Vissza

Varga Anita

Mantra és körtánc oktató

Húsz évet töltött pénzintézetnél, ahol szakmáról, emberekről és önmagáról tanult. Az elmúlt években más területen ugyan, de szintén emberekkel foglalkozik: 2014 óta segítek elsősorban nőknek közelebb kerülni a saját igazságukhoz, erejükhöz azért, hogy boldogabban, teljesebben éljék az életüket. Mindezt táncterápián, meditáción keresztül, egyéni megélésekben, vagy a közösség részeként, azokban a női körökben, eseményeken, ahol együtt lehet fejlődni.

Hiszi, hogy a tudatos megértésen túl szükség van testben és lélekben is a feloldásra. Ahhoz, hogy kapcsolódni tudjunk a női minőségeimhez és megéljük azokat, hogy gyógyítani tudja a korábbi sebeket, sérüléseket, vagy épp az aktuálisakat, ez mind kell(ett): Nia, Körtánc, Mantratánc, Hangfürdő, Aquakontakt mozgásmeditáció, Metamorf kezelés, Access bars kezelés. Ezek a módszerek támogatják és segítik leginkább az útján, így ezeket tudja önmagán átengedve megosztani másokkal.

Varga Anita
Körtánc és Mantratánc
SHAKTI
tánc
szerda, 2024-06-26., 14:00 - 15:00

A körtáncmozgalom ősi hagyományokhoz nyúlik vissza, abba az időbe, amikor az emberek életének szerves része volt a tánc, táncoltak olyan fontos események kapcsán, mint a születés, halál vagy szerencsés vadászat. Tánccal köszöntötték a napfelkeltét és kértek esőt.

A szakrális körtánc jellegében különbözik az átlagos körtáncoktól, abban a spirituális szándékban, mely mögötte áll. Ilyenkor a tánc a dinamikus meditáció szerepét tölti be, s ezáltal szent teret teremt. A szakrális tánc során befelé irányul a figyelem, a mozdulatok nem töltenek be esztétikai funkciót, és ahogy az archaikus időkben sem, így most sem közönségnek, hanem maguknak a táncolóknak szólnak. A körtánc egy ősi, tiszta, szavakon túli és éppen ezért nagyon erős kapocs az emberek között.

A Mantratánc egy aktív (mozgás)meditáció, miközben túllépünk a gondolatainkon, az elménken. A mantrák rövid, tömör, mágikus “varázsigék”, melyek rezgést, energiát közvetítenek. Ezek a  hangmintázatok az érzékszerveinken keresztül visszahatva mind értelmileg, mind érzelmileg emlékeztetnek bennünket örök lelki természetünkre.

Varga Anita
Körtánc és Mantratánc
SHAKTI
tánc
csütörtök, 2024-06-27., 14:00 - 15:00

péntek, 2024-06-28., 14:00 - 15:00

szombat, 2024-06-29., 14:00 - 15:00