Vissza

Károlyi Timi

Transzrelaxációs tréner, Masszőr, Kundalíni rebirthing és Yin jóga oktató, Hangterapeuta, Családállító

Közel 20 év folyamatos belső munka alatt számos módszert tanult, tapasztalt meg. Masszőr és meditációs tanulmányait Olaszországban kezdte, majd haza költözése után itthon bővítette tudását a Test, Szellem, Lélek figyelembevételével. Az indiai és hazai elvonulások, a hangterápia, a jóga oktatói és a családállitói képzések által szerzett tudás és tapasztalások számos fejlődési lehetőséget adnak azoknak, akik Hozzá érkeznek.

A fizikai test harmonizálásával vagy épp a lélek gyógyulásával is kezdődhet a fejlődés, holisztikusan, személyre szabottan segíti a hozzá érkezőket.

Az általa kifejlesztett transzrelaxációs masszázs módszerét 7 éve, a hangtálak varázsát pedig közel 2 éve tanítja az érdeklődőknek.

Az Interaktív Gyerek Hangfürdőt férjével kifejezetten gyermekes családoknak, gyerekeknek alkották meg, hiszen kisgyermekes szülőkként fontosnak tartják, hogy megmaradjon a lehetőség a pihenésre, töltődésre azok számára is, akik családdal érkeznek.

Lehetőséget ad, hogy a rövid hangfürdő után a gyerekek megszólaltathassák, kipróbálhassák a nepáli hangtálakat, gongokat, számos intuitív hangszereket, amikből vásárolni is lesz lehetőség az általuk vezetett shopban.

Az Örömvilág sátraiban reggel jógát, napközben párjával, Virágh Andorral a hangfürdőket vezeti.

A Spiri butikban jógás és meditációs ruházattal, hangtálak és egyéb intuitív hangszerek széles választékával várja vásárlóit.

Egyéni kezelések előre egyeztetett időpontban lehetségesek.

+36 70 647 6688

karolyitimi@gmail.com

www.karolyitimi.hu

Facebook: Károlyi Timi Masszázsok Jóga és Relaxáció
https://www.facebook.com/karolyitimirelaxaciosesalakformalas

Károlyi Timi
Életerő - Hangfürdő
Örömvilág Piros sátor
hangterápia
kedd, 2024-06-25., 16:30 - 17:30

A Mars kozmikus erejét meghívva, rövid vezetett meditációval az életerő, akaraterő és a vágyak felfedezésével mélyítjük a kapcsolódást.

Tovább segítenek a minket a nepáli hangtálak, gongok, aura chime, koshik, harangok és egyéb intuitív hangszerek.

Az élmény nem a füleiden keresztül hat, hanem a tested rezgéseit hangolják át az egészséges frekvenciára ezek a szakrális hangszerek a rezgéseikkel.

A Testünk a Lélek Temploma.

Ha a Testünk jól van a Lélek is jól van és ugyanígy fordítva is igaz, amennyiben a Lélek jól érzi magát a Test is egészséges.

Károlyi Timi
Ébreszd fel Önmagad! - Tudatos gondolkodás
Örömvilág Nagysátor
Jóga
szerda, 2024-06-26., 07:00 - 07:45

Ébreszd fel Önmagadban a tudatos gondolkodás energiáját!

Mozgás által harmonizáljuk a jobb és bal agyféltekét, hogy a középpontból, Merkúr energiájával indíthasd a napot.

Károlyi Timi
Megpihenek - Interaktív hangfürdő gyerekeknek
Örömvilág Piros sátor
hangterápia, Jóga
szerda, 2024-06-26., 14:30 - 15:30

Rövid Hangfürdő után a gyerekek (és a felnőttek is) megismerkedhetnek a hangszerekkel, kipróbálhatják őket.

A nepáli hangtálak, gongok, aura chime, koshik, harangok és egyéb intuitív hangszerek várják az interaktív hangfürdőre a résztvevőket.

Az élmény nem a füleiden keresztül hat, hanem a tested rezgéseit hangolják át az egészséges frekvenciára ezek a szakrális hangszerek a rezgéseikkel.

Károlyi Timi
Ébreszd fel Önmagad! - Bölcsesség, Bőség
Örömvilág Nagysátor
Jóga
csütörtök, 2024-06-27., 07:00 - 07:45

Ébreszd fel Önmagadban a bölcsesség és a bőség energiáját. Jupiter energiáját is felhasználva aktiváljuk ezen minőségeket.

Károlyi Timi
Bölcsesség és bőség az életemben - hangfürdő
Örömvilág Nagysátor
hangterápia
csütörtök, 2024-06-27., 10:30 - 11:30

Jupiteri nap lévén ezt az energiát aktiváljuk, harmonizáljuk a rövid vezetett meditáció során. A Bőség és Bölcsesség lesz a fókuszban.

