Vissza

Tomek Noémi

ThetaHealing® Certificate of Science, Coach, Mestertréner, Podcaster

Tomek Noémi a ThetaHealing® technika egyik legismertebb magyarországi instruktora, és legmagasabb fokozattal rendelkező nemzetközi oktatója. Több, mint 1300 tanítványának adta már át ezt a csodálatos módszert. Tanult és tanít fototerápiát, elmerült egy indiai mester tanításaiban, coach, tréner, majd mestertréner lett. 2015 óta szervez tudatos közösségeket, és amint tanul valami újat, azonnal továbbadja, hogy azzal mások javát is szolgálja. Tanít online és offline, évente többször tart ezer fő feletti közös meditációkat, rendszeresek elvonulásai itthon, Balira pedig minden tavasszal és ősszel spirituális utakat szervez. 2019 óta heti rendszerességgel készít ingyenes, nyilvános hanganyagokat az Örömvilág podcast csatornán, melyeket már több százezren hallgattak meg. 

Az Örömvilág Tudatosság Központot, kibővítve korábbi stúdióját, 2020-ban nyitotta meg. Olyan befogadó térnek szánta, ahol magas szakmai színvonalon dolgozó Segítők és Tanítók érhetők el, és dolgoznak partnerségben. Csapatuk színes és elhivatott.

www.facebook.com/tomeknoemi
www.facebook.com/oromvilag
www.oromvilag.hu
www.tomeknoemi.hu

 

Bodnár Andrea, Gáncs Mária, Tomek Noémi
Ismerkedj és játssz a Points of You-val!
Örömvilág Nagysátor
szerda, 2018-06-20., 14:00 - 18:00

… ha már unod, hogy mindig ugyanaz a lemez megy… ha már unod, hogy mindig ugyanaz történik… nézd az életed más nézőpontból, a Points of You zseniális "játékaival"!  Életed során számtalan emberrel, tárggyal, helyzettel, véleménnyel találkozol, és a nézőpontok száma gyakorlatilag végtelen. Az igazi kihívás abban rejlik, hogy meglásd a megszokottól eltérő nézőpontokat, és képes legyél más oldalról szemlélni a dolgokat. A változás általában akkor kezdődik, amikor kész vagy nézőpontot váltani. Ez a készség fontos részét képezi minden fejlődési folyamatnak, legyen szó magánemberekről, szakemberekről vagy éppen cégekről. A Points of You játékainak egyik sarkköve, hogy aktiválják mind az intuíciót és érzelmeket irányító jobb agyféltekédet, mind a logikus gondolkodásért felelős bal agyféltekédet. Ezt a kreatív, a „női” énedet megszólító fényképekkel, illetve az agyad elemző, „férfias” oldalát aktiváló szavakkal érik el, amelyek a hétköznapi életed során előforduló témákat nevezik meg. Az Örömvirág nagysátrával szemben, a Points of You sátorban egész nap várunk, hogy megmutassuk és bemutassuk neked ezt a zseniális eszközt! Van kedved játszani? 

Bodnár Andrea, Gáncs Mária, Nagy Gyöngyi, Tomek Noémi
ThetaHealing® ('30 vagy '60), Points of You ('45 vagy '60) és Újjászületés ('60) egyéni konzultáció - bejelentkezés alapján
Örömvilág Nagysátor
szerda, 2018-06-20., 14:00 - 19:00

ThetaHealing® egyéni konzultáció ('30 vagy '60) - bejelentkezés alapján

 

A ThetaHealing konzultációk során a theta agyhullámok támogatásával dolgozunk azon, hogy megszüntessük és lecseréljük negatív programjainkat. A kezelések során mindvégig tudatában vagyunk annak, ami történik velünk, akadálytalanul kommunikálunk, érzékeljük a külvilágot (bár nem arra koncentrálunk). Szabadon és akadálytalanul utazunk emlékeink, érzéseink világában. Rálátunk problémáinkra, az azokat fenntartó hitrendszereinkre, és megszüntetjük, pozitív programra cseréljük őket. Ez az egyéni konzultáció 30 vagy 60 perces időtartamban zajlik.

 

 

Points of You egyéni konzultáció ('45 vagy '60) - bejelentkezés alapján

 

… ha már unod, hogy mindig ugyanaz a lemez megy… ha már unod, hogy mindig ugyanaz történik… nézd az életedre, a feladataidra és a problémáidra más nézőpontból! A Points of You zseniális eszközeivel játékosan, könnyedén zajlik az egyéni folyamat, mégis olyan mélyre visz, ahol tényleg képes vagy másként látni az életed! Ez az egyéni konzultáció 45 vagy 60 perces időtartamban zajlik, bejelentkezés alapján.

 

 

Újjászületés egyéni konzultáció ('60) - bejelentkezés alapján

 

 

Tudod milyen érzés töltötte el a lelked, amikor megfogantál? Emlékszel arra, hogy a magzati fejlődésed során milyen benyomások értek? Az anyaméhben fejlődő emberke gyakran átveszi édesanyja vagy környezete érzéseit, aggodalmait. Ezek a benyomások anélkül akadályozhatnak életed valamely területén, hogy tudatában lennél kiváltó okuknak. Ha szeretnél megszabadulni a magzati korban szerzett terheidtől, akkor itt a remek alkalom!
Az újjászületés programunk segít rendezni az édesanyáddal és a családoddal való kapcsolatodat, valamint támogat az olyan alapérzések megélésében mint a szeretet, a biztonság vagy az önbecsülés. A fogantatásodtól a születésedig terjedő időszakot hónapról-hónapra végigkövetjük, megtisztogatjuk a bántó érzésektől, kellemetlen élményektől, és egy csodás újjászületés élményével ajándékozunk meg. Ez az egyéni konzultáció 60 perces időtartamban zajlik, bejelentkezés alapján.

 

 

Tomek Noémi
Társteremtés és párkapcsolatok
Örömvilág Nagysátor
szerda, 2018-06-20., 16:00 - 17:00

Elégedett vagy a párkapcsolatoddal? Vagy még keresed az igazit? Szeretnéd, ha ezúttal sikerülne megtalálnod a nagy "Ő"-t? (Lélek)társunk, a valódi párunk megtalálása, az Igaz Szerelem megélése és befogadása sokszor komoly kihívások elé állít minket. Mindannyian vágyunk arra, hogy TELJESséget, EGYséget adó kapcsolatban élhessünk, ahhoz azonban, hogy ez megteremtődjön fizikai síkon, az első lépés az önszeretet megélése. Elvárhatjuk mástól a feltétel nélküli elfogadást, miközben mi magunk feltételekkel fordulunk saját lényünkhöz? Hát persze, hogy nem! És sokan itt egy életre elakadnak...
Tegyél egy próbát! Állj a tükör elé, és mondd el magadnak hangosan, mit érzel az iránt az ember iránt, akit benne látsz! Mit gondolsz róla? Milyen a lelke? Milyen a teste? És most gondold át, mennyi kritikát fogalmaztál meg saját magaddal kapcsolatban! Ha megelégelted ezt az állapotot, és elkötelezted magad a változás iránt, gyere el a párkapcsolatokkal és önismerettel foglalkozó előadásra az Örömvirág sátorba! Adj esélyt magadnak az önszeretetre, az önelfogadásra, (lélek)társaddal való találkozásra, vagy a már meglévő kapcsolatod elmélyítésére!
A program során tisztázzuk az alábbi fogalmakat is:
- lélekcsalád,
- lélektárs,
- duálpár,
- ikerláng,
és megbeszéljük, hogy mik a jellemzői a velük való kapcsolódásnak. Az előadást társteremtő meditáció követi, ahol a társra vágyók behívhatják a számukra legmegfelelőbb partnert, a párkapcsolatban élők pedig dolgozhatnak kiteljesítésen.

 

Tomek Noémi
Társteremtő meditáció
Örömvilág Nagysátor
szerda, 2018-06-20., 17:00 - 17:30

A meditáció a megelőző "Társteremtés és párkapcsolatok" előadáshoz kapcsolódik, de - szabad helyek függvényében - az előadástól függetlenül is részt vehetsz rajta. Ha társra vágysz,  behívhatod a számodra legmegfelelőbb partnert, ha pedig a párkapcsolatban élsz, manifesztálhatod a kiteljesítést. A meditációt théta agyhullámon végezzük.

Tomek Noémi
.
Örömvilág Nagysátor
szerda, 2018-06-20., 17:30 - 18:30

Az Everness nyitónapja az Örömvirág nagysátrában a párkapcsolatokról és a társteremtésről szól. A délutánt egy előadással indítjuk, majd társteremtő meditációval folytatjuk. A program végén kötetlen beszélgetést tartunk a témában.

Tomek Noémi
5 elem meditáció - Föld
Örömvilág Nagysátor
csütörtök, 2018-06-21., 09:00 - 09:40

Indítsd a napot egy kellemes meditációval az Örömvirág nagysátrában az 5 elem jegyében! Hangolódj rá a természet áramlására és erősítsd az elemekkel való kapcsolódásodat lényed harmonikus megtapasztalásáért! A reggelente zajló meditációs sorozat első napján a tápláló FÖLD elemmel "dolgozunk". 

