Vissza

Szántó-Külitsné Rácz Mónika

Léleknevelés gyermekszakértő, tudatos szülők mentora

A mai világ abban hisz, amit lát.
Mónika azt látja, amiben hisz.

Hiszi, hogy úgy lehet szebb és jobb a világ, ha a gyermekeinket szebben és jobban neveljük.

Pedagógus hivatása és szülői szerepe különleges életútjának köszönhetően kiteljesedett az érzelmi intelligencia fejlesztésével és edukációjával, amit fontosabbnak tart, mint az értelmi képességek fejlesztését. 

A célja, hogy a tudatos szülők mentoraként a szülői szerepet átlelkesítse, visszaadja a szülők erejét, hitét, hogy a szeretet szemével lássák gyermekeiket és önmagukat, egy élhetőbb világ reményében. 

Világ életében gyermekekkel foglalkozott. Nem volt felhőtlen gyermekkora. Azért is lett óvónő, mert a sok kisgyermeknek érzelmi biztonságot akart teremteni, feltétel nélküli szeretetet adni, ha már ő nem kapta meg. Így lehet a hiányból értéket kovácsolni. Küldetését kisfiának és köszöni, aki mindössze 9 és fél hónapot élt, majd a rákból való teljes felépülés után, mély önismereti munka során állt bele. 

Hitte, hogy szükség van rá, és tette, amire az élet hívta. Elkezdte kutatni, hogy mi a legjobb gyermeknevelési módszer. Az alternatív pedagógiák felé hajlott, megtanult jónéhány módszert, és még többet tanulmányozott autodidakta módon, és a mai napig képzi magát. Két diplomát és több szakmai oklevelet tudhat magáénak. 

Megalkotta a saját módszerét a Léleknevelést, ami holisztikus szemmel nézi a gyermeket és az embert: a test-lélek-szellem egységében.

Filozófiát tanul, mert keresi az összefüggéseket, az örök igazságokat, a maradandó értékeket, amik támaszaink lehetnek a nehéz időkben.

Azzal foglalkozik, amit a legjobban tud: meglátni és megláttatni mindenben és mindenkiben a jót.

Lelkesen teszi a dolgát, amit helyesnek tart: 

  • Gyermekek számára művészetpedagógiai foglalkozásokat mesével, játékkal, érzelmi intelligencia fókusszal, ahol a legfőbb célja, hogy jól érezzék magukat, és közben a természetes érési, fejlődési folyamat észrevétlenül megtörténjen.
  • Szülőknek és leendő szülőknek előadások, tréningek alkalmával a gyermek csodájára hívja fel a figyelmet, méghozzá az önismeret által. A gyermeke – belső gyermeke – megismerése által mindenki fejlődhet, hiszen a Lélek leszületés előtt jó okkal választja ki a szüleit.
  • Személyes konzultáció során egyedi támogatást nyújt, egyrészt közel 30 éves tanulmányi és tapasztalati múltjának köszönhetően, másrészt mert szuperérzékenységével és intuitív képességével rá tud hangolódni az adott szülőre és gyermekére, a kapcsolatukra, és empataként könnyen meglátja a probléma gyökerét. Ezután már együtt megtalálják azt az önazonos utat, ami a kölcsönös harmóniához vezet.

Nem csupán a testi tünetekből és viselkedésből indul ki, sem a diagnózisokból, hanem a mögöttes, lelki okokból, a hozott, tudatalatti, generációs mintákból és a születés előtti előzményekből.

Tisztában van az idegrendszeri és pszichológiai összefüggésekkel, ami alátámasztja, és megerősíti meggyőződését: hogy minden probléma gyökere a lélekben keresendő.

Mónika olyan tudás birtokában van, melynek segítségével különleges kulcsokat ad át, és megmutatja a gyermek szívéhez vezető utat, melyhez nem kellenek neki címkék, hiszen abból indul ki, hogy minden gyermek más, egyedi és megismételhetetlen! 

A tudatosság a szülői szerepben sem hiányozhat az életedből.

Fedezd fel vele a benned és gyermekedben rejlő lehetőséget, hogy egyre tudatosabb és harmonikusabb életet élhess körülményektől függetlenül, címkementesen, szeretettel! 

 

Szántó-Külitsné Rácz Mónika
Elég jó, vagy tökéletes? Elvárások magunkkal- és gyermekünkkel szemben.
Szülők Sátra
holisztikus, mentor, önismeret
csütörtök, 2024-06-27., 11:00 - 12:00

Hazudhatjuk azt, és használhatjuk önigazolásként, hogy nekünk jó az elégséges is.

De valóban így érezzük szívünk mélyén is, vagy ez csak egy jól hangzó kifogás, és mondvacsinált optimizmus?

Na, és mi van a gyermekeinkkel szemben támasztott követelményekkel?

