Vissza

Soyolmaa Andaan / Soko

Kineziológus, Facilitátor, Kundalíni jóga instruktor

Mongóliában születtem, matematikus pedagógus apámnak és az orvos anyukámnak harmadik lányként. Gyerekkoromban a tánc adott sok örömet és az iskola. Majd az volt az álmom, hogy utazzak, felfedezzek más kultúrákat és Európában tanulhassak.Jó tanuló lévén, 1991-ben elnyertem egy magyarországi ösztöndíjat.

Budapesten, ruhatervező mérnökként végeztem, majd a szakmámban 8 évet vállalkoztam. Több területen tevékenykedtem, mint pl. angol nyelvű médiumok, marketing, rendezvényszervezés, kommunikáció területén. Ezeken a területeken mondhatni sikeres voltam, csak a magánéletem nem volt kielégítő.

A párkapcsolati kihívásaim vezettek el az önismereti, önfejlesztési útra. Ez az út elvezetett számos fantasztikus tanárhoz, tanfolyamhoz, további képzésekhez, majd a kineziológiához és a kundalini jóga világához. Csodálatos áldásnak érzem, hogy Carol Ann Hontztól (USA) tanulhattam meg a kineziológia gyakorlati és elméleti tudás legjavát. Kérésére oktatom az általa kidolgozott specializált kineziológia “Metamorfózis” sorozatot.

Több, mint 10 éve kineziológusként, facilitátorként tevékenykedek. Az önismereti- és személyiségfejlesztési témákban csoportos foglalkozásokat is vezetek magyar és angol nyelven.

2017 óta tartok kundalíni jóga órákat itthon és külföldön is.

Soyolmaa Andaan / Soko
Értékes NŐ vagyok
SUTRA - Női tér
önismeret
szombat, 2023-06-24., 13:15 - 14:45

Mi, NŐK - mindannyian egy különleges, megismételhetetlen ajándék vagyunk az emberiségnek és a világnak. Mindenkiben rejlik egy csodálatos kincs, tudás, tapasztalat és nem utolsó sorban végtelen lehetőség is. Az életünkben több szerepet vállalunk egyszerre, sokszor áldozat szerepet is. Gyógyulunk és gyógyítjuk. Tűzet, fényt és szeretetet teremtünk szeretteinknek.

Ezen az interaktív workshopon az önértékelés, az önbecsűlés és az önszeretet témákban gyógyulunk tovább. Az összes eddigi tudásommal, saját tapasztalataimmal invitálok minden kedves NŐ társamat. Gyengéd és hatékony belső átalakulás érdekében vezetek kineziológiai oldásokat, kundalíni jóga mantra meditációt is.

Nagy szeretettel várlak!

Soyolmaa Andaan / Soko
Tanulás, kreativitás, sport teljesítmény növelése
Szülők Sátra
holisztikus, mentor, önismeret
vasárnap, 2023-06-25., 16:00 - 17:30
Kineziológia: készség, képesség és személyiségfejlesztő hatékony és holisztikus módszer. A gyermekeink számára a legmeghatározóbb példaképet szüleik jelentik. Mi felnőttek dönthetünk úgy is, hogy mentális, érzelmi és lelki “házunkat” rendbe tesszük, azért, hogy segíthessük gyermekeinket fejlődésükben és döntéseikben. Hiszek abban, hogy mindannyiunknak születéstől fogva joga van az egészséges, teljes, boldog, kreatív, örömteli élethez. Testünk, tudatunk és szellemünk telve van végtelen energiával, amely csak kibocsátásra vár.  
Egy átlag ember az elme kapacitásának csupán 10%-át használja. Az agykapacitás növelése mindenki számára lehetséges. Ebben hatékonyan segíthet a kineziológia. Minden gyermek zseninek született. 
 
Mire számíthatsz? 
- tanulunk egyszerű és szórakoztató mozgás gyakorlatokat, amelyek segíthetnek gyermekeiknek elme tágításában, tanulás iránti motivációban, teljesítményben
- önbizalom növelés
- kényszeres viselkedések oldása
- meditáció
 
Az előadást tartja: 
 
Andaan Soyolmaa (Soko)
Kineziológus Facilitátor
Specializált Kineziológia Metamorfózis sorozat oktató
Louise L. Hay “Love yourself, heal your life” workshop vezető
Kundalíni jóga instruktor
Soyolmaa Andaan / Soko
Ébreszd fel a benned rejlő tüzet - WORKSHOP, MEDITÁCIÓ
TŰZ-ELEM tér
meditáció, workshop
csütörtök, 2023-09-14., 14:00 - 15:00

Ébreszd fel a benned szunnyadó kundalini energiádat!  Mindenkiben rejlik egy ősi belső erő: a tűz, amely felébresztésre vár. Ez a belső erőd felébresztése segíthet az  életed kreativitásodban, a bőséged megteremtésében, szexualitás öröm megélésben is.
Éld azt az életet, amit  igazán szeretnél, mert igazán megérdemled  a csodás, boldog, örömteli  életet.

Soyolmaa Andaan / Soko
Önerő, belső tűz felébresztése
BALANCE
Jóga
kedd, 2024-06-25., 18:00 - 19:15
Végtelen erő van benned és mindenkiben. Ez az erő benned van: a napfonat csakrádban, amely csak a felébresztésre vár. 
Fogantatástól kaptad meg, hoztad magaddal ezt az erőt, hogy kiteljesítsd az Isteni küldetésed ezen a földi életedben. 
Megtaláltad az utadat, a helyedet? Mennyire vagy szabad? Mi a dolgod ezen a földi életben? 
A kundalini jóga gyakorlás segíthet Neked felébreszteni ezt a belső erődet, az öntudatosságodat, kreativitásodat. Ezáltal könnyedén tovább tudj haladni az utadon és éld a saját életedet, bárhol a világban. 
Soyolmaa Andaan / Soko
Bőség megérdemlése, megengedése
BALANCE
Jóga
csütörtök, 2024-06-27., 18:00 - 19:15
Manapság, ha a BŐSÉG-re gondolunk, a hangsúlyt leginkább a pénzre helyezzük. Pedig létezik egy sokkal nagyobb ívű megközelítés is, ami felöleli az életünk minden területét (minőségi emberi kapcsolatok, tökéletes egészség, pozitív önkép, önbecsülés, önszeretet, önértékelés, anyagi javak - pénz, kreativitás, siker…).
 
Ha az ÖNBECSÜLÉSÜNK alacsony, lehet, hogy nem hiszünk abban, hogy MEGÉRDEMELJÜK, hogy a LEGTÖBBET kapjúk az élettól. Beleértve a pénzt is, ami energia.
Miféle hitrendszereket őrizgetsz a bőségről? Miért nem kapod meg mindazt, amit kívánsz?
 
Mennyire értékes embernek tartod Önmagad? 
Mered-e kérni azt a pénzt a szolgáltatásaidért, amit nyújtasz (bármi is az)?
Szereted-e azt, amit csinálsz?
Mi a pénz körüli hiedelmeid, félelmeid?
Kielégít-e a havi "fix" fizetésű állásod?
Mersz nagyban álmodni és élni az életed?