Vissza

Kolmont Enikő

KÉPZŐMŰVÉSZ, SZELLEMI MENTOR, A VÁNDORECSET ÖNFELFEDEZŐ KREATÍV KÖZÖSSÉG & MOZGÓ MŰHELY ALAPÍTÓJA

TERMÉSZETJÁRÁS - KÉPALKOTÁS - SPIRITUALITÁS.

Ez a Vándorecset három alappillére. Kapcsolódás önMAGunkhoz a természetjáráson, szellemi és önismereti központú (kép)alkotáson, meditatív gyakorlatokon keresztül.

"A bennem rejlő alkotó már egészen kicsi koromban láthatóvá tette az ösvényt - művészeti képzések (kép és zene) formájában. A művészetben megtaláltam azt a kaput, amit én csak úgy hívok: "aktív meditáció". A magas fokú koncentráció, megfigyelési képesség, elcsendesedés, amit a művészeti képzésben kaptam, nagyban formálta személyiségemet.

Közben a természet volt az „a Személy”, amely mindig megnyugtatott - tizenévesként sokat jártam a patak és folyópartot, töprengve az Életen. Később túrákat és utazásokat kezdtem szervezni kulturális és természeti helyekre, bel- és külföldön egyaránt.

Ezek mellett pedig volt Valami, ami mindig áthatotta a napjaimat - egyfajta elmélyült lelkiállapot és emelő szándék. Elmélyülni az Csendben, visszatalálni az EReDŐhöz és ezen keresztül adni, segíteni másoknak. Mindig inspiráltam a kortársaimat és szerettem volna "emelni" őket személyes életükben! Szellemi utazásomat könyvek, egy buddhista szaktanár, sok önismereti munka, a Mesterem és maga a tapasztalás kíséri.

Összegezve a motivációkat és értékeket született meg a Vándorecset 2020-ban abból a szívbéli indíttatásból, hogy hasonló lelkületű emberek megismerhessék egymást, együtt túrázzunk, alkossunk, végezzünk belső munkát.

Erre hívlak Téged is! Tarts velünk egy közös vándorlásra! Minden lépéssel közelebb önMAGadhoz!"