Elég a 2-es érdemjegy az iskolában? Vagy már óvodában készüljön a nyelvvizsgára, mert ha nem így van, akkor megbélyegzik?  

Tény, hogy fejlődés akkor jön létre, ha erőfeszítéssel jár, ha energiát teszünk bele. Nem csupán rászánjuk az időt, hanem ennek szenteljük! Aminek energiát adsz, az növekedni fog!

Tarts Mónikával, a tudatos szülők mentorával, ha szeretnéd valóban azt érezni, hogy minden érted történik, és gyermeked a legjobb szülőt választotta!

Ne feledd, hogy a gyermek utánzással tanul. Ha szeretnéd kibontakoztatni a legjobb verzióját, akkor jó példát kell mutatnod, mert nem azt tanulja meg, amit mondasz, hanem azt, ahogy viselkedsz!

Ennek tudatában tudsz felelős döntéseket hozni.  

Szántó-Külitsné Rácz Mónika
Képernyőfüggőség
Dialog
csütörtök, 2024-06-27., 14:15 - 15:45

Hallottál már a digitális autizmusról? 

Mit gondolsz, miért nő folyamatosan a figyelemzavaros gyermekek száma? 

Hallottad, hogy már 20-30 évesenél is kialkul az öregkori demencia? 

Azt tudod-e, hogy a fiatal felnőttek nagyrésze már most érzelmi analfabéta és egyre többen vannak?  

Nem félted gyermeked, hogy 13-16 éves korára depressziós lesz? 

Tudod, hogy Taiwanon büntetik a szülőket, ha gyermekeik túllépik az engedélyezett képernyőhasználatot, mert nem győzik a detoxikálókat ellátni? 

Hallottál róla, hogy már több országban teljesen kivezették az iskolákból az okoseszközök használatát a tanulmányi eredmények láttán? 

Van már neked is az ismeretségi körödben olyan kamasz, aki öngyilkos lett? 

 

Ilyen és hasonló kérdésekről lehet majd beszélgetni a következő témák mentén: 

 

A függőség kialakulása és jelei.

Miért válik valaki függővé?

Az idegrendszer fejlődése. 

Alapszükségletek életkorok szerint, ajánlott képernyőidő, elvárható viselkedés.

A kapcsolatok szerepe a való világban és a neten. 

Mesterséges és érzelmi intelligencia.

Biztos hatások, következmények, megoldások. 

 

Mónikától hitelességre, ítélkezésmentességre, őszinteségre, és kedvességre számíthatsz! 

 

Szeretettel várja a tudatos szülőket! 

Szántó-Külitsné Rácz Mónika
Képernyőfüggőség
Dialog
csütörtök, 2024-06-27., 14:15 - 15:45

Hallottál már a digitális autizmusról? 

Mit gondolsz, miért nő folyamatosan a figyelemzavaros gyermekek száma? 

Hallottad, hogy már 20-30 évesenél is kialkul az öregkori demencia? 

Azt tudod-e, hogy a fiatal felnőttek nagyrésze már most érzelmi analfabéta és egyre többen vannak?  

Nem félted gyermeked, hogy 13-16 éves korára depressziós lesz? 

Tudod, hogy Taiwanon büntetik a szülőket, ha gyermekeik túllépik az engedélyezett képernyőhasználatot, mert nem győzik a detoxikálókat ellátni? 

Hallottál róla, hogy már több országban teljesen kivezették az iskolákból az okoseszközök használatát a tanulmányi eredmények láttán? 

Van már neked is az ismeretségi körödben olyan kamasz, aki öngyilkos lett? 

 

Ilyen és hasonló kérdésekről lehet majd beszélgetni a következő témák mentén: 

 

A függőség kialakulása és jelei.

Miért válik valaki függővé?

Az idegrendszer fejlődése. 

Alapszükségletek életkorok szerint, ajánlott képernyőidő, elvárható viselkedés.

A kapcsolatok szerepe a való világban és a neten. 

Mesterséges és érzelmi intelligencia.

Biztos hatások, következmények, megoldások. 

 

Mónikától hitelességre, ítélkezésmentességre, őszinteségre, és kedvességre számíthatsz! 

 

Szeretettel várja a tudatos szülőket! 

Szántó-Külitsné Rácz Mónika
Ismerd meg gyermeked és megismered önmagad!
Szülők Sátra
holisztikus, mentor, önismeret, pszichológia
péntek, 2024-06-28., 10:00 - 11:00

A Delphoi jósda feliratán az állt:

Ismerd meg önmagad, és megismered a világot és benne az isteneket!

Én ezt kicsit bátorkodtam kiegészíteni, mert saját, legmélyebb tapasztalataim az önismeret útján a gyermekem születésével kezdődtek.

Mégis azt mondom, hogy nem akkor válsz szülővé, amikor megszületik az első gyermeked.

