Vissza

Schweder József

Bodywork - Nonduális Önismeret Egyesület szakmai alelnök, Bodywork kiképző és csoportvezető, Etikai Bizottság Elnök, Integrál tanácsadó

Számomra a Bodywork szorosan kapcsolódik az integrál szemlélet azon megközelítéséhez, hogy a felnövés és a felébredés egymás melletti fejlődésében tudunk az emberi létünk kiteljesedése felé haladni. Mit is jelent ez?

A felnövés alatt a személyiségfejlődést értem, felébredés alatt pedig a spirituális utunk beteljesedését. A Bodywork mindkét területen segíti az előrehaladást. A fókusz a személyiség fejlesztése, hiszen ez elengedhetetlen feltétele a spirituális fejlődésnek. Azon dolgozom, hogy a hozzám segítségért fordulóknak két irányt mutassak. A felnövésen keresztüli felébredés lehetőségét, tapasztalati úton szeretném a Bodywork segítségével megmutatni.

Mit tud adni a módszer?  A gyógyításon túl a flow megélése, az „itt és most”-ban időzés és a transzperszonális szintek megtapasztalása új irányokat tud mutatni a spirituális úton is.

Egy párhuzamos utazásra hívlak, ahol a felnövésben a testedben lenyomatot hagyott korábbi emlékeket dolgozzuk át, a felébredésben az elméd meghaladása történhet azon keresztül, hogy a módszer a tudatod tágulásán nyugszik.