Vissza

Szabó Szilárd

2017 óta foglalkozom önismerettel, amikor a feleségem beiratkozott az Integrál Akadémiára. Én akkor a banki szférában dolgoztam, az önismeret és spiritualitás semmilyen formában nem volt része az életemnek. Az önismereti út rögös, de én ezt akkor még nem értettem! Ellenállás volt bennem!

Másfelől nem akartam úgy véleményt mondani, hogy nincs közvetlen, saját tapasztalatom, ezért úgy döntöttem részt veszek Gánti Bence nyári táborában, hogy saját élményeken keresztül ismerjem meg az integrál világot. Az a tábor sorsfordító volt számomra, éreztem hogy az életem részéve kell tennem az integrál szemléletet. Beiratkoztam az Integrál Akadémiára és elvégeztem Gánti Bence 3 éves csoportvezetői képzését. Mára az önismeret szerves része az életemnek. Csoportvezetés közben érzem, hogy a helyemen vagyok, azzal foglalkozom, amit szeretek. Felemelő érzés számomra, hogy hatok az emberekre és segítek.

Kovács Szabina csoportvezető társammal együtt szeretettel várunk önismereti csoportunkba, ahol biztonságos, megtartó keretek között haladhatsz önismereti utadon.

 

 

Kovács Szabina, Szabó Szilárd
Magamat választom - saját élményű workshop
Integrál Akadémia - Előadások, transzformatív workshopok
önismeret, workshop
csütörtök, 2023-06-22., 13:15 - 14:40

Úgy érzed, hogy folyton kompromisszumokat kötsz? Folyamatosan mások elvárásainak próbálsz megfelelni és ettől szétszakadsz? Úgy érzed, hogy mások fontosabbak és ezért magadra sosem jut időd? Félsz másnak nemet mondani, mert akkor önzőnek tartanak?
Az integrál szemléletű csoportozás segítségével biztonságos környezetben tapasztalhatod meg énhatáraidat, berögzült működéseidet. Gyere és tapasztald meg milyen, ha magadra igent mondasz.