Bodnár Andrea, Gáncs Mária, Tomek Noémi
Ismerkedj és játssz a Points of You-val!
Örömvilág Nagysátor
csütörtök, 2018-06-21., 10:00 - 18:00

… ha már unod, hogy mindig ugyanaz a lemez megy… ha már unod, hogy mindig ugyanaz történik… nézd az életed más nézőpontból, a Points of You zseniális "játékaival"!  Életed során számtalan emberrel, tárggyal, helyzettel, véleménnyel találkozol, és a nézőpontok száma gyakorlatilag végtelen. Az igazi kihívás abban rejlik, hogy meglásd a megszokottól eltérő nézőpontokat, és képes legyél más oldalról szemlélni a dolgokat. A változás általában akkor kezdődik, amikor kész vagy nézőpontot váltani. Ez a készség fontos részét képezi minden fejlődési folyamatnak, legyen szó magánemberekről, szakemberekről vagy éppen cégekről. A Points of You játékainak egyik sarkköve, hogy aktiválják mind az intuíciót és érzelmeket irányító jobb agyféltekédet, mind a logikus gondolkodásért felelős bal agyféltekédet. Ezt a kreatív, a „női” énedet megszólító fényképekkel, illetve az agyad elemző, „férfias” oldalát aktiváló szavakkal érik el, amelyek a hétköznapi életed során előforduló témákat nevezik meg. Az Örömvirág nagysátrával szemben, a Points of You sátorban egész nap várunk, hogy megmutassuk és bemutassuk neked ezt a zseniális eszközt! Van kedved játszani? 

Evernext Nyertes, Tomek Noémi
Evernext 1. helyezett - Tudatosság, az érzelmek magasiskolája
EVERNESSIA
csütörtök, 2018-06-21., 10:30 - 11:30

Az érzelmek átszövik minden pillanatunkat, és elképesztő erőt rejtenek magukban. Hogyan működünk? Mire és hogyan tudjuk használni az érzelmeinket, ha kellően tudatosak vagyunk? Hogyan tudjuk formálni belső és külső világunkat az érzelmeinken keresztül? Elméleti alapok és gyakorlati útmutató egy magasabb életminőségért.

Tomek Noémi
Örömvilág Nagysátor
csütörtök, 2018-06-21., 11:30 - 13:00

Gyere el az Örömvirág nagysátrába egy könnyed, kötetlen beszélgetésre a tudatosságról és az érzelmekről! Hozd el a gondolataidat, tedd fel a kérdéseidet! 

Tomek Noémi
Tervezd újra az ÉLETszeméletED! Társas-játék
Örömvilág Nagysátor
csütörtök, 2018-06-21., 14:00 - 15:30

Új alapokra helyeznéd az életed? Munkahelyváltás? Magánéleti változások? Összeköltözöl a szerelmeddel? Szakítottál? Ez a játékos program azoknak szól, akik valamely életterületükön elakadtak, megrekedtek, és muszáj valamit megváltoztatniuk, újratervezniük.

Ha Te is felismerted, hogy újra kell tervezned az életed, gyere, és játsszunk el a lehetőségekkel! Nézz rá a problémáidra és feladataidra más nézőpontból! Ismerd meg a fotóterápia kivételes módszerét, a Points of You-t!

Tomek Noémi
Benned élő Férfi - Női meditáció
Örömvilág Nagysátor
csütörtök, 2018-06-21., 16:30 - 17:30

A Nyári Napforduló napján, a Fény kiteljesedésének idején egy csodás, átalakító meditációra hívlak. Ezen a programon a benned élő Férfi részeddel kerülhetsz közelebbi kapcsolatba, hogy ezáltal jobban megismerd önmagad teljességét. Agresszió? Harciasság? Határozottság? Erő? Kontroll? Irányítás? A meditáció során egyebek mellett "dolgozunk" a Férfi minőségeid energiájának transzformálásán, megfelelő mederbe terelésén. A Férfi jelleged megismerése közelebb visz a Női jelleged magasabb szintű megtapasztalásához, és segít elnyerni az egyensúly és a kiteljesedettség állapotát.

Keszthelyi Adrienn, Narayan Prasad Bhandari, Tomek Noémi
Nepáli est
Örömvilág Nagysátor
csütörtök, 2018-06-21., 18:30 - 20:00

Álmodoztál már arról, milyen érzés lehet a napfelkeltét a Himalája tövéből megcsodálni? Beszívni a tiszta hegyi levegőt, résztvenni egy buddhista kolostor kora reggeli szertartásán ősi mantrákat vibrálva? Ezen a programon egy kicsit közelebb hozzunk neked ezt az élményt. Szeretnénk megmutatni neked, hogy Nepálban a serpákon és a Mt. Everesten kívül még mennyi csodálatos dolog van. Hallhatsz és láthatsz fotókkal illusztrált élménybeszámolót. Megtudhatod, hogyan élnek különböző vallású és különböző népcsoporthoz tartozó emberek békésen együtt (és nem csak egymás mellett) Nepálban. Megismerheted és kipróbálhatod a tibeti hangtálakat, ráadásul egy pihentető mantra-éneklésen is részt vehetsz. A program díszvendége Narayan Prasad Bhandari, Nepál Turisztikai Nagykövete Magyarországon, aki elhozza helyi (madal) dobját, mantrát és nepáli dalt is tanít a résztvevőknek.

Tomek Noémi
5 elem meditáció - Víz
Örömvilág Nagysátor
péntek, 2018-06-22., 09:30 - 10:10

Indítsd a napot egy kellemes meditációval az Örömvirág nagysátrában az 5 elem jegyében! Hangolódj rá a természet áramlására és erősítsd az elemekkel való kapcsolódásodat lényed harmonikus megtapasztalásáért! A reggelente zajló meditációs sorozat második napján az áramló, könnyedséget adó VÍZ elemmel "dolgozunk". 

Bodnár Andrea, Gáncs Mária, Tomek Noémi
Ismerkedj és játssz a Points of You-val!
Örömvilág Nagysátor
péntek, 2018-06-22., 10:00 - 18:00

… ha már unod, hogy mindig ugyanaz a lemez megy… ha már unod, hogy mindig ugyanaz történik… nézd az életed más nézőpontból, a Points of You zseniális "játékaival"!  Életed során számtalan emberrel, tárggyal, helyzettel, véleménnyel találkozol, és a nézőpontok száma gyakorlatilag végtelen. Az igazi kihívás abban rejlik, hogy meglásd a megszokottól eltérő nézőpontokat, és képes legyél más oldalról szemlélni a dolgokat. A változás általában akkor kezdődik, amikor kész vagy nézőpontot váltani. Ez a készség fontos részét képezi minden fejlődési folyamatnak, legyen szó magánemberekről, szakemberekről vagy éppen cégekről. A Points of You™ játékainak egyik sarkköve, hogy aktiválják mind az intuíciót és érzelmeket irányító jobb agyféltekédet, mind a logikus gondolkodásért felelős bal agyféltekédet. Ezt a kreatív, a „női” énedet megszólító fényképekkel, illetve az agyad elemző, „férfias” oldalát aktiváló szavakkal érik el, amelyek a hétköznapi életed során előforduló témákat nevezik meg. Az Örömvirág nagysátrával szemben, a Points of You sátorban egész nap várunk, hogy megmutassuk és bemutassuk neked ezt a zseniális eszközt! Van kedved játszani?

Tomek Noémi
Mire jó a ThetaHealing?
Örömvilág Nagysátor
péntek, 2018-06-22., 11:00 - 12:30

Ismerd meg a világ egyik legerőteljesebb életjobbító, blokkoldó technikáját! Az Örömvirág jóvoltából az Evernessen idén is találkozhatsz ezzel a különlegesen hatékony módszerrel! Elakadtál valamely életterületeden? Szeretnél boldogabb, örömtelibb, egészségesebb lenni? Rendeznéd a párkapcsolati, munkahelyi problémáid? Vagy az motivál, hogy másoknak segíts? A ThetaHealing az egyik legerőteljesebb ma ismert (ön)gyógyító technika. Előnye, hogy elfogadó, akár azonnali változást generál, kíméletes, és gyakorlatilag bárkinek lehetősége van arra, hogy hozzáférjen. Az Örömvirág nagysátrában Tomek Noémi ThetaHealing instruktor és konzulens meséli el egy izgalmas (és gyakorlatias) előadás keretében, hogy mire használható ez a módszer. Kapaszkodj, mert egy teljesen új nézőpontot kaphatsz az életed működésére, és a problémáid kezelésére! A program után egy meditációban becsatlakozunk a Feltétel Nélküli Szeretet terébe, és megtapasztalhatod, milyen, amikor szeretetet tanúsítasz másoknak!

Tomek Noémi
ThetaHealing meditáció
Örömvilág Nagysátor
péntek, 2018-06-22., 12:30 - 13:00

A ThetaHealing technikáról szóló előadást követően te is megtapasztalhatod, milyen érzés a Feltétel Nélküli Szeretet terébe csatlakozni, és Szeretet energiát tanúsítani. A könnyed és csodás érzés garantált! 

Tomek Noémi
Tervezd újra a párkapcsolatod! Társas-játék
Örömvilág Nagysátor
péntek, 2018-06-22., 14:00 - 15:30

Új alapokra helyeznéd a magánéleted? Összeköltözöl a szerelmeddel? Szakítottál? Vagy még keresed a társad? Tervezd újra életed egyik legjelentősebb területét egy társas-játék keretében! A Points of You egy nemzetközi szakmai díjakat nyert fotóterápiás eszközrendszer, amelynek kártyái könnyed, játékos formában segítenek új nézőpontokhoz.

Ha Te is felismerted, hogy újra kell tervezned a magánéleted, gyere, és játsszunk el a lehetőségeiddel! Nézz rá a problémáidra és feladataidra más nézőpontból! Ismerd meg a fotóterápia kivételes módszerét, a Points of You-t!

