Vissza

Gyimesi Andrea

szexuálpszichológus, író, párterapeuta

Szexuálpszichológus vagyok és párterapeuta. Több mint tíz éve dolgozom ezen a területen és a mai napig hivatásomnak mondhatom. Végzettségek tekintetében egyetemet végzett és szakvizsgázott pszichológus vagyok. Volt szerencsém Molnár Tamás mellett tanulni a szakmát. Évekig voltam a Magyar Szexuálterápiás és Párterápiás Egyesület titkára. Nagyon szerettem és fontos dolgokat vihettünk véghez. Ilyen volt a 2010-es Magyar Szexteszt, ami 250.000 kitöltőt és hasznos adatokat eredményezett hazai mintán. A legfontosabb mégis az volt, hogy létrehoztuk a Szexuálpszichológus szakképzés mai formáját, ebben a projektben vezető szerepet töltöttem be. Írtam és szakértettem könyveket is, az elsőt a fenti minta alapján, ennek címe "Így szexel Magyarország!". A másodikban szakértőként voltam jelen, ez egy BDSM interjúkötet. Címe "Betekintés a BDSM világába".Az esetleges látszat ellenére, a BDSM-hez nem szakmai kapcsolat fűz, mondhatni "szerencsés véletlen" a foglalkozásom és e világ átfedése az életemben. Ezért igyekeztem is nem összekötni a kettőt. Mégis, hiánypótlásként, részt vettem ennek a fontos kötetnek az elkészülésében és készítettem egy szakmai review-t, amolyan áttekintést az elmúlt (főleg) 20 év kutatásaiból. 

Andrea a Tudatos Szex Alapítvány kuratóriumának tagja.

Gyimesi Andrea
BDSM - trauma vagy felszabadulás
INTIM SZÍNPAD
szombat, 2021-08-28., 15:30 - 17:00

Szexuálpszichológus vagyok és párterapeuta. Több mint tíz éve dolgozom ezen a területen és a mai napig hivatásomnak mondhatom. Végzettségek tekintetében egyetemet végzett és szakvizsgázott pszichológus vagyok. Volt szerencsém Molnár Tamás mellett tanulni a szakmát. Évekig voltam a Magyar Szexuálterápiás és Párterápiás Egyesület titkára. Nagyon szerettem és fontos dolgokat vihettünk véghez. Ilyen volt a 2010-es Magyar Szexteszt, ami 250.000 kitöltőt és hasznos adatokat eredményezett hazai mintán. A legfontosabb mégis az volt, hogy létrehoztuk a Szexuálpszichológus szakképzés mai formáját, ebben a projektben vezető szerepet töltöttem be. Írtam és szakértettem könyveket is, az elsőt a fenti minta alapján, ennek címe "Így szexel Magyarország!". A másodikban szakértőként voltam jelen, ez egy BDSM interjúkötet. Címe "Betekintés a BDSM világába".Az esetleges látszat ellenére, a BDSM-hez nem szakmai kapcsolat fűz, mondhatni "szerencsés véletlen" a foglalkozásom és e világ átfedése az életemben. Ezért igyekeztem is nem összekötni a kettőt. Mégis, hiánypótlásként, részt vettem ennek a fontos kötetnek az elkészülésében és készítettem egy szakmai review-t, amolyan áttekintést az elmúlt (főleg) 20 év kutatásaiból. Az előadásom is elsősorban erről fog szólni.

Az előadó a Tudatos Szex Alapítvány kuratóriumának tagja.

Gombkötő Zsuzsa, Gyimesi Andrea, Horváth Milán, Papp PJ János
Dom Klub - kinky kerekasztal
Tudatos Szex Sátor
szombat, 2021-08-28., 18:30 - 19:30

Először még csak azon baráti sörözgetéseket hívtuk így, ahol kipuffogtuk magunkat, azzal kapcsolatban hogy azért domként se egyszerű az élet egy szub, vagy egy makrancos brat mellett... Majd mire észbe kaptunk egy kis interdiszciplinális - különböző szakterületeket - magába foglaló szakmai közösség lettünk a Tuidatos Szex Alapítvány egyik szexciójaként, ahol már nem csak saját élmények alapján kutatjuk, vizsgáljuk, hogy a BDSM - kötözés-fegyelmezés, irányítás-alárendelődés, fájdalomokozás és fájdalomélvezet - a fétish, és az egyéb, vanilla szextől eltérő szexuális érdeklődések milyen hatással lehetnek az egyén önismeretére vagy hogyan tudja befolyásolni a nehéz párkapcsolati dinamikákat. 

Dr. F. Lassú Zsuzsa, Gyimesi Andrea, Papp PJ János
Tudatos Szex - zártkörű program
Tudatos Szex Sátor
szombat, 2021-08-28., 19:30 - 21:00

Zártkörű program. Belépés csak meghívóval. 

