Vissza

Ujfalussy Dániel

Rapé szertartásvezető

Évekkel ezelőtt talált rá a tanítónövényekre a dél-amerikai sámánkultúra különböző szertartásaival való önismereti munkáján keresztül. Ezen belül is a Rapé az, amivel a legszorosabb kapcsolatban van. Tudását és tapasztalatait többek között Dél-Amerikát is megjárva olyan tanítóktól szerezte, akik a mesternövényekkel való munkában a tradicionális törzsi vonalat képviselik. Ahol a tudást évezredek óta egymásnak adják át generációról generációra. A Rapé támogatásával létrejött csatornán keresztül segít másoknak is teret nyitni olyan, eddig fel nem dolgozott félelmek, blokkok, mintázatok, vagy akár rejtett képességek, tudások felszínre hozásában, amiket hagyományos úton eddig nem sikerült. Teszi ezt egyéni és különböző csoportos formákban egyaránt.

A tradicionális szertartásokon túl, az ősi medicinákat a Sacred Body Awakening intuitív érintéstechnikájával kombinálva dolgozik rendhagyó módszerek fejlesztésén és alkalmazásán, hogy a teljes önelfogadás, és az intimitás tiszta minősége meg tudjon jelenni a szakrális térben, ezzel felébresztve és támogatva a mindenkiben jelen lévő öngyógyító folyamatokat.

Nádas Anna, Ujfalussy Dániel
Meztelen rapé szertartás pároknak
Tudatos Szex Sátor
szerda, 2021-08-25., 20:00 - 22:00

A bizalom valódi megélése önvalónk teljes meztelenségén keresztül

/FIGYELEM!!! A szertartás előregisztációhoz kötött! A regisztráció során telefonszám megadása szükséges, mivel a szertatrásvezető előzetesen egyeztetni szeretne a résztvevőkkel még a szertartás előtt/

 Ha valamikor, akkor most megtehetjük, hogy felvállaljuk önmagunkat, azon belül olyan részeinket is, amiknek a létezéséről csak titkos szelencénk kinyitásakor szerezhetünk tudomást. Igen félünk, mert ebben a szelencében a valódi értékeink mellett rejtőznek olyan dolgok is, amikkel soha nem szerettünk volna szembesülni. Viszont ez a tér az, ahol minden részünket felszínre hozhatjuk, és felvállalhatjuk önmagunk és mások előtt is teljes támogatottságban és biztonságban. Ennek a megélése a valódi szabadság, amiben lehetőségünk van hazugságoktól mentes kapcsolódásokat kialakítani, és lehetőségünk van mély bizalmat kapni és adni.

Testileg és lelkileg is megéljük a teljes lemeztelenedést, ezáltal egymás, és magunk teljes elfogadását, ami egy nagyon erős és bátor vállalás. Ehhez olyan párok jelentkezését várjuk, akiknek félelmüknél csak a szándékuk tisztább és erősebb. A rapé pedig hogyan kerül a képbe? A segítségével fogunk bennetek egy elmétől mentes belső csendet létrehozni, és nyitni egy olyan csatornát, ahol a szándékotok mentén, érzékelésetek felerősítésén keresztül kaptok mindehhez támogatást.

 Ami fontos mielőtt úgy döntenétek, hogy jöttök:

Az eseményt olyan pároknak szervezzük, akik egymás életének részét képezik a hétköznapokban is, és szeretnének egymáshoz még közelebb kerülni.

A meztelenség és a rapé külön-külön is nagy erővel bír, így ha még egyiket sem próbáltátok, lehet ez még nem a ti utatok. Figyeljetek rá, megvan-e bennetek az akarás mentes hívás, ugyanis felelősségetek van legfőképpen egymás, de a többi résztvevő felé is.

 Amit pedig a rapéról kell tudnotok, ha még nem ismernétek:

A rapé eredete az inkákhoz nyúlik vissza, ami korokon át mentődött át a mai időkbe főleg perui és brazil őserdei törzseknek hála. Gyógyító növények keveréke, melyet lehelet finom porrá őrölnek. Ennek az őrleménynek ceremoniális keretek között orron keresztüli befújása rövid idő alatt legalább olyan tiszta és erős csatornát tud nyitni, mint egy több órás meditáció. Természetesen ehhez a megfelelően megtisztított tér, segítők, és az akarás mentes szándék elengedhetetlen.

 Mély rétegekbe is eljuthatsz magadon belül, amik sebeket szakíthatnak fel, és ha folyamatod része  a testi megtisztulás is, akkor ez megjelenhet sírás, émelygés, vagy akár hányás formájában a szertartás alatt. Ezek mind a tisztulásod természetes részei, fontos, hogy tisztában legyél vele, hogy ennek tudatában megengedéssel, és felelősséggel tudj részt venni.

