Vissza

Vasas László

Spirituális tanító, „A Szeretet és a Tudatosság Iskolájának” megalapítója

A Szeretet és a Tudatosság Iskolájának megalapítója, szeretet tréner, spirituális tanító, kineziológus, TM gyakorló. 

Több mint 3 évtizede foglalkozik a spiritualitás legkülönfélébb ágaival, számtalan mesternél és iskolában tanult. Főként a keleti tanításokban és - a legnagyobb mélységben - Eckhart Tolle munkásságában merült el. A TISZTA TUDATÁLLAPOT többszöri megélése, az ISTENI TUDATTAL való kapcsolódása egy olyan stabil sarokkövet adott az útjához, ami a hitelesség forrása a tanításában.

7 évvel ezelőtt egy igen különös és mély felismerésben volt része, amelyben módja volt

megtapasztalni a valódi önszeretet mibenlétét, valamint működését is. Ezt a megdöbbentő és merőben új felismerést kíváncsian osztotta meg spirituális érdeklődésű ismerőseivel, akik rögtön és egyöntetűen arra biztatták, hogy ezt mindenképpen meg kell osztania az emberekkel. Így végül, 7 évvel ezelőtt az ő kívánságukra jött létre az első „Önszeretet-Szeretet-Lélekkapcsolódás” elvonulás, amely valóban igazolta a szeretettel kapcsolatosan kialakult képének helyességét. Ekkor alapította meg a „SZERETET és a TUDATOSSÁG ISKOLÁJÁT”, melynek keretében rendszeres és nagy sikerű elvonulásokat tart a Szeretet, az Önszeretet és a Tudatosság témakörében.

Az azóta elért magas tudatállapotaiban a Szeretetről olyan mély tanításokat kapott, hogy ebben a témakörben szinte alig van olyan kérdés, amire ne tudna választ adni a tanítványainak. Útja egyértelműen a Szeretet útja. Mára már a tanítványok sokasága bizonyítja, hogy aki a „Szeretet útját” választja, annak az élete olyan módon változik meg, hogy a fejlődés többé már nem a fájdalmon és a szenvedésen keresztül, hanem örömben és szeretetben történik! Tanítása a legfontosabb spirituális fogalmakról letisztult, tömör és lényegre törő; 30 év tudásának valódi esszenciáját tartalmazza. Csak a legszükségesebb, alapvető elmélettel, valamint sok gyakorlattal vezet el mindenkit ahhoz, hogy megértse és megtapasztalhassa, hogy mi az Önszeretet, a Szeretet és a Tudatosság végső valósága! És ahhoz is hozzásegít, hogy az általa kifejlesztett módszerrel mindennél egyszerűbben és gyakorlatiasabb módon be lehessen hozni e három minőséget a mindennapi életbe!

Mert így lehet a leghatékonyabban fejlődni, spirituális életet élni és megérkezni először a Szeretetbe, majd a Szereteten keresztül a Tudatosságba…

Honlap: https://az-onszeretet-a-tudatos-szeretet-es-a-tudatossag-titkai0.webnode.hu/



Vasas László
Spiritualitás gyorsítósávon: a Szeretet és a Tudatosság összekapcsolása
EVERNESSIA
csütörtök, 2024-06-27., 10:30 - 11:30

"Az Önszeretet összekapcsol a Szeretettel, a Szeretet pedig Istennel. Az Önszeretet útján tehát elindulsz Önmagad legmélyebb valósága felé..."
(Vasas László, A SZERETET ÉS A TUDATOSSÁG ISKOLÁJÁNAK megalapítója)

Manapság nagyon kevés tényleges gyakorlati útmutatást találni arra vonatkozóan, hogyan is lehet elindulnunk azon az úton, amely az Önszeretet felébresztésével elvezet minket a Szeretethez, méghozzá az Igaz Szeretethez!

Ha azt tapasztaltad, hogy spirituális értelemben nem, vagy nehezen tudod megközelíteni a Szeretet vagy az Önszeretet mibenlétét; ha szeretnéd végre szeretni Magad, de sehol sem találod annak a módját, hogy ezt hogyan is kell a gyakorlatban megvalósítani, akkor ez a magas szintű spirituális előadás nagy segítséget fog nyújtani Neked ebben! 

A Szeretetet valójában nem is kellene keresnünk... Merthogy sosem veszett el... Furcsa módon ezért VALÓJÁBAN NEM A SZERETETET KELL KERESSÜK! Hanem csak meg kellene tudnunk nyílni a Szeretetre! Korunk egyik legnagyobb spirituális tanítója pontosan ezért mondja a következőket, hogy: "Nem az a feladatod, hogy megtaláld a szeretetet, hanem hogy rálelj egy KAPURA, amin át a szeretet beléphet az életedbe..." (Eckhart Tolle)

Nagyon fontos megértenünk, hogy Önszeretethez valóban nem kell más, mint ennek a KAPUnak a megtalálása és kinyitása! Amin keresztül azután a Szeretet beáradhat a bensőnkbe! Mint ahogyan a tavalyi  Everness fesztiválon is így történt, úgy az előadó idén sem vállalkozik kevesebbre, minthogy az előadás végéig ezt a KAPUT mindenki számára megmutassa; sőt, az első lépéseket meg is lehet tenni befelé…

Éppen ezért ez az előadás akár a Te életednek is az egyik fontos, meghatározó mérföldköve lehet! Mert aki belép a Szeretet világába, annak megváltozik, jóra fordul az élete! Ez a program egy komoly beavatás lesz minden egyes résztvevője számára! Ugyanis az igazi Forráshoz, a Szeretet Forrásához lesz lehetőség kapcsolódni! 

Ha a lelki úton kezdő vagy, akkor azért lehet hasznos ez az előadás Számodra, mert egy olyan stabil és alapvető spirituális tudást ad a későbbi utadhoz, ami sokkal könnyebbé teszi a lényeglátást, ill. hasznos
lehet a spirituális kerülőutak és zsákutcák felismerésében, elkerülésében is!

Ha haladó szinten vagy, akkor pedig abban segít, hogy az évek, évtizedek alatt összegyűjtött rengeteg "spirituális puzzle kockából" egy átfogóbb, sokkal teljesebb kép alakuljon ki Számodra. 

Az előadó tanítása a legfontosabb spirituális fogalmakról letisztult, tömör és lényegre törő; 30 év tudásának valódi esszenciáját tartalmazza. Az általa kifejlesztett módszerrel végre mindennél egyszerűbben és gyakorlatiasabb módon be lehet hozni a spiritualitást a mindennapi életbe! 

Ezen az előadáson ebből a folyamatból kapunk egy érdemi és gyakorlatias ízelítőt. Könnyedén megtanulhatjuk, hogyan számolhatjuk fel a mások - sokszor feltételes - szeretetétől való függést, és hogyan válhatunk a Szeretetből önellátóvá!