Vissza

Radnóti Zoltán

rabbi

1971-ben született Budapesten és a külső hetedik kerület (Marek József utca) furcsa miliőjében nevelkedett asszimiláns, zsidó családban. Érettségit az újlipótvárosi Berzsenyi Dániel gimnázium matematika tagozatán szerzett. 

1990-ben hirtelen arra lett figyelmes, hogy megtörtént a rendszerváltás. Ami addig „tiltott” volt, hirtelen minden „támogatott” lett – így a vallásgyakorlás is. Azokban az esztendőkben identitásuk hirtelen többszörösére nőtt, így az övé is.

Az 1991. januári „öbölháború” már Izraelben találta. Önkéntesnek állt az izraeli hadseregbe, majd elkezdett tanulni a Jeruzsálemi Héber Egyetemen és egy Bne braki vallási főiskolán (jesiva). 

Mikor visszatért Magyarországra első utja a Rabbiképzőbe vezetett, ahol 1999-ban rabbidiplomát kapott. Már a tanulóévei alatt újpesti, józsefvárosi majd miskolci rabbiként szolgált. A diploma átvétele után a józsefvárosi zsinagógának (Nagyfuvaros utca) lett a rabbija.

2004-től dél budán dolgozik vallási vezetőként. Itt alakították ki a Bét Sálom zsinagógát, ami mára már – úgymond – „brand”-dé vált. 

Mindeközben – alkalmanként – Miskolcon, Mosonmagyaróváron és Sopronban is szolgál rabbiként.

Fontos pont volt az életében, hogy „on-line rabbi”-ja lett a JMPoint független zsidó honlapnak is.

25 esztendeje tanít a Zsidó Egyetemen, leginkább szentírást és vallásjogot.

2012-ben indította el Magyarország első rabbi-blogját a „zolirabbi”-t. És nagyon szereti a munkáját. 

2016 óta a MAZSIHISZ  Rabbitestületének elnöke és a BZSH Rabbiságának igazgatója. 

Nős, feleségével Anikóval két lányuk született: Mirjám (2006) és Liza (2009).