Vissza

Szente Barbara

Kreatív mozgásos fejlesztő, gyermek jógaoktató

Barbara már húsz éve foglalkozik jógával és tudatosodással. Hat éve kezdte el oktatni a gyermekeket jógára, és már tizenöt éve tanít nyelveket ovisoknak. Azt gondolják az emberek, hogy nekünk kell tanítani a gyerekeket, de valójában szerinte ők oktatnak minket.

Az önismeret olyan folyamat, amely során az ember felfedezi és megérti önmagát, érzelmeit, gondolatait, motivációit és viselkedését. Önismeret nélkül az ember képtelen arra, hogy mélyebb kapcsolatot teremtsen önmagával és másokkal.

A jógagyakorlatok segítenek a testet rugalmasan tartani, az izomzatot erősíteni és a testtudatot felépíteni.

A meditáció az ember elméjét csendesíti el, hogy így megtanulja a gondolatait először megfigyelni, majd befolyásolni, megtanulja megfigyelni az érzelmeit, és a tudatosság segítségével, -kitörve az ösztöni állapotból- a cselekedeteit kontrollálni.

Hogy mi a jóga számára? Önfigyelés. Önuralom. Önkontroll. Önismeret.

A 15 éves masszázsban szerzett múlt és a több mint 20 éves jógagyakorlatból szerzett tudás, egyértelmű utat mutatott számára a FACEYOGA irányába.

Ezért az idei Everness fesztiválon szeretettel vár benneteket, hogy megtanítsa számotokra az ArcYóga alapjait. 

 

Szente Barbara
Tükröm, tükröm, mond meg nékem…… ki vagyok ÉN?
BALANCE SZÍNPAD
Jóga, mozgás
hétfő, 2023-06-26., 09:45 - 10:45

Szociális Énem, Női Énem, Párkapcsolati Énem, Anya Énem. Önmagam és szociális környezetem visszatükröződésében.


Az előadáson ezeket a témákat fejtegetjük:

Önismeret
- Az „Én”en belül felismerni a családi mintáimat
- Az „Én”en belül felismerni a környezetemből „rámragadt” mintákat
- A múltamból hozott reakcióimat
- Figyelek magamra-figyelek másokra
- Minden csak nézőpont kérdése….

Nővé válás
- Irigység – avagy felismerem, hogy mivé szeretnék válni.
- Mi a külömbség? Eljátszom, vagy azzá válok….
- Női minták körülöttünk.
- Ha több lenne a kedvesség a nőkben, az egész világ jobbá válna

Párkapcsolati Én
- Fejlődési lehetőségek a kapcsolaton belül
- Női minták a párkapcsolaton belül.
- Az a fontos hogy kivel vagyok, vagy az, hogy milyen minőségű a párkapcsolatom.

Anya Én
- Hozott minta felismerése
- Mi az amit megtartok, mi az, amit megváltoztatok a hozott mintáimból.

Szociális Én
- Megfelelési kényszer
- Különböző szerepekben, különböző módon viselkedek? Vagy már „összeértem”?

Szente Barbara
Tartsd kézben az arcod!
SUTRA
Jóga, mozgás
szombat, 2024-06-29., 07:00 - 07:45

Öngondoskodás, ránctalanítás, stresszkezelés

Amikor hajlandó vagy megdolgozni az eredményért, nem pedig csak elvárod, az tartós változást eredményez.

Az arcjóga számos előnyt kínál mindazoknak, akik rendszeresen gyakorolják. Az ajánlások a személyes preferenciákra és igényekre is épülnek, és mindenki számára más előnyökkel járhat. Néhány ilyen előny közé tartozhat a bőr rugalmasságának és tónusának javítása, a ráncok és vonalak csökkentése, az arcizomlazítás, a jobb izomműködés és a szemkörnyék ápolás.

Szeretettel várlak benneteket a foglalkozáson!

Szente Barbara
Tartsd kézben az arcod!
SUTRA
Jóga, mozgás
vasárnap, 2024-06-30., 07:00 - 07:45

Öngondoskodás, ránctalanítás, stresszkezelés

Amikor hajlandó vagy megdolgozni az eredményért, nem pedig csak elvárod, az tartós változást eredményez.

Az arcjóga számos előnyt kínál mindazoknak, akik rendszeresen gyakorolják. Az ajánlások a személyes preferenciákra és igényekre is épülnek, és mindenki számára más előnyökkel járhat. Néhány ilyen előny közé tartozhat a bőr rugalmasságának és tónusának javítása, a ráncok és vonalak csökkentése, az arcizomlazítás, a jobb izomműködés és a szemkörnyék ápolás.

Szeretettel várlak benneteket a foglalkozáson!