Tomek Noémi
Belső mester meditáció
Örömvilág Nagysátor
péntek, 2018-06-22., 16:30 - 17:30

Egy különleges meditációra hívunk, melyben a Belső Mestereddel kerülhetsz közelebbi kapcsolatba. Lépj be lényed legbelsőbb zugaiba, tárd fel Belső Templomod titkait, engedd, hogy Belső Mestered megmutassa valódi küldetésed és kapcsolódj gyógyító őseid energiájával!

Tomek Noémi
Örömvilág Nagysátor
péntek, 2018-06-22., 17:30 - 18:30

Az Örömvirág nagysátorban esténként könnyed beszélgetésre várunk a tudatosság számos témakörében. Hozd el a gondolataidat, oszd meg velünk a felismeréseidet és tedd fel kérdéseidet! 

Tomek Noémi
5 elem meditáció - Tűz
Örömvilág Nagysátor
szombat, 2018-06-23., 09:30 - 10:10

Indítsd a napot egy kellemes meditációval az Örömvirág nagysátrában az 5 elem jegyében! Hangolódj rá a természet áramlására és erősítsd az elemekkel való kapcsolódásodat lényed harmonikus megtapasztalásáért! A reggelente zajló meditációs sorozat keretében ezúttal a TŰZ elemmel kapcsolódunk. A Nap és az Uránusz különleges égi kapcsolódásának reggelén az energiánk emelése, az életerőnk fokozása és az inspirációnk felébresztése érdekében meditálunk. 

Bodnár Andrea, Gáncs Mária, Tomek Noémi
Ismerkedj és játssz a Points of You-val!
Örömvilág Nagysátor
szombat, 2018-06-23., 10:00 - 18:00

… ha már unod, hogy mindig ugyanaz a lemez megy… ha már unod, hogy mindig ugyanaz történik… nézd az életed más nézőpontból, a Points of You zseniális "játékaival"!  Életed során számtalan emberrel, tárggyal, helyzettel, véleménnyel találkozol, és a nézőpontok száma gyakorlatilag végtelen. Az igazi kihívás abban rejlik, hogy meglásd a megszokottól eltérő nézőpontokat, és képes legyél más oldalról szemlélni a dolgokat. A változás általában akkor kezdődik, amikor kész vagy nézőpontot váltani. Ez a készség fontos részét képezi minden fejlődési folyamatnak, legyen szó magánemberekről, szakemberekről vagy éppen cégekről. A Points of You játékainak egyik sarkköve, hogy aktiválják mind az intuíciót és érzelmeket irányító jobb agyféltekédet, mind a logikus gondolkodásért felelős bal agyféltekédet. Ezt a kreatív, a „női” énedet megszólító fényképekkel, illetve az agyad elemző, „férfias” oldalát aktiváló szavakkal érik el, amelyek a hétköznapi életed során előforduló témákat nevezik meg. Az Örömvirág nagysátrával szemben, a Points of You sátorban egész nap várunk, hogy megmutassuk és bemutassuk neked ezt a zseniális eszközt! Van kedved játszani? 

Tomek Noémi
Legyél te is tudatos teremtő!
Örömvilág Nagysátor
szombat, 2018-06-23., 11:00 - 12:30

Ismerd meg a manifesztáció erőteljes formáját! Láss rá, hogy miért voltak eddig esetleg “félreteremtéseid”! Megismerkedhetsz a théta agyhullámok elképesztő hatásával, és megmutatom, hogyan érheted el a théta állapotot! Megbeszéljük, hogy mindezek segítségével miként működik a leghatékonyabban a teremtés, hogyan érdemes manifesztációs listát írni, majd az előadás után – ha van kedved - közösen elvégzünk egy hatásos teremtő gyakorlatot! A programra feltétlenül hozd magaddal a kívánságaidat is!

Tomek Noémi
Teremtő meditáció thétában
Örömvilág Nagysátor
szombat, 2018-06-23., 12:30 - 13:00

A tudatos teremtésről szóló előadást követően a hallott információkat akár azonnal át is ültetheted a gyakorlatba egy hatásos manifesztációs meditációban. A kívánságlistád is hozd magaddal a programra, és készülj fel arra, hogy hamarosan valóra válnak az álmaid!

Molnár Balázs, Tomek Noémi
Points of You -Tervezd újra az anyagi helyzeted!
Örömvilág Nagysátor
szombat, 2018-06-23., 14:00 - 15:30

Új alapokra helyeznéd az anyagi helyzeted? Unod az állandó pénzhiányt? Kifolyik a kezeid közül a bevételed? Nem tudsz jól gazdálkodni a javaiddal? Tervezd újra életed egyik legjelentősebb területét egy társas-játék keretében! A Points of You egy nemzetközi szakmai díjakat nyert fotóterápiás eszközrendszer, amelynek kártyái könnyed, játékos formában segítenek új nézőpontokhoz.

Ha Te is felismerted, hogy újra kell tervezned az anyagi helyzeted, gyere, és játsszunk el a lehetőségeiddel! Nézz rá a problémáidra és feladataidra más nézőpontból! Ismerd meg a fotóterápia kivételes módszerét, a Points of You-t!

Tomek Noémi
Bőségteremtés 8. csakrában
Örömvilág Nagysátor
szombat, 2018-06-23., 16:30 - 17:30

Tapasztald meg a Source Memory Healing  ősi meditációs technikán alapuló gyakorlatábal, hogy milyen érzés belépni a 8-as csakrádba! Ez az Isteni Tudatosság energiaközpontja, amely a karmikus lenyomatokat tárolja. Ha szeretnél magasabb kapcsolódást önmagaddal és a Tiszta Tudatossággal, meditálj a 8-as csakrában! Akkor gyere, ha készen állsz a változásra, mert ez a meditáció erőteljes változásokat indíthat be az életedben! A propgram központi témája - kapcsolódva az Örömvirág sátor egész napi témájához - a bőség megteremtése lesz. 

Tomek Noémi
Örömvilág Nagysátor
szombat, 2018-06-23., 17:30 - 18:30

Az Örömvirág nagysátorban esténként könnyed beszélgetésre várunk a tudatosság számos témakörében. Hozd el a gondolataidat, oszd meg velünk a felismeréseidet és tedd fel kérdéseidet! Ezen az estén főként a karmáról és az előző életekről lesz szó. 

Tomek Noémi
5 elem meditáció - Levegő
Örömvilág Nagysátor
vasárnap, 2018-06-24., 09:30 - 10:10

Indítsd a napot egy kellemes meditációval az Örömvirág nagysátrában az 5 elem jegyében! Hangolódj rá a természet áramlására és erősítsd az elemekkel való kapcsolódásodat lényed harmonikus megtapasztalásáért! A reggelente zajló meditációs sorozat keretében ezúttal a LEVEGŐ elemmel kapcsolódunk, és a szabadság, valamint a rugalmasság élményén "dolgozunk". 

Bodnár Andrea, Gáncs Mária, Tomek Noémi
Ismerkedj és játssz a Points of You-val!
Örömvilág Nagysátor
vasárnap, 2018-06-24., 10:00 - 18:00

… ha már unod, hogy mindig ugyanaz a lemez megy… ha már unod, hogy mindig ugyanaz történik… nézd az életed más nézőpontból, a Points of You zseniális "játékaival"!  Életed során számtalan emberrel, tárggyal, helyzettel, véleménnyel találkozol, és a nézőpontok száma gyakorlatilag végtelen. Az igazi kihívás abban rejlik, hogy meglásd a megszokottól eltérő nézőpontokat, és képes legyél más oldalról szemlélni a dolgokat. A változás általában akkor kezdődik, amikor kész vagy nézőpontot váltani. Ez a készség fontos részét képezi minden fejlődési folyamatnak, legyen szó magánemberekről, szakemberekről vagy éppen cégekről. A Points of You játékainak egyik sarkköve, hogy aktiválják mind az intuíciót és érzelmeket irányító jobb agyféltekédet, mind a logikus gondolkodásért felelős bal agyféltekédet. Ezt a kreatív, a „női” énedet megszólító fényképekkel, illetve az agyad elemző, „férfias” oldalát aktiváló szavakkal érik el, amelyek a hétköznapi életed során előforduló témákat nevezik meg. Az Örömvirág nagysátrával szemben, a Points of You sátorban egész nap várunk, hogy megmutassuk és bemutassuk neked ezt a zseniális eszközt! Van kedved játszani? 

Tomek Noémi
Szülői minták hatása az életedre
Örömvilág Nagysátor
vasárnap, 2018-06-24., 11:00 - 12:30

Az életünk két legmeghatározóbb szereplője Anya és Apa. Anyukánk az első kötődés, Anya és Apa kapcsolata a párkapcsolati minta. Hogy miként fogantunk, hogy vártak-e, hogy édesanyánk aggódott-e, hogy milyen volt a szülés, hogy támogattak-e, vagy elismertek-e.... alapjaiban határozza meg az életünket.

A szüleink követendő vagy rossz példát mutattak? Olyanok akarunk lenni, mint Ők, vagy épp ellenkezőleg? Mit tanítottak? Miért hibáztatjuk Őket? Milyen szerepet játszanak ma az életünkben?

Itt az idő, hogy letisztázzuk, és megértsük, miért Ők a lehető legtökéletesebb szülők a világon!

Ha problémáid vannak a kapcsolódással, a kötődéssel, a kommunikációval... ha nem kielégítő a párkapcsolatod, vagy szülőként vannak rossz tapasztalataid, gyere el, és változtassuk meg közösen azt a képet, amire az eddigi életedet felfűzted!

