Vissza

Nagy Barbara

shiatsu-gyógyász, spirituális zenész

Nagy Barbara 2009-ben tervezőgrafikus művészként és művészeti tanárként végzett a Képzőművészeti Egyetemen, majd a grafikusi szakmát fokozatosan váltotta fel segítői hivatásra. Jelenleg shiatsu-gyógyászként, jógaoktatóként és mantrakör-vezetőként segíti a hozzá fordulókat a testi-lelki egyensúlyuk megtalálásában.

Tizenéves korától kezdve foglalkoztatta a transzcendens kutatása, a sámáni kultúrával és a keleti filozófiákkal ismerkedett. A shiatsuval is 17 éves korában találkozott, majd 2016-ban kezdte el a többéves shiatsu-gyógyász képzést, jelenleg hét éve praktizál shiatsu terapeutaként.

A shiatsu a hagyományos kínai orvoslás tudására és tapasztalataira épülő, ősi japán gyógymód továbbfejlesztett változata. Tulajdonképpen egy intuitív érintésművészet, amelynek a meridiánok kezelése az alapja. A test energiakeringésének harmonizálása révén nemcsak a testi bajok kezelhetőek vele, hanem érzelmi szinten is mély belső változásokat indíthat be. A stresszkezelés és mozgásszervi panaszok enyhítése mellett alkalmazható többek között depresszió vagy éppen gyerekkori traumák kezelésére is.

Barbara egyéb gyógyító technikákat is tanult és beépít a kezeléseibe, reikit, talpreflexológiát, metamorf masszázst, lomilomi masszázst, craniosacralis terápiát, mindfulnesst.

A jógafilozófia 2018-ban robbant be az életébe, s 2021-ben azért kezdett el gitárt, majd éneket tanulni, hogy aztán mantrákat énekelhessen. Azóta rendszeresen tart mantraköröket. A kezeléseit is kombinálja a hangokkal való gyógyítással.

2023-ban végzett hatha-, női-, gerincjóga oktatóként. 2024-ben kezdte el a gyerekjóga oktatóképzést.

2020-ban végezte el a „Forrás Gyermekprogram” nevű képzést, mely a kisiskolás korosztálynak segít egyéni és páros mozgásos és masszázsgyakorlatokon, játékokon keresztül, hogy testi-lelki szinten is kiegyensúlyozottan fejlődhessenek.