Vissza

Radácsi István

Zenész

A zene iránti szeretetem már gyermekkoromban megmutatkozott, de akkor még csak a hallgatás szintjén, mivel nem fogott meg igazán egyetlen hangszer sem. Tartott ez addig, ameddig meg nem hallottam, és a kezembe nem fogtam egy handpant, ami szerelem lett első látásra. Ezt követően megvettem az első egyszerűbb saját hangszeremet is, amit aztán egyre profibbak követtek. Ezzel párhuzamosan alakult az is, hogy amit először csak a magam örömére játszottam, az egyre több tetszést váltott ki másokban is, amit aztán egyre több felkérés követett elvonulásokra, jógatáborokba. Ennek folyománya képpen fogok itt is játszani majd nektek, amiért áldás, köszönet, és ezer hála.

Czombos Kristóf, Radácsi István, Ujfalussy Dániel
Rapé Szertartás FÉRFIAKNAK (R)
Rapé Szertartások
meditáció, meditációs zene, önismeret, sámán, szakrális, workshop
szerda, 2023-06-21., 20:00 - 23:00

 

 

ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES!

Az erő, a kitartás, és a felelősségvállalás mindenképpen a férfi lét elsődleges esszenciái közé tartoznak, amit a környezetünk által is generálva, egymástól elhatárolódva, az egymás elleni küzdelemben nyilvánítunk meg legtöbbször, mintsem testvéries együttműködés formájában. Pedig az igazi férfi erő saját természetes közegében, a közösségben tud kibontakozni igazán, és itt is tud gyógyulni azoktól a sebektől, amit a generációk hordoznak, és adnak át egymásnak időtlen idők óta.

 

Tegyünk egy lépést efelé az együttműködés felé, hogy gyógyulhassunk bennünk és a kollektívben egyaránt ez a seb. Ennek jegyében ezt a szertartást Czombos Kristóf és Radácsi István barátommal fogjuk közösen tartani, akivel hosszú évek óta ezen a téma mentén vagyunk egymásnak segítői.

 

A részvételhez előregisztráció szükséges, amit a szakralisszerter@gmail.com e-mail címen tudtok megtenni.

 

Rólam és a Rapéról:
Spirituális utam a dél-amerikai tanítónövények mentén indult el 5 éve. Azóta Perut is megjárva, mostanra már nem csak a tanuló, hanem az átadó minőséget is gyakorlom. Legszorosabb kapcsolatom a tanítónövények csoportjába tartozó Rapéval van, ami egy mapacho dohány alapú gyógynövény keverék, melynek tradícióját az amazóniai őserdők törzsei évezredek óta őriznek, és aminek szertartásos használatával egy meditatív jellegű tudatállapotba kerülve nagy mélységekbe és magasságokba lehet eljutni, kitágítva ezzel az önismereti lehetőségek tárházát. Szertartásvezetőként feladatom, hogy ezt az utazást a legnagyobb biztonságban, és a legtisztább szándékkal juttassam el mindazokhoz, akik hívást éreznek a kapcsolódásra. Eseményeimet Facebookon a „Rapé Szertartások” csoportban követhetitek.

 

 

 

 

 

Radácsi István
Handpanes Szeretet Hertzek
Rapé Szertartások
dob, hangterápia, meditáció, meditációs zene, relax zene, zene
péntek, 2023-06-23., 10:00 - 12:00

Szeretet hertzen rezeg eme szent zene,mely lelkembe csendet szerez. Szeretem, mert ebben teljesen meglelem elfeledett rendszeremet. Te kedves ember, gyere velem,ez felejthetetlen lesz. Szellemed felemelkedetten lebeg, emellett velem leteheted megrekedt terhedet. Sejted sejtelmesen felrezeg, s tetted mennyekben lesz elvetve. Tested lehet remeg, de nem lesz kellemetlen. Ezzel megemelem handpanem, s elkezdem kedvenc tettemet.

 

Radácsi István
Handpanes Szeretet Hertzek
Rapé Szertartások
dob, hangterápia, meditáció, meditációs zene, relax zene, szakrális, zene
vasárnap, 2023-06-25., 10:00 - 12:00

Szeretet hertzen rezeg eme szent zene,mely lelkembe csendet szerez. Szeretem, mert ebben teljesen meglelem elfeledett rendszeremet. Te kedves ember, gyere velem,ez felejthetetlen lesz. Szellemed felemelkedetten lebeg, emellett velem leteheted megrekedt terhedet. Sejted sejtelmesen felrezeg, s tetted mennyekben lesz elvetve. Tested lehet remeg, de nem lesz kellemetlen. Ezzel megemelem handpanem, s elkezdem kedvenc tettemet.