Vissza

Stampf Kriszta

Arcolvasó, tanár

Szereti a játékosságot... szereti, ha valami mély és nyomot hagy... és szereti, ha az emberek jól vannak magukkal és egymással is.

Ha lenne egy képzeletbeli zászlója, az lenne ráírva: "Mélység és minőség". 

Amikor az arcolvasással megismerkedett, a fentiek miatt érezte úgy, hogy megérkezett. 

 

Élete korábbi szakaszaiban a magas szinten űzött sport, a nyelvek és a világ bejárása, illetve a környezetvédelem álltak a fókuszban. Volt válogatott sportoló, külkereskedőként és közgazdászként bejárta a fél világot, majd felépítettek egy céget, amivel majd egy évtizeden keresztül a környezeti értékek megóvásáért, illetve a szemléletformálásért dolgoztak.

A gyermekvállalással minden más lett. Ott értette meg igazán, mily nemes dolog másokért tenni. 


Elindult a száguldás a tudatosodás útján. Mára szeretne értéket teremteni azzal, hogy az arcolvasás többezer éves tudását eljuttatja az érdeklődőknek, tanulni vágyóknak. Az arcolvasás mély megértést ad önmagukkal és embertársaikkal kapcsolatban azoknak, akik közelébe kerülnek és számára szívből jön ennek a tudásnak az átadása akár tanítás, akár egyéni konzultáció formájában.

Mert az arcolvasás játékos, mély és nyomot hagy… egyszóval megérkezett.



Stampf Kriszta
Arcolvasás - az egyén megértésének művészete
SUTRA - Női tér
vasárnap, 2021-08-29., 15:45 - 17:15

Amikor megszületünk, az arcunk egy genetikai információkra kifeszített fehér vászon. Ahogy környezetünk és érzelmeink hatnak ránk, úgy működtetjük az arcizmokat a gondolkodásunkon keresztül. Ez egyben azt is jelenti, hogy ahogy változik a gondolkodásunk, úgy változik az arcunk is. Így rajzolódik ki arcunkon saját életünk története. A workshop betekintést enged az arcolvasás több ezer éves múltjába, abba, hogyan is működik a módszer, amit a gyakorlati bemutatón akár Te is saját bőrödön tapasztalhatsz.



Stampf Kriszta
Arcolvasás- nézz szembe saját magaddal
SUTRA - Női tér
szerda, 2022-06-22., 13:30 - 15:00
Stampf Kriszta
Arcolvasás - az egyén megértésének művészete
SUTRA - Női tér
csütörtök, 2022-06-23., 13:30 - 15:00

Amikor megszületünk, az arcunk egy genetikai információkra kifeszített fehér vászon. Ahogy környezetünk és érzelmeink hatnak ránk, úgy működtetjük az arcizmokat a gondolkodásunkon keresztül. Ez egyben azt is jelenti, hogy ahogy változik a gondolkodásunk, úgy változik az arcunk is. Így rajzolódik ki arcunkon saját életünk története. A workshop betekintést enged az arcolvasás több ezer éves múltjába, abba, hogyan is működik a módszer, amit a gyakorlati bemutatón akár Te is saját bőrödön tapasztalhatsz.

Stampf Kriszta
De ki vagyok én?
Arcolvasás sátor
önismeret
kedd, 2024-06-25., 16:00 - 17:00

Nézz szembe magaddal - ki is vagy valójában?

Az arcod sokkal több információt elmond rólad, mint amennyit tudsz magadról. Tudatos és tudatalatti folyamatok, illetve két generációra a felmenők mintázatai is leolvashatók. 

Gyakorlati workshop keretében betekintünk az arcolvasás világába ... 

Stampf Kriszta
Szembenézni önmagammal
Arcolvasás sátor
önismeret
szerda, 2024-06-26., 10:30 - 11:30

Amikor belenézel a tükörbe, vannak bizonyos arcvonások, amelyek tetszenek magadon, másokat meg egyszerűen nem értesz. Hogy alakul ki az arc? Észre sem vettem... hogy került ez az arcomra?

Nézzük meg bátor jelentkezőkön, hogy is tudjuk értelmezni az eddig értelmezhetetlent... 

 

Stampf Kriszta
Mit üzen a fülünk?
Arcolvasás sátor
önismeret
szerda, 2024-06-26., 17:00 - 18:00

Arcvonások tematikus értelmezése veszi kezdetét ezen a workshop-on.

Mindenki másként hallgat és ha szeretnéd, hogy a másik ember meghalljon téged, először érdemes azt megnézni, hogy fogad be információkat a hallgatása útján. Elemeire szedjük a fület, megnézzük, mennyi minden olvasható le róla. 

