Vissza

Mahesh és barátai

zenekar

"A Zene a mi imánk, a kapcsolatunk az örökkévalóval. Zenénk alapját a mantrák képezik, elsősorban saját szerzeményeink, de kétszer soha nem tudjuk eljátszani őket ugyanúgy, hiszen igyekszünk megadni magunkat a pillanat teljességének, ami újra és újra ismeretlen terekbe vezet minket, egyre csak tágulva, mélyülve, és emelkedve. Leginkább ezt a szeretetteljes teret tudjuk megosztani, amiben együtt vagyunk szeretetben, alkotásban, örömben, és békességben.

 
Szeretjük ebbe az alkotásba a közönséget is bevonni, hiszen csak velük, veletek együtt teljes a kép. Ugyanolyan részei vagytok a zenének mint mi. És ha mindannyiunknak sikerül elég nyitottá válni, megtörténhet a csoda, hogy ugyanaz az Egy nyilvánul meg bennünk, rajtunk keresztül, ami van, volt, és lesz…. Örökkön Örökké. “