Tomek Noémi
Újjszületés meditáció
Örömvilág Nagysátor
vasárnap, 2018-06-24., 12:30 - 13:00

Kapcsolódva a szülői mintákról szóló előadáshoz, újjászületés meditációra hívunk. Miután megértetted édesanyád és édesapád valódi szerepét az életedben, itt az idő, hogy teljesen újjászüless. A fogantatás előtti pillanatoktól a születésedet követő percekig követjük a fejlődésedet, és adunk egy új minőséget az életednek. 

Tomek Noémi
Points of You - Tervezd újra Önmagad!
Örömvilág Nagysátor
vasárnap, 2018-06-24., 14:00 - 15:30

Új alapokra helyeznéd az életed? Más nézőpontokat szeretnél kapni a "Ki vagyok én?" kérdésre? Magánéleti vagy munkahelyi változások időszakát éled? Ez a játékos program azoknak szól, akik számára eljött az újratervezés ideje.. Ha Te is felismerted, hogy megérett az idő a változásra, gyere, és játsszunk el a lehetőségeiddel! Nézz rá a problémáidra és feladataidra más nézőpontból! Ismerd meg a fotóterápia kivételes módszerét, a Points of You-t!

Tomek Noémi
Szív dala - meditáció élőzenével
Örömvilág Nagysátor
vasárnap, 2018-06-24., 16:30 - 17:30

Szeretettel várunk benneteket egy különleges szívcsakra tisztító meditációra az Örömvirág nagysátrába!

A meditáció során elvégzünk egy nagy erejű, tisztító hatású gyakorlatot, amely segít megszabadulni a szívünkben eltárolt szomorúságtól a jelen életre, a korábbi generációkra és az előző életekre vonatkozóan is. A meditációt és a folyamatot Tomek Noémi vezeti, a biztonságos és intim teret Karacs Ildi csodás zenéje és énekhangja adja. A program közös mantrázással zárul.

Tomek Noémi
Kérdezz-felelek
Örömvilág Nagysátor
vasárnap, 2018-06-24., 17:30 - 18:30

Az Örömvirág nagysátorban esténként könnyed beszélgetésre várunk a tudatosság számos témakörében. Hozd el a gondolataidat, oszd meg velünk a felismeréseidet és tedd fel kérdéseidet! Ezen az estén az érzelmek állnak a fókuszban.

Bodnár Andrea, Gáncs Mária, Tomek Noémi
Ismerkedj és játssz a Points of You-val!
Örömvilág Nagysátor
hétfő, 2018-06-25., 09:00 - 12:00

… ha már unod, hogy mindig ugyanaz a lemez megy… ha már unod, hogy mindig ugyanaz történik… nézd az életed más nézőpontból, a Points of You zseniális "játékaival"!  Életed során számtalan emberrel, tárggyal, helyzettel, véleménnyel találkozol, és a nézőpontok száma gyakorlatilag végtelen. Az igazi kihívás abban rejlik, hogy meglásd a megszokottól eltérő nézőpontokat, és képes legyél más oldalról szemlélni a dolgokat. A változás általában akkor kezdődik, amikor kész vagy nézőpontot váltani. Ez a készség fontos részét képezi minden fejlődési folyamatnak, legyen szó magánemberekről, szakemberekről vagy éppen cégekről. A Points of You játékainak egyik sarkköve, hogy aktiválják mind az intuíciót és érzelmeket irányító jobb agyféltekédet, mind a logikus gondolkodásért felelős bal agyféltekédet. Ezt a kreatív, a „női” énedet megszólító fényképekkel, illetve az agyad elemző, „férfias” oldalát aktiváló szavakkal érik el, amelyek a hétköznapi életed során előforduló témákat nevezik meg. Az Örömvirág nagysátrával szemben, a Points of You sátorban egész nap várunk, hogy megmutassuk és bemutassuk neked ezt a zseniális eszközt! Van kedved játszani? 

Tomek Noémi
5 elem meditáció - Éter
Örömvilág Nagysátor
hétfő, 2018-06-25., 09:30 - 10:10

Indítsd a napot egy kellemes meditációval az Örömvirág nagysátrában az 5 elem jegyében! Hangolódj rá a természet áramlására és erősítsd az elemekkel való kapcsolódásodat lényed harmonikus megtapasztalásáért! A reggelente zajló meditációs sorozat keretében ezúttal az ÉTER elemmel kapcsolódunk. Ezen a reggelen meditációnk témái között szerepel egyebek mellett a nyitottság és a pozitív lehetőségek kiaknázása. 

Molnár Balázs, Tomek Noémi
Points of You - Tervezd újra a karriered!
Örömvilág Nagysátor
hétfő, 2018-06-25., 10:30 - 12:00

Új alapokra helyeznéd a karriered? Más nézőpontokat szeretnél kapni a munkahelyi problémáidra? Túl sok a változás? Vagy épp az állandóság untat? Szeretnéd megtalálni, mi az, ami igazán inspirál? Ez a játékos program azoknak szól, akik számára eljött az újratervezés ideje. Ha Te is felismerted, hogy megérett az idő egy más minőségre, gyere, és játsszunk el a lehetőségeiddel! Nézz rá a problémáidra és feladataidra más nézőpontból! Ismerd meg a fotóterápia kivételes módszerét, a Points of You-t!

Takács Gyöngyi, Tomek Noémi
Bolygómeditáció Tomek Noémivel és Takács Gyöngyivel
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret
kedd, 2022-06-21., 18:00 - 19:30

Az idei nyári napfordulón, az év leghosszabb napjának estéjén olyan csodálatos bolygóállások lesznek az égen, melyek lehetővé teszik számunkra, hogy elfogadjuk mindkét oldalunk létezését.

A Nap a kivetített “Én-részeinket” mutatja meg és világít rájuk a külvilágon keresztül, a Plútó pedig a mélységeinkben rejlő félelem alapú energiákat hozza felszínre. Most ráláthatunk arra, hova tettük azokat a potenciálokat, amikkel nem magunkat építettük és fejlesztettük.

Hogyan lett az életenergiánk függőségeink és mások tápláléka?

A sötétség egy gyertya lángjával eltűnik, ahogyan a tudatunkat is megvilágítja és megerősíti annak a király trigonnak az energiája, ami éppen a meditáció időpontjában jelen lesz az égbolton. Nem másról, mint Szaturnusz Mester és a Nap pozitív fényszögeiről van szó. A valódi ön-bizalmunk és ön-valónk felfedezésének útjára lépve találunk rá arra a tiszta fény forrásra, ami Lelkünk végtelen szeretetéből árad.

Egy másik gyógyító fényszög a Plútó-Vénusz-Neptunusz háromszögében rejlő lehetőség, hiszen a testet-lelket átalakító és megújító erő jelenik meg számunkra. Tényleg csak az marad sötétségben, aki ott akar maradni, hiszen a döntés most a saját kezünkben van.

Az évünket meghatározó Jupiter bolygó éppen együtt fog állni a Holddal, a belső gyógyítónk csak arra vár, hogy felvegyük vele a kapcsolatot. Ezek a pillanatok elindítanak bennünk egy természetes terápiát, öngyógyító folyamatokat.

A karma jelölő az Uránusz karjaiban a bika jegyében, ahol Vénusz és Merkúr is áll, azt mutatja meg nekünk, hogyan lépjünk ki végre abból a mókuskerékből, amiben már ki tudja, ‘hány ezer éve’ pörgünk.

Új utak, új lehetőségek, új kapcsolódások és egy teljesen új életfelfogás küszöbén állunk. Ezt jelzik nekünk azon az életterületen, ahol éppen megnyílnak a kapuk, szerelem, szenvedély, életörömök, kreativitás, vállalkozás, gyermekek,  önmegvalósítás és önfelvállalás.

Semmi mást nem kell tennünk, csak képessé válni a Fény befogadására.

Arra a Csodára, ami itt van tőlünk egy karnyújtásnyira.

A szeretet megtalálja az útját.

 

Takács Gyöngyi asztrológus és Tomek Noémi coach, mestertréner, ThetaHealing Certificate of Science

Tomek Noémi
Testtudatosság és önszeretet meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, meditációs zene, önismeret
szerda, 2022-06-22., 09:00 - 10:00

Milyen kapcsolatban vagy a testeddel? Megérted a finom jelzéseit, vagy csak akkor reagálsz, ha már fájdalommal vagy betegséggel üzen önmagadról? Mikor adtál utoljára elismerést a testednek? Mikor ölelted, szeretgetted meg magad? Tudod egyáltalán, emlékszel még arra, hogy milyen jó érzés kapcsolódni azzal a csodás emberrel, aki Te vagy? 

Ebben a meditációban felfedezheted eddig rejtett külső-belső értékeidet, kapcsolódva az önszeretet csodás és felemelő érzéséhez.

Szeretettel várlak szerda reggel az Örömvilág Nagysátorban!

Tomek Noémi
Családi mintáink - előadás
Örömvilág Nagysátor
coach, önismeret
szerda, 2022-06-22., 13:30 - 15:00

Kinek az életét éled? Kinek a gesztusait utánzod?
Úgy viselkedsz, mint az anyád vagy az apád?
Mi a családod karmája?
Meddig akarod cipelni?
Miről szól a családod története?
Milyenné szeretnéd formálni ezt a történetet önmagad és a gyermekeid számára?

Ezernyi kérdés merülhet fel akkor, amikor a család van a fókuszunkban. Ha nem is mindegyikre, de nagyon sokra hozok válaszokat, nézőpontokat ebben az előadásomban. Tarts velem, szeretettel várlak az Örömvilág Nagysátorban!

