhez a törzshöz és itt és most, együtt éljük meg!

Klein Csaba
teszt akármi2
EVERNESSIA
csütörtök, 2022-10-13., 10:00 - 11:00
Klein Csaba
Fesztivál koncert emlékek, zenei utazások
EVERNESSIA
szombat, 2023-06-10., 16:00 - 17:00
Klein Csaba, Klein-Szőke Viktória Anna
Nyitó ceremónia
EVERNESSIA
önismeret
kedd, 2023-06-20., 15:30 - 16:15
Klein Csaba
Szívtánc férfiaknak
SUTRA - Férfi tér
önismeret
csütörtök, 2023-06-22., 11:30 - 13:00

A lelkek találkozása a szemeken keresztül.

Bálint Krisztina, Klein Csaba
Élet? Igen!
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
bodywork
csütörtök, 2023-06-22., 15:30 - 17:00

Ér-e élni, tudsz-e igent mondani az életre a maga teljességében?

Klein Csaba, Mitli Attila
Hétköznapi Harcosok (csak férfiaknak)
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
bodywork
péntek, 2023-06-23., 17:00 - 18:30

Van ez az erő és van ez a minőség. Férfi. Ott van benned. Ott van benne. Ismered, tapasztalod, éled. Vagy nem? Vagy keresed még? Gyere, csatlakozz ehhez a törzshöz és itt és most, együtt éljük meg!

Klein Csaba, Mitli Attila
Hétköznapi Harcosok Klubja
SUTRA - Férfi tér
bodywork, önismeret, workshop
szombat, 2023-06-24., 11:30 - 13:00
Megbízhatóság és felelősségvállalás? Hogy van ez benned?
Erős megtartottság vagy megtartó erő? Melyik az igaz?
Beleállni a döntésekbe, beleállni a tengelyedbe? Kívül vagy belül élsz inkább?
Hogy vagy az apai minőséggel, az Apával, az ősök erejével? És hogy vagy a mélységgel, a finomsággal, az intimitással a kapcsolataidban?
Tudod-e képviselni a tieid? Hol van benned a bölcs vezető, a “törzsfőnök”?
Kerülj közelebb, ismerd meg mélyebben és mutasd meg a benned élő Férfit!

 

Fekete Gyöngyi, Klein Csaba
Egyenrangú kapcsolatok
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
bodywork
szombat, 2023-06-24., 17:30 - 19:00

Hogyan kapcsolódsz magadhoz, és mi történik, amikor megjelenik a másik? Hogyan alakul kettőtök tánca? Inkább követed vagy irányítanád? Rábízod magad? Hol van az a pont, ahol egyszerre látod őt, és lát ő téged, úgy, ahogy vagy? Ahol az adás és a befogadás egyensúlyba kerül? Milyen az, amikor két egészként, egyenrangúan kapcsolódtok egymáshoz?

Klein Csaba, Wojniczky László
Orgasmic Night
Bodywork Sátor - Test, tudat és te... aki Vagy
bodywork
szombat, 2023-06-24., 21:30 - 23:59

A workshopok után nyitott, vezetett buli

Klein Csaba, Klein-Szőke Viktória Anna
Összeérés
SUTRA
bodywork, önismeret, workshop
vasárnap, 2023-06-25., 11:30 - 13:00
Gánti Bence, Klein Csaba
Pszichofotel - AZ EVERNESS ATYJA VALL MAGÁRÓL - Klein Csaba a Pszichofotelben Gánti Bencével
Integrál Akadémia - Előadások, transzformatív workshopok
önismeret, pszichológia
vasárnap, 2023-06-25., 13:00 - 14:30

Klein Csaba az Everness fesztivál megálmodója és megvalósítójával vezet önismereti beszélgetést a közönség előtt Gánti Bence, az integrál terápiás fotelben.

Klein Csaba
Megtartva - Bodywork - WORKSHOP
FÖLD-ELEM tér
szombat, 2023-09-16., 17:00 - 18:30
A Bodywork egy önismereti módszer, ami a jelen érzékelésed fejlesztésén keresztül segít kapcsolatba kerülni a testeddel és érzéseiddel. Ha megtanulod értelmezni tested jelzéseit, akkor az itt és most bölcsessége alapján fogod újra tudni, hogy mi éppen a legigazabb benned. A figyelmed által tudatosíthatod és felismerheted érzelmi blokkjaidat a hozzájuk tépőzárként tapadó gondolatokkal együtt. 100% csoportos önismereti munka, személyiséged és lényed mély rétegeibe való betekintés.

A valódi figyelem egy olyan igénye minden embernek amit sajnos ritkán kapunk meg úgy, ahogy vágyunk rá. Ezen a workshopon, ebben a térben testben és lélekben megtartó energiákat tapasztalhatsz meg. 

Az eseményt a Bodywork – Nonduális Önismeret Egyesület hagyta jóvá. A csoportot vezető részt vett az Egyesület képzési rendje szerinti min. 3 éves módszertani képzésben, amelynek végén tanúsítvány szerzett, továbbá jelenleg is egyesületi tag.
Klein Csaba
Benned élő tűz - bodywork - WORKSHOP
TŰZ-ELEM tér
vasárnap, 2023-09-17., 08:45 - 10:15
Klein Csaba, Klein Csaba
Kicsit régi, kicsit új - Évzáró Bodywork
ORIENT rendezvény tér
vasárnap, 2023-12-31., 19:00 - 20:00

Bevezető

Klein Csaba
Orgazmic night
Tudatos Szex Sátor
mozgás, tánc, workshop
csütörtök, 2024-06-27., 21:00 - 23:00

A workshopok után nyitott, vezetett buli

Klein Csaba
Kapcsolódás a gyermeki részeiddel
SUTRA
önismeret, workshop
péntek, 2024-06-28., 09:45 - 11:15
Klein Csaba
Hétköznapi harcosok klubja
Tudatos Szex Sátor
meditáció, önismeret
péntek, 2024-06-28., 12:00 - 14:00

Egy kis izzelítő bodywork a Hétköznapi harcosok klubja programjából.

Klein Csaba
Áramlás
SUTRA
workshop
szombat, 2024-06-29., 11:30 - 13:00