 Előzetesen regisztrálni és kérdéseket feltenni az alábbi e-mail címen tudtok:

rapeszertartasok@gmail.com

Ujfalussy Dániel
Meztelen rapé szertartás nőknek
meditáció, önismeret, természetgyógyászat, workshop
kedd, 2023-06-20., 21:00 - 23:30

Lemeztelenedés és Önfelvállalás

A tavalyi szertartás mintájára idén is megrendezzük rendhagyó rapé szertartásunkat, viszont ezúttal nem pároknak, hanem kifejezetten nőknek, azon belül is azoknak, akik érzik rá a hívást, és kapcsolódni tudnak a témához, a szertartás, és a rapé energiáihoz. Az álarcoktól/mezektől való megszabadulás lesz a fő célunk úgy testileg, mint lelkileg, ezen keresztül pedig önmagunk felvállalása. Az amazóniai őserdőkből származó rapé lesz ebben segítségünkre, ami kinyitja a csatornáinkat, felerősíti érzékelésünket, és átvisz egy olyan tiszta spirituális térbe, ahol az egonkat hátrahagyva rá tudunk látni, meg tudjuk érezni saját lemeztelenedett önvalónkat, ami az önfelvállaláshoz vezető út kihagyhatatlan lépése. Amikor pedig képesek vagyunk erre az önvalóra elfogadással és szeretettel tekinteni, az megnyitja a kaput a mások elfogadása felé is. Ezt a folyamatot fogjuk megélni a szertartás keretén belül teljes megengedéssel, mindenki érzéseit és határait figyelembe véve, hiszen ez is az elfogadás része.

Mindezt pedig egy maximálisan biztonságos térben, kis, válogatott csoporttal tudjátok átélni.

Ami fontos mielőtt úgy döntenétek, hogy jöttök:

Az esemény a maximális biztonságot tartjuk majd szem előtt.

A meztelenség és a rapé külön-külön is nagy erővel bír, így ha még egyiket sem próbáltad, lehet ez még nem a Te utad. Figyeljél rá, megvan-e bennetek az akarás mentes hívás, ugyanis felelősségetek van legfőképpen magatok, de a többi résztvevő felé is.

Amit pedig a rapéról kell tudnotok, ha még nem ismernétek:

A rapé eredete az inkákhoz nyúlik vissza, ami korokon át mentődött át a mai időkbe főleg perui és brazil őserdei törzseknek hála. Gyógyító növények keveréke, melyet lehelet finom porrá őrölnek. Ennek az őrleménynek ceremoniális keretek között orron keresztüli befújása rövid idő alatt legalább olyan tiszta és erős csatornát tud nyitni, mint egy több órás meditáció. Természetesen ehhez a megfelelően megtisztított tér, segítők, és az akarás mentes szándék elengedhetetlen.

Mély rétegekbe is eljuthatsz magadon belül, amik sebeket szakíthatnak fel, és ha folyamatod része  a testi megtisztulás is, akkor ez megjelenhet sírás, émelygés, vagy akár hányás formájában a szertartás alatt. Ezek mind a tisztulásod természetes részei, fontos, hogy tisztában legyél vele, hogy ennek tudatában megengedéssel, és felelősséggel tudj részt venni.

Előzetes regisztráció szükséges!

Jelentkezni a rapeszertartasok@gmail.com e-mail címen tudtok.

Amennyiben a rapéról szeretnétek bővebben olvasni, úgy a facebookon a Rapé Szertartások találtok további információkat.

Sári Anna, Ujfalussy Dániel
Meztelen rapé szertartás nőknek (R)
alkímia, meditáció, önismeret, sámán, szakrális, workshop
kedd, 2023-06-20., 21:00 - 23:30

Lemeztelenedés és Önfelvállalás - (R) Előzetes regisztráció szükséges!

Czombos Kristóf, Radácsi István, Ujfalussy Dániel
Rapé Szertartás FÉRFIAKNAK (R)
Rapé Szertartások
meditáció, meditációs zene, önismeret, sámán, szakrális, workshop
szerda, 2023-06-21., 20:00 - 23:00

ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES!

Az erő, a kitartás, és a felelősségvállalás mindenképpen a férfi lét elsődleges esszenciái közé tartoznak, amit a környezetünk által is generálva, egymástól elhatárolódva, az egymás elleni küzdelemben nyilvánítunk meg legtöbbször, mintsem testvéries együttműködés formájában. Pedig az igazi férfi erő saját természetes közegében, a közösségben tud kibontakozni igazán, és itt is tud gyógyulni azoktól a sebektől, amit a generációk hordoznak, és adnak át egymásnak időtlen idők óta.