Tomek Noémi
ThetaHealing® a gyakorlatban + izomteszt, összetört lélek gyógyítása, letöltések
Örömvilág Nagysátor
önismeret, ThetaHealing, workshop
szerda, 2022-06-22., 16:00 - 18:00

Minden módszer egy kicsit olyan, mint a használója. Ezen a programon szeretném megmutatni neked a ThetaHealing® technikát a saját szemüvegemen át.

A program elején beavatlak a technika elméleti alapjaiba, majd a gyakorlati tapasztalások veszik át a terepet. Mivel magam nagyon gyakorlatias ember vagyok, szeretem másoknak is megmutatni, hogy hogyan működik az, amivel foglalkozom.

Megtanítalak arra, hogyan érheted el a théta agyhullámok jótékony állapotát, és csinálunk több hasznos gyakorlatot, köztük az összetört lélek gyógyítását, ami egy csodás tapasztalás. És ha ThetaHealing, akkor természetesen lesznek a résztvevők által kért témában támogató letöltések is.

Szeretettel várlak az Örömvilág PIROS sátrában! 

Tomek Noémi
Megbocsátás meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret, ThetaHealing
csütörtök, 2022-06-23., 09:00 - 10:00

A megbocsátás Rólad szól, és nem a másik emberről. Megengeded magadnak, hogy letedd a neheztelés és a harag, a megbántottság és a csalódottság nehéz érzéseit?

Minél régebb óta ragaszkodsz a traumádhoz, minél inkább büntetni akarod az “elkövetődet”, annál jobban válsz a helyzet áldozatává.

Ha megbocsátasz, nem azt mondod, hogy semmi sem történt. Nem tagadod meg a múltat. Ha megbocsátasz, azt jelenti, hogy eléggé tudod szeretni magad.

Készen állsz? Szeretettel várlak csütörtök reggel az Örömvilág Nagysátorban!

Tomek Noémi
Fogantatásod, magzati korod és a születésed hatásai az életedre
EVERNESSIA
csütörtök, 2022-06-23., 13:00 - 14:00

Fogantatásunk, magzati korunk és a születésünk lefolyása alapvetően határozza meg az életünket. Sokkal több élményt, tapasztalatot gyűjtöttünk életünk első néhány hónapja alatt, mint amire gondolnánk! A szeretetre vagy a kapcsolódásra való képesség, az önbecsülés vagy éppen az, hogy képesek vagyunk-e elengedni mindazt, ami nem szolgál... mind-mind erre az időszakra vezethető vissza. 

Több száz egyéni születésélmény feldolgozás során formálódott és állt össze szerves egységgé benned az a logikus, jól követhető rendszer, amely hatékony segítség lehet a felnőttkori elakadások megoldásában. Előadásomban elmesélem azokat a tipikus jelenségeket, amelyek magasabb rálátáshoz és mélyebb megértéshez vezethetnek mindenki számára. 

Tomek Noémi
Beszélgetés Tomek Noémivel a nagyszínpados előadás után
Örömvilág Nagysátor
coach, önismeret, workshop
csütörtök, 2022-06-23., 14:30 - 16:00
Tomek Noémi
Belső gyermek meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, ThetaHealing
péntek, 2022-06-24., 09:00 - 10:00

Traumáink jelentős részét kisgyermek korunkban "kapjuk", így ha felnőttkori problémáinkat szeretnénk megoldani, vissza kell mennünk sok-sok évvel, akár évtizedekkel ezelőttre. A párkapcsolati elakadások, a munkahelyi gondok, az anyagi problémák nagyrészt visszavezethetők a 2 és 7 éves korunk közötti időszakra.

Ám a gyermeki énünk nem csak sérüléseket szerzett, hanem rengeteget játszott, nevetett, könnyed és örömteli volt. Sokunkból azonban ezek az érzések valahol, az évek során, kikoptak….

Ebben a meditációban a saját belső gyermekeddel kerülhetsz közelebbi kapcsolatba. A gyermekkori éned most is ott él benned, és fontos, hogy meghitt, szeretetteljes kapcsolatot ápolj vele. A meditáció során a gyermekkori sebeket gyógyítjuk, kapcsolódunk belső gyermekünkkel, és áthozzuk a gyermeki énünk pozitív minőségeit a jelenünkbe. Szívet-lelket melengetõ program, melyre szeretettel várlak!

Tomek Noémi
Points Of You
SUTRA - Női tér
tanfolyam
péntek, 2022-06-24., 10:00 - 11:30
Tomek Noémi
Tudatos teremtés előadás és meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret, ThetaHealing, workshop
péntek, 2022-06-24., 15:00 - 17:00

Szeretnéd megismerni a manifesztáció erőteljes formáját? Szeretettel várlak egy sorsfordító programra, melynek során megismertetlek tudatos teremtés fortélyaival. Ezt a technikát évek óta használom és tanítom, és számtalan személyes tapasztalatot szereztem a hatékonyságáról. Ha csatlakozol hozzám, nem csak azt tudhatod meg, hogy hogyan működik, hanem azt is elmondom, miért nem működött Neked eddig elég hatékonyan....

Ez nem pusztán elmélet lesz, mert az előadás után közösen elvégzünk egy hatásos teremtő gyakorlatot!

Tomek Noémi
Kérdezz, felelek - Beszélgessünk!
Örömvilág Nagysátor
coach, önismeret, ThetaHealing
péntek, 2022-06-24., 17:00 - 18:00

Spontán beszélgetés arról, amit a jelenlévők fontosnak tartanak. Nincsenek tabutémák… Csak hozd a benned felmerülő kérdéseidet, és tedd hozzá a beszélgetéshez a saját nézőpontjaidat!

Tomek Noémi
Szív dala meditáció Tomek Noémivel és Karacs Ildivel
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret
szombat, 2022-06-25., 08:30 - 09:30

Amikor együtt meditálunk, abban hatalmas erő rejlik. Szombat reggel csodás gyógyító programra hívunk az Örömvilág Nagysátorba, ahol Karacs Ildivel együtt tartunk szívcsakra tisztító programot.

A meditáció során először a csakráinkat töltjük fel és hangoljuk be, minden csakránál kapunk gyógyítást. A gyakorlat fókusza a szívcsakrában lerakódott szomorúság érzés kitisztításán lesz, amely a saját traumák mellett generációs mintákat, más inkarnációkból hozott, és a kollektívből átvett energiákat is tartalmazhat.

Felszabadító, felemelő meditációs gyakorlatra várunk, amelynek során Ildi csodás zenéje és gyógyító hangja tartja nekünk a biztonságos teret. A program közös mantrázással zárul majd.

Tomek Noémi
Points of You™ csoportos coaching - Párkapcsolatok
Örömvilág Nagysátor
coach, önismeret, workshop
szombat, 2022-06-25., 10:30 - 12:00

Magánéleti változások?
Túl változatos, vagy éppen túl unalmas?
Összeköltözöl a szerelmeddel?
Szakítottál?

Ez a program azoknak szól, akik a magánéletükben elakadtak, megrekedtek, és itt az idő, hogy  valamit megváltoztassanak. Ha Te is felismerted, hogy újra kell tervezned a magánéleted, gyere, és játszunk el a lehetőségeiddel! Nézz rá a problémáidra más nézõpontból! Ismerd meg velem a fototerápia kivételes módszerét, a Points of You-t! Izgalmas lesz, meglepő, ugyanakkor játékos.

 A workshop után, szombat 14:30-tól viszem tovább a témát egy előadásban és meditációban, ugyanitt, az Örömvilág Nagysátorban. Gyere el oda is!

Tomek Noémi
Társteremtés előadás meditációval
Örömvilág Nagysátor
coach, meditáció, önismeret, ThetaHealing
szombat, 2022-06-25., 14:30 - 16:00

Elégedett vagy a párkapcsolatoddal?
Vagy még keresed az igazit?
Szeretnéd, ha ezúttal sikerülne megtalálnod a nagy Õ-t?

(Lélek)társunk, a valódi párunk megtalálása, az Igaz Szerelem megélése és befogadása sokszor komoly kihívások elé állít minket. Nekem talán ez volt a legerősebb témám az önismereti úton, sokat küzdöttem vele, sokat sírtam miatta és többször feladtam. Előadásomban hallhatsz elméleti alapokról, kaphatsz gyakorlati tanácsokat, megtámogatlak egy hatalmas adag ThetaHealing letöltéssel és elvégzünk együtt egy társteremtő meditációt is. Helyszín az Örömvilág Nagysátor.

Ez előtt a program előtt - 10:30-tól - fototerápiás csoportos coachingot tartok Points of You kártyákkal, ugyanebben témában, ugyanott.

Tomek Noémi
Lélekkapcsolatok meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret
vasárnap, 2022-06-26., 09:00 - 10:00

Lélekcsaládunk az örökös támogató közösségünk. Ennek a közösségnek egyes tagjai velünk egy időben, fizikai testben élik az életüket, és velük módunk van személyes kapcsolatba kerülni. Sőt, szinte vonzzuk egymást, és ott vagyunk, ha a másik bajba, nehéz helyzetbe kerül. Vannak azonban a lélekcsaládunknak olyan tagjai is, akik nem inkarnálódtak ebbe a térbe és időbe, így velük a kapcsolatfelvétel intuitív módját választhatjuk.

Egy olyan meditációra hívlak, amelyen egyrészt – megerősítve lélekszerződéseinket – behívjuk a földi létben velünk együtt élő lélekcsalád tagjainkat, másrészt pedig kapcsolódunk a nemfizikai létben lévőkkel.