A szülővé válás hosszú folyamat, véleményem szerint már az anyaméhben elkezdődik, de nem akkor, amikor gyermekedet hordod a szíved alatt, hanem akkor, amikor Te voltál magzati korban.

Onnantól kezdve minden: a környezet, a társadalom, a korszellem és a gernerációkon átívelő hatások sora befolyásolja ezt a folyamatot Benned!

Lépésről lépésre, egyéni tempóban megy végbe, és legalább annyira szól a mi fejlődésünkről, mint a gyermekünkéről. 

Mindenki saját maga szülője is, hiszen él bennünk egy gyermek, aki folyton vágyja, hogy igazán megszülethessen, vagyis, hogy önmagunk lehessünk. 

Ha van gyermeked, ez megkönnyíti, és fel is gyorsíthatja ezt a folyamatot. Ő jó okkal választott Téged, és ő lehet a legőszintébb, leghitelesebb tanítód, mivel a gyermek: igazmondó tükör. 

Az előadás arról fog szólni, mindezt hogyan teheted meg. 

 

Harkai-Szalontai Mónika, Szántó-Külitsné Rácz Mónika
Kihívások a szoptatásban: korababa, császár, befelé forduló mellbimbó
Szülők Sátra
holisztikus, mentor, önismeret
péntek, 2024-06-28., 11:00 - 12:00

A két Mónika ismeretsége 2011.11.11.-ére nyúlik vissza, ami talán mindenki számára emlékezetes dátum.

Hogy mi köze ennek a szoptatáshoz? 

Az ki fog derülni az előadásból, tabuk nélküli, őszinte, tanulságos beszélgetésre lehet számítani.  

Szántó-Külitsné Rácz Mónika
BATIKOLÁS
HETEDHÉT
mozgás
szombat, 2024-06-29., 12:00 - 13:00

Tanuld meg a batikolást, ezt a csodás, kreatív, színes technikát, amit nem lehet elrontani, csak élvezni és valósítsd meg az elképzelésedet!

Hozd el saját fehér, pamut pólódat és készítsd el saját Everness 2024-es emlékedet a Hetedhét gyerekfaluban! 

 

Szántó-Külitsné Rácz Mónika
Határaink célja: véd vagy korlátoz?
Szülők Sátra
holisztikus, mentor, önismeret
vasárnap, 2024-06-30., 10:00 - 11:00

A gyermeknevelés egyik sarkalatos pontja a határok kijelölése. Sok pszichológus meg bölcs ember beszél arról, hogy milyen fontosak a határok. Ezt szerintem mindenki tudja, még akkor is, ha nem gondolkodott el rajta ezidáig.

Mónika a legfontosabbnak azt tartja, hogy ésszerű, és valóban szükséges határokat jelöljünk ki gyermekünk számára, amit következetesen be is tartunk.

Igen, a következetesség nagyon fontos, ez vitathatatlan.

Ugyanakkor ott van a rugalmasság kérdése, hogy mikor melyiket alkalmazzuk?

Honnan tudjuk, mi az ésszerű, mi a szükséges és mi nem? 

És hol vagy a történetben Te? ? ?

Érezted már, hogy tehetetlen vagy, nincs eszköz a kezedben, valamit elrontottál, és minden kilátástalannak tűnik? 

Szeretnél ezen változtatni? 

Ha igen, és szeretnéd megérteni, hogy mik azok a sarkalatos pontok, amik alkalmazásával megtalálhatod gyermeked és önmagad legjobb verziójának kibontakoztatásának útját,

akkor ez az előadás Neked szól! 

 


 

Szántó-Külitsné Rácz Mónika
Mérgező vagy tápláló szeretet? Toxikus szülői minták.
Szülők Sátra
holisztikus, mentor, önismeret, pszichológia
vasárnap, 2024-06-30., 16:00 - 17:00

"Az életünk nem a tulajdonunk. Kapcsolódtunk és kapcsolódunk vele más emberek életéhez, és minden bűnünkkel és minden jócselekedetünkkel újrateremtjük a jövőnket."

David Mitchell: Felhőatlasz

Szülőként mind a legjobbat akarjuk gyermekünknek, és sokan úgy kezdjük a gyermeknevelést, hogy hisszük: mi majd máshogy csináljuk, mi biztosan nem fogjuk azt csinálni, mint amit a szüleink!

Aztán, ahogy telik múlik az idő, egyszer csak észrevesszük – jó esetben -, hogy pontosan úgy viselkedünk, úgy reagálunk, mint a szüleink.

Ez az előadás abban támogat téged, hogy bátran a szívedre tedd a kezed, és mélyen magadba nézz egy olyan megtartó, biztonságos, ítélkezésmentes közegben, ahol felismerheted és változtathatsz rajta, mert az ehhez szükséges módszert is megkapod! 

Mónika szeretetteljesen vezet és támogat afelé, hogy lelkileg is egészséges gyermeket nevelhess, amit saját magunkon szükséges elkezdeni!