Gyimesi Andrea
BDSM - trauma vagy felszabadulás
INTIM SZÍNPAD
önismeret
vasárnap, 2022-06-26., 17:00 - 18:30

Szexuálpszichológus vagyok és párterapeuta. Több mint tíz éve dolgozom ezen a területen és a mai napig hivatásomnak mondhatom. Végzettségek tekintetében egyetemet végzett és szakvizsgázott pszichológus vagyok. Volt szerencsém Molnár Tamás mellett tanulni a szakmát. Évekig voltam a Magyar Szexuálterápiás és Párterápiás Egyesület titkára. Nagyon szerettem és fontos dolgokat vihettünk véghez. Ilyen volt a 2010-es Magyar Szexteszt, ami 250.000 kitöltőt és hasznos adatokat eredményezett hazai mintán. A legfontosabb mégis az volt, hogy létrehoztuk a Szexuálpszichológus szakképzés mai formáját, ebben a projektben vezető szerepet töltöttem be. Írtam és szakértettem könyveket is, az elsőt a fenti minta alapján, ennek címe "Így szexel Magyarország!". A másodikban szakértőként voltam jelen, ez egy BDSM interjúkötet. Címe "Betekintés a BDSM világába".Az esetleges látszat ellenére, a BDSM-hez nem szakmai kapcsolat fűz, mondhatni "szerencsés véletlen" a foglalkozásom és e világ átfedése az életemben. Ezért igyekeztem is nem összekötni a kettőt. Mégis, hiánypótlásként, részt vettem ennek a fontos kötetnek az elkészülésében és készítettem egy szakmai review-t, amolyan áttekintést az elmúlt (főleg) 20 év kutatásaiból. Az előadásom is elsősorban erről fog szólni. A Betekintések a BDSM világába és a Beszélgetések a valódi BDSM-ről című könyvek szakértője. 

Az előadó a Tudatos Szex Alapítvány kuratóriumának tagja.

Gyimesi Andrea
Csökkent vágy - Hová tűnik a tűz a kapcsolatból
INTIM SZÍNPAD
coach, mentor, önismeret, pszichológia
szombat, 2023-06-24., 12:30 - 14:00

Gyimesi Andrea szexuálpszichológus, párterapeuta előadása, hogy hogyan lehet visszahozni a tüzet a kapcsolatba.

Gyimesi Andrea
BDSM - trauma vagy felszabadulás
INTIM SZÍNPAD
szombat, 2023-06-24., 16:30 - 17:30

feltöltés alatt

Gyimesi Andrea
A kapcsolat dallama
INTIM SZÍNPAD
coach, mentor, önismeret, pszichológia
vasárnap, 2023-06-25., 14:00 - 15:30

Minden embernek megvan a saját dallama. Ha egy kapcsolat létrejön, akkor a két ember dallamának 85%-a valószínűleg harmóniában van. Hogyan csiszoljuk össze a két dallamot mégjobban és hol kell meghagyni minden félnek a saját dallamát. Erről tart előadást szexuálpszichológus párterapeuta előadónk.

Gyimesi Andrea
BDSM - trauma vagy felszabadulás
INTIM SZÍNPAD
coach, mentor, önismeret, pszichológia
péntek, 2024-06-28., 15:30 - 16:30

Szexuálpszichológus vagyok és párterapeuta. Több mint tíz éve dolgozom ezen a területen és a mai napig hivatásomnak mondhatom. Végzettségek tekintetében egyetemet végzett és szakvizsgázott pszichológus vagyok. Volt szerencsém Molnár Tamás mellett tanulni a szakmát. Évekig voltam a Magyar Szexuálterápiás és Párterápiás Egyesület titkára. Nagyon szerettem és fontos dolgokat vihettünk véghez. Ilyen volt a 2010-es Magyar Szexteszt, ami 250.000 kitöltőt és hasznos adatokat eredményezett hazai mintán. A legfontosabb mégis az volt, hogy létrehoztuk a Szexuálpszichológus szakképzés mai formáját, ebben a projektben vezető szerepet töltöttem be. Írtam és szakértettem könyveket is, az elsőt a fenti minta alapján, ennek címe "Így szexel Magyarország!". A másodikban szakértőként voltam jelen, ez egy BDSM interjúkötet. Címe "Betekintés a BDSM világába".Az esetleges látszat ellenére, a BDSM-hez nem szakmai kapcsolat fűz, mondhatni "szerencsés véletlen" a foglalkozásom és e világ átfedése az életemben. Ezért igyekeztem is nem összekötni a kettőt. Mégis, hiánypótlásként, részt vettem ennek a fontos kötetnek az elkészülésében és készítettem egy szakmai review-t, amolyan áttekintést az elmúlt (főleg) 20 év kutatásaiból. Az előadásom is elsősorban erről fog szólni. A Betekintések a BDSM világába és a Beszélgetések a valódi BDSM-ről című könyvek szakértője. 

Az előadó a Tudatos Szex Alapítvány kuratóriumának tagja.

Gyimesi Andrea
Csökkent vágy - Hová tűnik a tűz a kapcsolatból
INTIM SZÍNPAD
coach, mentor, önismeret, pszichológia
szombat, 2024-06-29., 13:00 - 14:00

Gyimesi Andrea szexuálpszichológus, párterapeuta előadása, arról hogy hogyan lehet visszahozni a tüzet a kapcsolatba.

Gyimesi Andrea
A kapcsolat dallama
INTIM SZÍNPAD
coach, mentor, önismeret, pszichológia
vasárnap, 2024-06-30., 14:00 - 15:00