Lélekcsaládunk támogató ereje hatalmas, és mindig a tiszta szándék teréből érkezik. Érezd meg Te is ezt az erőt és az összekapcsolódás felemelő energiáját! 

Szeretettel várlak vasárnap reggel az Örömvilág Nagysátorban!

Tomek Noémi
Istennel való kapcsolat - előadás
Örömvilág Nagysátor
coach, önismeret, ThetaHealing
vasárnap, 2022-06-26., 12:30 - 14:00

Örök téma. Bennem is. Nem spoilerezek. Ha érint, ha érzed, gyere el Te is!

Tomek Noémi
Rezgésemelő meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret, ThetaHealing
hétfő, 2022-06-27., 09:00 - 10:00

Az idei Evernesst egy rezgésemelő meditációval zárom hétfő reggel. Egy hétnyi együttlét és sok-sok csodás program után is hiszem, hogy lehet ezt még fokozni..

Gyere el az Örömvilág Nagysátorba, meditáljunk együtt még egyszer, és búcsúzz a fesztiváltól egy olyan rezgésszinten, amely a “való életbe” visszatérve is hosszan veled marad!

Tomek Noémi
Tudatos és könnyed jelenlét - fesztiválnyitó meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret, workshop
kedd, 2023-06-20., 14:45 - 15:30

Indítsd az idei fesztivált egy meditációval, amely segít abban, hogy megérkezz, és - ha már eljöttél - ne csak a tested legyen itt.

A tudatos és könnyed jelenlét megtapasztalása megkívánja, hogy ki tudj lépni a mindennapjaid megszokott ritmusából, és szíved-lelked egyaránt utolérje a Sóstó partján fesztiválozó fizikai tested. Rengeteg élmény vár rád, csinálj helyet magadban nekik!

Szeretettel várlak az Örömvilág Nagysátorban! 

 

Tomek Noémi
Spirituális képességek aktiválása a Napforduló energiájával - meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret, ThetaHealing, workshop
szerda, 2023-06-21., 09:00 - 10:00

Hangolódjunk együtt a nyári Napforduló emelkedett rezgésére!

Ezen napon különösen erőteljes a Fény kiáradása, és remek lehetőség kínálkozik a magasabb potenciálunkhoz, isteni énünkhoz való kapcsolódásra. Ilyenkor megsokszorozódik spirituális erőnk, és könnyebben aktiválunk képességeket.

Készen állsz a szintlépésre? Szeretettel várlak szerda reggel az Örömvilág Nagysátorban!

Tomek Noémi
Spiritualitás és vállalkozás. Hogyan tartsd tisztán az energiát az üzletben? - előadás
Örömvilág Nagysátor
coach, karrier, önismeret, workshop
szerda, 2023-06-21., 12:00 - 13:30
  • Spiri-biznisz helyett tiszta energiából vállalkozni?
  • Hogyan kezdj neki?
  • Ha már van vállalkozásod, hogyan tudod felemelni benne az energiát egy magasabb szintre?
  • Értékén kezeled a munkád?
  • Felajánlásért vagy pénzért dolgozol?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről is lesz szó előadásomban, amely szerda délben kezdődik az Örömvilág Nagysátorban. Én magam is vállalkozó vagyok, és mára százezrekkel kerültem kapcsolatba a munkám során.

Ha velem tartasz ezen a programon, hasznos nézőpontokkal és értékes tanácsokkal gazdagodhatsz.

Tomek Noémi
Mindennapi szerepeim újra tervezése női energiából
SUTRA - Női tér
önismeret
szerda, 2023-06-21., 15:00 - 18:00

A workshopon elsősorban a Points-of-You eszközeit használva dolgozunk azokon a szerepeinken, amelyeket nőként nap mint nap megélünk. A fototerápia segítségével feltárjuk az esetleges ellentmondásokat, megnézzük, hol hiányzik, vagy hol működik diszfunkcionálisan a női energiánk. Természetesen megoldásokat is keresünk a helyzet feloldására, és egy újfajta, sokkal inkább önazonos működés elindítására, amelyet egy csodás teremtő gyakorlatban aktiválunk.  

Tomek Noémi
Belső gyermek gyógyítás és kreativitás ébresztés - meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, meditációs zene, önismeret, workshop
csütörtök, 2023-06-22., 09:00 - 10:00

A kreativitás energiája a gyermeki részünkben született meg egykor. 

Ha azonban a bennünk élő gyermek még nem gyógyult meg sérüléseiből, a felnőttkori sikeres teremtéseinknek alapot adó kreativitásunk is megakad.

Jó ötleteket és innovatív megoldásokat szeretnél?

Gyere el csütörtök reggel az Örömvilág Nagysátorba, ahol segítek gyógyítani a belső gyermeked, és aktiváljuk a játék energiáján keresztül a kreativitásodat.

Tomek Noémi
Hogyan érheted el az elégedettséget? - előadás
Örömvilág Nagysátor
coach, önismeret, workshop
csütörtök, 2023-06-22., 15:00 - 16:30
  • Tudsz különbséget tenni aközött, hogy megelégszel valamivel, és aközött, hogy elégedett vagy?
  • Hogyan érhető el az, hogy ne csak néha, hanem tartósan is elégedett légy? 

Ne érts félre, nem hurráoptimizmusról vagy a valóság figyelembe vételének hiányáról beszélek. Hanem egy olyan állapotról, amikor látod, hogy mi történik, érzékeled azokat, akik egy másik valóságot élnek, ám a Te a tapasztalatod mégis az elégedettség állapotában marad.

Kíváncsi vagy arra, hogy ez miként érhető el? Gyere el csütörtök délután az Örömvilág Nagysátorba!

Tomek Noémi
Újjászületés - meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret, workshop
péntek, 2023-06-23., 09:00 - 10:00

Tökéletes alkalom az újjászületésre ez a reggel, amely a Szent Iván-éjbe vezető napot kezdi.

Ebben a meditációban végigvezetlek a fogantatásodat megelőző köztes létből induló utadon, a magzati korod minden fontos állomásán, egészen a megszületésedig. Miközben hónapról-hónapra haladunk, rengeteg energetikai letöltéssel támogatlak meg, ezzel is segítve az azonnali transzformációt.

Készen állsz egy új életminőségre? Találkozzunk péntek reggel az Örömvilág Nagysátorban!

Tomek Noémi
Családi minták, családi karma és a továbblépés - előadás
Örömvilág Nagysátor
coach, önismeret, workshop
péntek, 2023-06-23., 14:30 - 16:00

Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, azt is tudnunk kell, honnan jöttünk. Akár tartjuk a kapcsolatot a családunkkal, akár nem, elválaszthatatlan részei vagyunk egy közös morfogenetikus mezőnek.

  • Átok vagy áldás érkezik a családodból?
  • Mi a családod karmája és ez hogyan hat rád?
  • Olyan vagy, mint az anyád, vagy bármilyen szívesebben lennél, csak ne hasonlíts rá?  

Nekem nagy teher volt a genetikai örökségem és a szülői hétterem, de ma már értem, hogy miért őket választottam.

Ha Neked is vannak még elvarratlan szálak e témakörben, akkor csatlakozz hozzám pénteken kora délután az Örömvilág Nagysátorban.

 

 

Tomek Noémi
Teremtő meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret, workshop
szombat, 2023-06-24., 09:00 - 10:00

A fesztivál 5. napjára már annyi jó élmény, új tudás és magas rezgés összpontosul a Sóstó partján, hogy vétek lenne nem a megfelelő irányba terelni ezt az energiát.

Találkozzunk szombat reggel az Örömvilág Nagysátorban, és teremtsünk együtt! Évek óta hagyomány, hogy nyilvános teremtő meditációkat tartok, ahol alkalmanként legalább ezren kapcsolódunk össze, így már többször megtapasztaltam a közösség tiszta szándékának hatalmas teremtő erejét.

Hozd el Te is szívbéli vágyaidat, a hozzájuk kapcsolódó jó érzéseidet és teremtsünk együtt!

Tomek Noémi
Így találhatod meg az életed értelmét! Az IKIGAI ereje - előadás és workshop
Örömvilág Nagysátor
coach, önismeret, workshop
szombat, 2023-06-24., 12:30 - 14:30

Mi az élet értelme? A japánok már megfejtették, és úgy hívják, hogy IKIGAI. Azt mondják, ezért érdemes felkelni minden reggel.

  • Mi a szenvedélyed?
  • Miben vagy igazán jó? Hivatásod van vagy foglalkozásod?
  • Megfizetnek azért, amit csinálsz?
  • Egyáltalán mit szeretsz csinálni? 

Ilyen, és ehhez hasonló kérdések vezethetnek el akár Téged is ahhoz, hogy megtaláld az életed értelmét. Szeretnéd megtapasztalni azt a csodás érzést, hogy a munkád egyben a szenvedélyed is, hogy a világ igényt tart arra, amit adni tudsz, és ezt anyagilag is elismerik? Szeretnéd, ha az életed egyensúlyba kerülne? Tarts velem, és míg én beavatlak a módszer elméletébe, te a saját folyamatodban haladhatsz az IKIGAI-d felé!

Találkozzunk szombaton 13.30-kor az Örömvilág Nagysátorban!