Majd tovább segítenek a minket a nepáli hangtálak, gongok, aura chime, koshik, harangok és egyéb intuitív hangszerek.

Az élmény nem a füleiden keresztül hat, hanem a tested rezgéseit hangolják át az egészséges frekvenciára ezek a szakrális hangszerek a rezgéseikkel.

A Testünk a Lélek Temploma.

Ha a Testünk jól van a Lélek is jól van és ugyanígy fordítva is igaz, amennyiben a Lélek jól érzi magát a Test is egészséges.

Károlyi Timi
Ébreszd fel Önmagad! - Vénuszi szépség
Örömvilág Nagysátor
Jóga
péntek, 2024-06-28., 07:00 - 07:45

Ébreszd fel Önmagadban a Vénuszi szépséget, a kreativitást és a szerelmet! Vénuszi energiák aktiválása.

Károlyi Timi
A csoda bennem van - Interaktív hangfürdő gyerekeknek
Örömvilág Piros sátor
hangterápia
péntek, 2024-06-28., 12:00 - 13:00

Rövid Hangfürdő után a gyerekek (és a felnőttek is) megismerkedhetnek a hangszerekkel, kipróbálhatják őket.

A nepáli hangtálak, gongok, aura chime, koshik, harangok és egyéb intuitív hangszerek várják az interaktív hangfürdőre a résztvevőket.

Az élmény nem a füleiden keresztül hat, hanem a tested rezgéseit hangolják át az egészséges frekvenciára ezek a szakrális hangszerek a rezgéseikkel.

Károlyi Timi
Ébreszd fel Önmagad! - Belső vezetőm
Örömvilág Nagysátor
Jóga
szombat, 2024-06-29., 07:00 - 07:45

Ébreszd fel Önmagadban a Belső vezetőddel való kapcsolódást! Hiszen ez a nap a Szaturnusz energiájával a befelé figyelést, a felelősségvállalást, az Önmagunk megismerését, rejtett kincseink felismerését segíti.

Károlyi Timi
Belső vezetőm - hangfürdő
Örömvilág Nagysátor
hangterápia, Jóga
szombat, 2024-06-29., 12:00 - 13:00

Szaturnusz Mester energiáját fogadjuk, befelé figyelést és a felelősségvállalást is támogatja ez a nap.

Így a rövid vezetett meditáció után tovább segítenek a minket a nepáli hangtálak, gongok, aura chime, koshik, harangok és egyéb intuitív hangszerek.

Az élmény nem a füleiden keresztül hat, hanem a tested rezgéseit hangolják át az egészséges frekvenciára ezek a szakrális hangszerek a rezgéseikkel.

A Testünk a Lélek Temploma.

Ha a Testünk jól van a Lélek is jól van és ugyanígy fordítva is igaz, amennyiben a Lélek jól érzi magát a Test is egészséges.

Károlyi Timi
Ébreszd fel Önmagad! - Nap A Teremtővel
Örömvilág Nagysátor
Jóga
vasárnap, 2024-06-30., 07:00 - 07:45

Ébreszd fel Önmagadban az Isteni jelenléttel, a Teremtővel való kapcsolódásodat a Nap erejével és fényével!

Károlyi Timi
Az Isteni Nap - Interaktív hangfürdő gyerekeknek
Örömvilág Piros sátor
hangterápia
vasárnap, 2024-06-30., 14:00 - 15:00

Rövid Hangfürdő után a gyerekek (és a felnőttek is) megismerkedhetnek a hangszerekkel, kipróbálhatják őket.

A nepáli hangtálak, gongok, aura chime, koshik, harangok és egyéb intuitív hangszerek várják az interaktív hangfürdőre a résztvevőket.

Az élmény nem a füleiden keresztül hat, hanem a tested rezgéseit hangolják át az egészséges frekvenciára ezek a szakrális hangszerek a rezgéseikkel.

Károlyi Timi
Ébreszd fel Önmagad! - Befogadás
Örömvilág Nagysátor
hétfő, 2024-07-01., 07:00 - 07:45

Ébreszd fel Önmagadban a Hold erejével a befogást, a törődést és a Női minőséget!

Károlyi Timi
Befogadás - Női erő - hangfürdő
Örömvilág Nagysátor
hangterápia
hétfő, 2024-07-01., 10:30 - 11:30

A Hold energiáját fogadva megtapasztaljuk Lényünk Női aspektusát, a befogadást, elfogadást. (nem csak nőknek)

A rövid vezetett meditáció után tovább segítenek a minket a nepáli hangtálak, gongok, aura chime, koshik, harangok és egyéb intuitív hangszerek.