Vissza

Feldmár András

pszichoterapeuta

Pszichológus, pszichoterapeuta, a Kanadai Pszichológusok Egyesületének örökös tagja. 1940-ben született Budapesten, tizenhat éves korában megszökött Magyarországról, és Kanadáig meg sem állt, ahol előbb matematikus, majd később pszichológus és pszichoterapeuta lett.

1974-ben ismerkedett meg R. D. Laing skót pszichiáterrel, aki elméleti és gyakorlati munkásságában radikálisan megkérdőjelezte a 20. századi pszichiátria dogmáit. Ez a találkozás egy életre meghatározta a tudományos munkásságát, a világhoz való viszonyát. Laing tanítványaként, barátjaként és szakmai örököseként végzi tevékenységét. Számos nemzetközi pszichoterápiás kutatást vezet, végez Európában, Kanadában és az USA-ban. Dolgozott többek közt az ENSZ megbízásából Ukrajnában és Koszovóban.

A mai napig aktívan dolgozik Kanadában és az USA-ban terapeutaként, tanít, illetve számos szervezet számára végez tanácsadói munkát. Évente egy alkalommal jön néhány napra Magyarországra, ahol az általa alapított Feldmár Intézet Közhasznú Nonprofit Kft. által szervezett programokon előadásokat tart, workshopokat vezet.

Feldmár András
A pénz fagyasztott vágy
EVERNESSIA
vasárnap, 2018-06-24., 15:30 - 16:30

Lehet kapni, lehet adni, lehet lopni, lehet gyűjteni, lehet pazarolni, lehet keresni, találni, sőt, lehet költeni si. Benne van a pénz lényegében, hogy “minél több, annál jobb”? Van optimális gazdagság/szegénység? Van olyan pénzforrás ahonnan nem szabad pénzt elfogadni? Lehet úgy pénzt kérni, hogy nem kell elszámolni? Miért jobb öngyilkosnak lenni, mint valakinek tartozni? Lehet-e örökségre számítani? Az élet egy kaszinó — mi a jó stratégia, hogy lehet nyerni? Mindenki gonosz aki gazdag? Lehetne-e pénz nélkül élni?

Feldmár András
Pszichedelikus pszichoterápia - Mi a fontos? - stream előadás
EVERNESSIA
szombat, 2024-06-29., 14:30 - 15:30

Pszichedelikus terápiába kezdeni azt jelenti, hogy egymás társaságában vágunk neki az ismeretlennek, ígéretek és konkrét cél nélkül. A pszichedelikus pszichoterápia a legjobb formájában képes gyógyítani mind a terapeutát, mind a pácienst. Azt az élményt, felismerést nyújtja, hogy mindannyian egy csónakban evezünk; nincs "mi" és "ők", nem vagyunk bőrzsákba varrt, izolált, különálló lények.

 

Korunk pszichedelikus reneszánsza receptre felírható gyógyszerként tekint a pszichedelikumokra.

 

Mielőtt meghalok, szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a szerek orvosságként, terápia nélkül nem sokat érnek. Eszközként kell tekintsünk inkább rájuk, amelyek támogathatják, hogy valódi kapcsolat jöjjön létre a páciens és a terapeuta közt. A gyógyulás a kapcsolat minőségén múlik és nem a csodaszeren.