Tomek Noémi
Spirituális párkapcsolat, avagy édeshármasban Istennel - előadás
Örömvilág Nagysátor
coach, önismeret, workshop
szombat, 2023-06-24., 16:30 - 18:00
  • Mitől spirituális egy kapcsolat?
  • Ha magas rezgésű kapcsolatra vágysz, feltétlen meg kell találnod a Lélektársad vagy az Ikerlángod?
  • Mit érdemes tudni ezekről a minőségekről?
  • Hogyan készülj fel egy spirituális párkapcsolatra és hogyan tudod bevonzani az életedbe?
  • Megemelhető egy már működő kapcsolat energiája?
  • No és mi a helyzet Istennel? Ha bevesszük a buliba, az nem öli meg a szenvedélyt?

Rengeteg kérdés, amelyekre együtt keressük a válaszokat szombat délután az Örömvilág Nagysátorban. Garantáltan izgalmas lesz!

Tomek Noémi
Ősök ereje - meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret, workshop
vasárnap, 2023-06-25., 09:00 - 10:00

7 generáció, 126 ősöd élete van a DNS-ed morfogenetikus mezejébe írva.

Minden mögötted lévő generációnak van egy sajátos energiája, amelyen keresztül hatnak az életedre. Mindannyian járták az útjukat, és rengeteg tapasztalatot szereztek.

Szeretnél hozzáférni ahhoz a sok-sok cselekvő energiához, amelynek birtokában voltak? Készen állsz arra, hogy a traumáik átvétele nélkül aktiváld az erejüket?

Találkozzunk vasárnap reggel az Örömvilág Nagysátorban, és meditáljunk együtt egy újabb energetikai minőséged megteremtéséért.

Tomek Noémi
Kapcsolódásaink hatása a spirituális fejlődésünkre
EVERNESSIA
mentor
vasárnap, 2023-06-25., 10:30 - 11:30

Ismert tény, hogy a kapcsolataink nagy hatással vannak életünk minden területére. Ám a kapcsolódásainknak vannak olyan szintjei, amelyeket hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, amikor elakadásaink okait kutatjuk.

Tisztában vagy azzal, hogy egy átlagos napon mennyi és milyen kapcsolódásod van? Tudod, hogy akkor is kapcsolódsz és kapcsolódhatnak hozzád, amikor egyedül vagy, vagy alszol? Lehetséges nem kapcsolódni? És hogyan tudod a kapcsolódásaidat spirituális fejlődésed támogató energiaforrásává tenni?

Ha érdekel a téma, kapcsolódjuk az Evernessiánál június 25-én, vasárnap 10:30-kor! 

Tomek Noémi
Az ikervesztés hatásai - előadás
Örömvilág Nagysátor
önismeret, workshop
vasárnap, 2023-06-25., 15:30 - 16:30

Tudtad, hogy nagyjából minden 10.  embernek lett volna ikertestvére? A magzati kori ikervesztés számtalan problémát okozhat minden életterületen. Amikor kislány voltam, szerettem volna egy ikertestvért. Sokszor elképzeltem, milyen lenne, és nehezen barátkoztam meg a gondolattal, hogy nem létezik. Évtizedekkel később dolgoztam fel saját ikervesztésem traumáját, és ma már tudom, milyen sok negatív hitrendszert hoztam a magzati koromból. Jó hír, hogy ezeket meg lehet változtatni, azonban ahhoz először fel kell ismernünk őket.

Indokolatlan magány érzés gyötör? Mindenért bűntudatod van? Sosem vagy elégedett? Mindig megtorpansz a cél előtt, vagy állandóan átadod másoknak a dicsőséget? Könnyen lehet, hogy mindez azért történik veled, mert neked is volt ikertestvéred, aki végül nem született meg. Ebben az előadásban az ún. „eltűnt iker szindrómáról” mesélek Neked. Tölts velem egy órát vasárnap délután az Örömvilág Nagysátorban, és könnyen lehet, hogy visszakapod végre a saját életed.

Tomek Noémi
Rezgés emelő záró meditáció
EVERNESSIA
meditáció
hétfő, 2023-06-26., 10:30 - 11:30

Akárcsak a tavalyi, úgy az idei Everness fesztivált is egy rezgésemelő meditációval zárom hétfő délelőtt. Egy hétnyi együttlét és sok-sok csodás program után is hiszem, hogy lehet ezt még fokozni. Gyere el Te is, meditáljunk együtt még egyszer hétfő délelőtt az Evernessiánál!

Búcsúzz a fesztiváltól egy olyan rezgésszinten, amely a “való életbe” visszatérve is hosszan veled marad!

Tomek Noémi
Fesztivált Nyitó meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, meditációs zene, önismeret
kedd, 2024-06-25., 16:00 - 16:30

Indítsd az idei fesztivált egy meditációval, amely segít abban, hogy megérkezz, és - ha már eljöttél - ne csak a tested legyen itt, hanem egész lényeddel át tudd élni az Everness csodáit! A tudatos és könnyed jelenlét megtapasztalása megkívánja, hogy ki tudj lépni a mindennapjaid megszokott ritmusából, és szíved-lelked egyaránt utolérje a Sóstó partján fesztiválozó fizikai tested. Rengeteg élmény vár rád, csinálj helyet magadban nekik! Csak itt, nálunk, az Örömvilágban 100 program közül választhatsz egy héten keresztül.

 

Szeretettel, és isteni balinéz illóolajok támogatásával várlak az Örömvilág Nagysátorban!

Tomek Noémi
Gyógyító tér • meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret
szerda, 2024-06-26., 09:30 - 10:15

Szerda reggel egy különleges meditációra hívlak, ahol mindannyian létrehozzuk a gyógyítás energetikai terét önmagunk számára, hogy hozzáférjünk a testi-lelki egészségünk gyógyító rezgéseihez. Bár itt, az emberi létben kevésbé vagyunk erre tudatosak, de lelkünk egy multidimenzionális lény valóságát tapasztalja, és képes rezgésekkel, energiával valamint könnyű gondolatformákkal gyógyítani a különböző létsíkokra kivetült részeit.

 

Szeretettel, isteni balinéz illóolajok támogatásával és egy, a meditációhoz tartozó különleges ajándékkal várlak az Örömvilág Nagysátorban!

Tomek Noémi
A theta agyhullámok ereje • ThetaHealing előadás és meditáció
Örömvilág Nagysátor
önismeret, ThetaHealing
szerda, 2024-06-26., 12:30 - 14:00

Testünk egy elképesztő rendszer, melyben minden szervnek, sejtnek, sőt, a rezgéseknek is fontos, és a “nagy egészbe” illeszkedő feladata van. A theta agyhullámok szerintem a Teremtő ajándékai, amelyekkel mi magunk is tudatos teremtővé válhatunk. Azonban a delta és az alfa agyhullámok közti tartomány nem csak a manifesztációnkra, de az egész életünkre óriási hatással van. Mindezek a hatások és lehetőségek ott vannak a ThetaHealing technika gyakorlati eszköztárában, amellyel 10 éve ismerkedtem meg. A módszer felforgatta a világomat, átalakította a kapcsolódásaimat, megváltoztatta a nézőpontjaimat, és egy sokkal boldogabb, tudatosabb élettel ajándékozott meg. Persze ez nem afféle sült galamb volt, ami csak a számba repült. Tettem érte, és a mai napig lelkesen tanulok.

 

Jelenleg a világ több millió ThetaHealere közül a legképzettebb 30 oktató között vagyok, és a legmagasabb, Certificate of Science fokozattal rendelkezem. Szeretettel hívlak és várlak szerda délután az Örömvilág Nagysátorban, ahol beavatlak a theta agyhullámok különleges hatásaiba, megtanítok neked néhány hasznos eszközt és megmutatom azt a meditációs gyakorlatot, amellyel Te is meg tudod tapasztalni a theta állapotot. No, és ha már úgyis ennyien “felemelkedünk”, teszünk is együtt egy kis jót másokért.

Tomek Noémi
Mi a baja veled a pénznek? Hatékony és tudatos teremtés
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret, ThetaHealing
szerda, 2024-06-26., 15:30 - 16:45

Ha valaki rólad elítélően gondolkodik… ha valaki szidalmaz, mindenféle bántó szavakkal illet… Te szívesen mész hozzá vendégségbe? Örömmel segíted az álmai megvalósításában? Több, mint valószínű, hogy a válaszod egyértelmű “nem”.

 

Szeretettel várlak egy olyan - praktikus tudást is átadó - előadásra, ahol megmutatom Neked, miért nincs érted oda a pénz. Megfejtjük a kettőtök kapcsolatát romboló hiedelmeket, megszabadulhatsz néhány limitáló programtól és segítek átalakítani a nézőpontodat arról, hogy hogyan lehet pénzhez jutni és a pénz hogyan juthat el hozzád.

Tomek Noémi
Belső tűz • meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret, ThetaHealing
csütörtök, 2024-06-27., 09:30 - 10:15

Szeretnéd feléleszteni az életedben a Sárkány energiáját? Akkor bizony a tüzet is fel kell élesztened hozzá magadban!

 

Kapcsolódjunk csütörtök reggel az Örömvilág Nagysátorban, és aktiváljuk együtt a belső tüzed! Egy olyan meditációra hívlak, ahol a megkeressük a benned szunnyadó kurázsi, szenvedély, erő és motiváció energiáit, majd felemeljük egy olyan szintre, ahonnan az életedet egy új és magasabb minőségre tudják hangolni. Fontos, hogy a belső tüzeddel jól tudj bánni, ne hagyd kialudni, de pusztítani se. Ez az energia hatalmas erőforrásod lehet. Készen állsz rá?

 

Szeretettel, isteni balinéz illóolajok támogatásával várlak az Örömvilág Nagysátorban! A témát 11.30-tól az Evernessián folytatom egy előadásban, majd délután ugyanitt egy szuper fototerápiás workshopon.

Tomek Noémi
Így neveld a sárkányodat!
EVERNESSIA
csütörtök, 2024-06-27., 12:30 - 13:30

Miként válhatunk bátor, magabiztos, sikeres felnőtté, ha a bennünk élő gyermek traumákat hordoz? Hogyan érhetünk el valódi változást? Hogyan építsünk tiszta erőt, ha a mintánk a gyengeség vagy az agresszió? Lehetséges  ingatag, bizonytalan alapokra építkezni? Ha sosem hittek bennünk, mi képessé válhatunk az önbizalomra?

 

Az örömteli, sikeres, kurázsival és bátorsággal felvértezett Énhez vezető útról, és az útközben használható eszközökről lesz szó az Evernessián, csütörtökön 12:30-tól. Van egy órád megsárkányosodni? 

Tomek Noémi
Így neveld a sárkányodat! • Points of You workshop (Evernessia előadás folytatása)
Örömvilág Nagysátor
önismeret, workshop
csütörtök, 2024-06-27., 14:45 - 16:45

Folytatva a ma reggeli meditációval megkezdett, és délben, az evernessiás előadásomban kifejtett “megsárkányosodást", egy játékos, ugyanakkor erőteljes energiákat mozgató fototerápiás workshopra várlak az Örömvilág Nagysátorba. Egyik kedvenc eszközömet, a Point’s of You kártyákat hívom segítségül, hogy ne csak elméletben tudj az örömteli, sikeres, kurázsival és bátorsággal felvértezett Énhez vezető út lehetőségéről, de járd is ezt az utat.

 

A workshophoz csak az elején tudsz csatlakozni, később már nincs lehetőség bekapcsolódni a folyamatba. Ha szeretnél velünk tartani, érkezz időben! Szeretettel várlak!

Tomek Noémi
Hangoljuk be csakráinkat! • meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret
péntek, 2024-06-28., 09:30 - 10:15

A testi-lelki egyensúly egyik alappillére a megfelelően hangolt és összehangolt csakrarendszer. Péntek reggel egy olyan meditációra hívlak, ahol tisztítjuk és aktiváljuk energiaközpontjainkat, illetve dolgozunk azon is, hogy rendszerként harmonikusan tudjuk működtetni őket.

 

Az Evernessen rengeteg impulzussal, energiával és információval találkozunk, hasznos egy kicsit megállnunk, és összerendezgetni magunkat, hogy minél több emelő tapasztalatot tudjunk integrálni. Most járunk a fesztivál felénél, itt az idő ezzel is foglalkozni kicsit!

 

Szeretettel, isteni balinéz illóolajok támogatásával várlak az Örömvilág Nagysátorban!

Tomek Noémi
A csakrákban tárolt genetikai örökségünk hatása és tisztítása
Örömvilág Nagysátor
önismeret, ThetaHealing
péntek, 2024-06-28., 14:00 - 16:00

Őseink genetikai öröksége éppúgy áldás, mint teher, hiszen a rengeteg továbbadott erény és képesség mellett bizony jócskán jutott a korlátozó hiedelmeikből, félelmeikből és félreértéseikből is.

 

Az Evernessre mindig hozok egy-egy családi témát, amely idén a csakrák köré épül. Tarts velem, és elmondom, hogy a 7 fő energiaközpontunkban milyen örökséget tárolunk, megnézzük, hogy ezek hogyan hatnak az életünkre, és természetesen ezek tisztításán is dolgozunk.

 

A program keretében a jelenlévők letöltéseket kapnak (ha kérnek), az önként jelentkezők közül pedig valakivel nyilvános ThetaHealing ásást végzek a témában.

Tomek Noémi
Kapcsolódj az erőállatoddal! • meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret
szombat, 2024-06-29., 09:30 - 10:15

Még nem ismered az erőállatodat? Egy olyan meditációs utazásra hívlak, melynek során találkozhatsz és kapcsolódhatsz vele. Csodás találkozás lesz, egy életre szóló emlék, és egy gyönyörű együttműködés kezdete.

 

Már találkoztál a totemállatoddal? Biztos vagyok benne, hogy örömmel teszed újra és újra. Ősi amerikai indiánok sámánszertartásainak hagyományát követve végezzük el a gyakorlatot, támogatást kérve az ősök szellemétől, az elemektől és a 7 fő irány energiájától.

Tomek Noémi
Út az Igazi Társhoz • előadás és társteremtő meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret, workshop
szombat, 2024-06-29., 13:30 - 15:00

Szeretnéd lerövidíteni és kiegyenesíteni az Igazi Társhoz vezető utat? Megértelek. Éppen ezért osztom meg veled azokat a tapasztalataimat, amelyeket a szakmai és a személyes életemben gyűjtöttem, és amelyek engem sok-sok kanyar után elvezettek a vágyott minőséghez.

 

Tarts velem szombaton ebéd után az Örömvilág Nagysátorban, és beavatlak a méltó, boldog és tartós párkapcsolat elérésének útjába! Igen, jól sejted: ez az út belül van. Benned. Ott, ahol már eltévedtél párszor, de most hozom Neked a térképet, az iránytűt, és elmondom, merre érdemes indulnod.

 

A programot egy csodás és erőteljes társteremtő meditációval zárjuk majd. Szeretettel várlak!

Tomek Noémi
Istennők energiája • meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret
vasárnap, 2024-06-30., 09:30 - 10:15

Erőteljes és nagyhatású hindu istennők energiáját tapasztalhatod meg abban a meditációban, amelyet vasárnap reggel tartok az Örömvilág Nagysátorban. Laksmi, Káli, Parvati, és a többi istennő Maha Shakti különböző megnyilvánulásaiként bennünk is ott élnek. Tarts velem, és emeljük fel energiájukat, fogadjuk be áldásaikat, aktiváljuk magunkban képességeiket!

 

Szeretettel, és isteni balinéz illóolajok támogatásával várlak az Örömvilág Nagysátorban!

Tomek Noémi
"Mit hittél el a pocakban?", avagy a magzati kor hatásai az önértékelésedre, a kapcsolataidra és az anyagi helyzetedre
Örömvilág Nagysátor
önismeret, ThetaHealing
vasárnap, 2024-06-30., 13:00 - 14:30

Az élet nem csak biológiai értelemben kezdődik a fogantatással. Már a megtermékenyülés pillanata is sorsdöntő lehet, nem beszélve az anyaméhben töltött 9 hónap sok-sok tapasztalatáról.

 

Az elmúlt 10 évben rengeteg egyéni születésélmény feldolgozást végeztem ThetaHealing technikával, és megfigyeltem olyan tipikus hitrendszereket, amelyek - bizonyos körülmények esetén - a magzati kor konkrét szakaszaiban rögzülnek le. Számtalanszor tapasztaltam, hogy az önértékelés akár már a fogantatás pillanatában is sérülhet, hogy a beágyazódásnak mekkora jelentősége van később a párkapcsolatban, és bizony már a pocakban eldőlhet, hogy hogyan fog viszonyulni valaki a jóléthez.

 

Egyik kedvenc témám a magzati kor, így igazán kíváncsian várom, kikkel oszthatom meg tapasztalataimat. Téged is szeretettel várlak vasárnap ebéd után az Örömvilág Nagysátorban!

Tomek Noémi
Érzelmi élményfestés kreatív workshop meditációval • A sárkány
Örömvilág Kék sátor
meditáció, workshop
vasárnap, 2024-06-30., 15:00 - 18:00

Mára biztosan sok sárkányos élményt gyűjtöttél az Evernessen, itt van hát az ideje egy kreatív alkotó folyamatba sűríteni a megdolgozott energiákat, és megjeleníteni a Sárkányodat a fizikai síkon. Márfy Gabriella festőművész barátnőmmel és alkotótársammal szeretettel várunk egy különleges élményfestésen, amelyen az érzelmeid fognak vezetni az alkotás folyamatában.

 

Meditatív ráhangolódásban kapsz támogatást tőlem ahhoz, hogy színekkel tudd leírni, megfogalmazni, mi zajlik benned. Gabi gyakorlati tanácsokkal lát el az ecsetkezelést, és más az alkotással összefüggő kérdéseket illetően. A téma, azaz a Sárkány kapcsán kérdésekkel és alkotó meditációval segítelek hozzá fontos megértésekhez és felismerésekhez.

 

A 3 órás program során elkészítheted egyedi és megismételhetetlen műved. Ha nem vagy profi művész, ne aggódj, hisz egy fehérrel előfestett vásznat kapsz majd, amely ad ugyan némi támpontot, de szabadon hagyja áramolni kreatív energiád.

 

A workshop anyagköltsége …… Ft, amely tartalmaz egy 50x50 cm-es feszí­tett vásznat és minden szükséges kellékelt, anyagot. Az élményfestésen gyorsan száradó akrilfestéket használunk, így a festményt  könnyen magaddal tudod vinni a program végeztével.

Tomek Noémi
Fesztivált záró meditáció
Örömvilág Nagysátor
meditáció, önismeret
hétfő, 2024-07-01., 09:30 - 10:15

Ahogy évek óta, úgy 2024-ben is rezgésemelő meditációval zárom hétfő délelőtt az Everness fesztivált. Egy hétnyi együttlét és sok-sok csodás program után is hiszem, hogy lehet ezt még fokozni. Gyere el Te is, meditáljunk együtt még egyszer, és búcsúzz a fesztiváltól egy olyan rezgésszinten, amely a “való életbe” visszatérve is hosszan veled marad!

 

Szeretettel, isteni balinéz illóolajok támogatásával várlak az Örömvilág Nagysátorban!