Ha szeretnél a mondandóddal eljutni másokhoz, várlak szeretettel... 

Stampf Kriszta
A múlt üzenete
Arcolvasás sátor
önismeret
csütörtök, 2024-06-27., 10:30 - 11:30

Hogyan látszanak arcunkon a felmenők lenyomatai? Erős behatások, hiányok, meghatározó élmények nyomába eredünk gyakorlati bemutatónkon.

Eltérültél a felmenők mintázataitól? Lettek más túlélési technikáid, mint amit tőlük tapasztaltál? Ilyen és hasonló kérdésekre keressük a válaszokat. 

Stampf Kriszta
Arcolvasás - Ki is vagyok én?
SUTRA
workshop
csütörtök, 2024-06-27., 13:15 - 14:45
Az arcolvasás több ezer éves tudomány, mely arcizmok működésének értelmezése által megmutatja az egyén valós személyiségét, esetleges nehézségeinek, elhangolódásainak gyökerét. Emellett művészet, hisz akár szavak nélkül lehetővé teszi az egyén mély megértését.
 
Azok az arcvonások, amelyek a Te arcodon vannak, Téged jellemeznek. Tudatos és tudatalatti gondolataid és érzelemvilágod, illetve a transzgenerációs hatások lenyomatai. 
Úgy, ahogy a Te arcodon jelen vannak, nem láthatók máson... 
De ki is vagy Te?
Ismered magad?
A workshopon kiderül... 
 
Ez alkalommal önként jelentkezők arcán kerül bemutatásra, hogy lehet az egyén mély megértéséhez eljutni szavak nélkül.... 
Stampf Kriszta
Mit üzen a szemöldökünk?
Arcolvasás sátor
önismeret
csütörtök, 2024-06-27., 17:00 - 18:00

Mindenki egy bizonyos szemöldöktípussal születik, mégis, a szemöldökünk életünk során megannyiszor változik. Mit olvasunk le a szemöldökről és miért van igazán kiemelt jelentősége? Mi történik, ha belenyúlsz a szemöldök természetes formájába? A témában gyakorlati bemutatóval várunk.

Stampf Kriszta
Nyomokat hagyunk...
Arcolvasás sátor
önismeret
péntek, 2024-06-28., 10:30 - 11:30

Milyen a frizurád? Milyen a ruhád? Van borostád? Hogy fested magad? Milyen mozdulatokat teszel? Hogy ülsz, hogy lépsz? Minden általunk hagyott nyom a tudatalattink leképeződése.
Értelmezéseket adunk a résztvevők megfigyelése alapján.

Stampf Kriszta
Mit üzen az orrunk?
Arcolvasás sátor
önismeret
péntek, 2024-06-28., 17:00 - 18:00

Az orr rendkívül sok részletet árul el a személyiségünkből. Arc közepén való elhelyezkedése külön jelentőséget ad a látottaknak. Gyakorlati bemutatón vizsgáljuk az orr jelentésének gazdagságát.

Stampf Kriszta
Őseink lenyomatai
Arcolvasás sátor
önismeret
szombat, 2024-06-29., 10:30 - 11:30

Őseink lenyomatai a fogazatunkon is megmutatkoznak. Kinek milyen a fogazata és mi ennek a jelentése? Ha kérdésed van önmagaddal, legyél nálunk modell.

Stampf Kriszta
Mit üzen a szájunk?
Arcolvasás sátor
önismeret
szombat, 2024-06-29., 17:00 - 18:00

A száj olyan egyedi, mint az ujjlenyomat. Mit mutat a szád a beszédedről és érzékiséggel kapcsolatos viszonyodról? Workshop egy igen kifejező és sokat használt arcvonásról.

Stampf Kriszta
Mit üzen a szemünk?
Arcolvasás sátor
önismeret
vasárnap, 2024-06-30., 10:30 - 11:30

A szem a lélek tükre, a szív ablaka… A szem megfigyelésével megannyi megértésre jutunk az egyénnel kapcsolatban. Gyakorlati bemutató a szem általános megközelítéseiről és a különféle szemformákról.

Stampf Kriszta
Az egyén megértésének művészete
Arcolvasás sátor
önismeret
vasárnap, 2024-06-30., 17:00 - 18:00

Holisztikus rátekintésünk során bejárjuk egy-két önkéntes mély, de még publikus összefüggéseit, hogy bemutassuk, milyen mélységek feltárására képes az arcolvasás művészete.