Tegyünk egy lépést efelé az együttműködés felé, hogy gyógyulhassunk bennünk és a kollektívben egyaránt ez a seb. Ennek jegyében ezt a szertartást Czombos Kristóf és Radácsi István barátommal fogjuk közösen tartani, akivel hosszú évek óta ezen a téma mentén vagyunk egymásnak segítői.

A részvételhez előregisztráció szükséges, amit a szakralisszerter@gmail.com e-mail címen tudtok megtenni.

Rólam és a Rapéról:
Spirituális utam a dél-amerikai tanítónövények mentén indult el 5 éve. Azóta Perut is megjárva, mostanra már nem csak a tanuló, hanem az átadó minőséget is gyakorlom. Legszorosabb kapcsolatom a tanítónövények csoportjába tartozó Rapéval van, ami egy mapacho dohány alapú gyógynövény keverék, melynek tradícióját az amazóniai őserdők törzsei évezredek óta őriznek, és aminek szertartásos használatával egy meditatív jellegű tudatállapotba kerülve nagy mélységekbe és magasságokba lehet eljutni, kitágítva ezzel az önismereti lehetőségek tárházát. Szertartásvezetőként feladatom, hogy ezt az utazást a legnagyobb biztonságban, és a legtisztább szándékkal juttassam el mindazokhoz, akik hívást éreznek a kapcsolódásra. Eseményeimet Facebookon a „Rapé Szertartások” csoportban követhetitek.

Sári Anna, Ujfalussy Dániel
Meztelen Rapé Szertartás PÁROKNAK (R)
Rapé Szertartások
meditáció, meditációs zene, önismeret, sámán, szakrális
péntek, 2023-06-23., 20:00 - 23:00

REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES!

Az előző szertartások mintájára idén is megrendezzük pároknak szánt rendhagyó rapé szertartásunkat. Az álarcoktól/mezektől való megszabadulás lesz a fő célunk úgy testileg, mint lelkileg, ezen keresztül pedig önmagunk felvállalása. Az amazóniai őserdőkből származó rapé lesz ebben segítségünkre, ami kinyitja a csatornáinkat, felerősíti érzékelésünket, és átvisz egy olyan tiszta spirituális térbe, ahol az egonkat hátrahagyva rá tudunk látni, meg tudjuk érezni saját lemeztelenedett önvalónkat, ami az önfelvállaláshoz vezető út kihagyhatatlan lépése. Amikor pedig képesek vagyunk erre az önvalóra elfogadással és szeretettel tekinteni, az megnyitja a kaput a mások elfogadása felé is. Ezt a folyamatot fogjuk megélni a szertartás keretén belül teljes megengedéssel, mindenki érzéseit és határait figyelembe véve, hiszen ez is az elfogadás része.

Mindezt pedig egy maximálisan biztonságos térben, kis, válogatott csoporttal tudjátok átélni.

Ami fontos mielőtt úgy döntenétek, hogy jöttök:

Az eseményt olyan pároknak szervezzük, akik egymás életének részét képezik a hétköznapokban is, és szeretnének egymáshoz még közelebb kerülni.

A meztelenség és a rapé külön-külön is nagy erővel bír, így ha még egyiket sem próbáltátok, lehet ez még nem a ti utatok. Figyeljetek rá, megvan-e bennetek az akarás mentes hívás, ugyanis felelősségetek van legfőképpen egymás, de a többi résztvevő felé is.

Amit pedig a rapéról kell tudnotok, ha még nem ismernétek:

A rapé eredete az inkákhoz nyúlik vissza, ami korokon át mentődött át a mai időkbe főleg perui és brazil őserdei törzseknek hála. Gyógyító növények keveréke, melyet lehelet finom porrá őrölnek. Ennek az őrleménynek ceremoniális keretek között orron keresztüli befújása rövid idő alatt legalább olyan tiszta és erős csatornát tud nyitni, mint egy több órás meditáció. Természetesen ehhez a megfelelően megtisztított tér, segítők, és az akarás mentes szándék elengedhetetlen.

Mély rétegekbe is eljuthatsz magadon belül, amik sebeket szakíthatnak fel, és ha folyamatod része a testi megtisztulás is, akkor ez megjelenhet sírás, émelygés, vagy akár hányás formájában a szertartás alatt. Ezek mind a tisztulásod természetes részei, fontos, hogy tisztában legyél vele, hogy ennek tudatában megengedéssel, és felelősséggel tudj részt venni.

Előzetes regisztráció szükséges!

Jelentkezni a szakralisszerter@gmail.com e-mail címen tudtok.

Amennyiben a rapéról és vele kapcsolatos eseményekről szeretnétek bővebben olvasni, úgy a facebookon a "Rapé Szertartások" csoportban találtok további információkat.

Czombos Kristóf, Sári Anna, Ujfalussy Dániel
Rapé Szertartás - Az Egységélmény (koedukált)
Rapé Szertartások
meditációs zene, önismeret, sámán, szakrális, workshop
szombat, 2023-06-24., 20:00 - 23:00

ELŐZETES REGISZTÁCIÓVAL!

Sokan sokféle módon és ritmusban élünk egészen különböző életúttal, és ezen az úton alapvetően egyedül járunk. Csak mi érezzük át igazán saját utunknak az örömeit és a nehézségeit. Viszont vannak találkozási pontok, ahol összeérünk egymással, ahol meg tudjuk érezni a valódi egységet, ahol eltűnnek közöttünk a határok. Ezen a ponton szakadunk ki perszonális küldetésünkből, és látjuk egy pillanatra a valóságot. Ennek az egységélménynek az átélésére hívlak benneteket egy rapé szertartás keretein belül.

A részvételhez előregisztráció szükséges, amit a szakralisszerter@gmail.com e-mail címen tudtok megtenni.

Rólam és a Rapéról:
Spirituális utam a dél-amerikai tanítónövények mentén indult el 5 éve. Azóta Perut is megjárva, mostanra már nem csak a tanuló, hanem az átadó minőséget is gyakorlom. Legszorosabb kapcsolatom a tanítónövények csoportjába tartozó Rapéval van, ami egy mapacho dohány alapú gyógynövény keverék, melynek tradícióját az amazóniai őserdők törzsei évezredek óta őriznek, és aminek szertartásos használatával egy meditatív jellegű tudatállapotba kerülve nagy mélységekbe és magasságokba lehet eljutni, kitágítva ezzel az önismereti lehetőségek tárházát. Szertartásvezetőként feladatom, hogy ezt az utazást a legnagyobb biztonságban, és a legtisztább szándékkal juttassam el mindazokhoz, akik hívást éreznek a kapcsolódásra. Eseményeimet Facebookon a „Rapé Szertartások” csoportban követhetitek.

Komlossy Petra, Ujfalussy Dániel
Meztelen rapé szertartás nőknek (R)
Tudatos Szex Sátor
alkímia, meditáció, önismeret, szakrális, workshop
kedd, 2024-06-25., 22:00 - 01:00

Lemeztelenedés és Önfelvállalás - (R) Előzetes regisztráció szükséges!

Jelentkezni a rapeszertartasok@gmail.com e-mail címen tudsz.

Maximális létszám 14 fő.

A tavalyi szertartás mintájára idén is megrendezzük rendhagyó rapé szertartásunkat, kifejezetten nőknek, azon belül is azoknak, akik érzik rá a hívást, és kapcsolódni tudnak a témához, a szertartás, és a rapé energiáihoz. Az álarcoktól/mezektől való megszabadulás lesz a fő célunk úgy testileg, mint lelkileg, ezen keresztül pedig önmagunk felvállalása. Az amazóniai őserdőkből származó rapé lesz ebben segítségünkre, ami kinyitja a csatornáinkat, felerősíti érzékelésünket, és átvisz egy olyan tiszta spirituális térbe, ahol az egonkat hátrahagyva rá tudunk látni, meg tudjuk érezni saját lemeztelenedett önvalónkat, ami az önfelvállaláshoz vezető út kihagyhatatlan lépése. Amikor pedig képesek vagyunk erre az önvalóra elfogadással és szeretettel tekinteni, az megnyitja a kaput a mások elfogadása felé is. Ezt a folyamatot fogjuk megélni a szertartás keretén belül teljes megengedéssel, mindenki érzéseit és határait figyelembe véve, hiszen ez is az elfogadás része.

Mindezt pedig egy maximálisan biztonságos térben, kis, válogatott csoporttal tudjátok átélni.

Ami fontos mielőtt úgy döntenél, hogy jössz:

Az esemény a maximális biztonságot tartjuk majd szem előtt.

A meztelenség és a rapé külön-külön is nagy erővel bír, így ha még egyiket sem próbáltad, lehet ez még nem a Te utad. Figyeljél rá, megvan-e benned az akarás mentes hívás, ugyanis felelősséged van legfőképpen magad, de a többi résztvevő felé is.

Amit pedig a rapéról kell tudnod, ha még nem ismernéd: