Én, a tengely

Van, hogy beszorulva érzed magad emberek, helyzetek vagy akár szerepek közé? Ugyanarra a problémára máshogy reagál benned a gyermek, a kamasz, a felnőtt, a szülő vagy valami ismeretlen? Teljesen érthető, hogy ilyenkor akkora a belső és/vagy külső nyomás, hogy kibillensz a tengelyedből/középpontodból, és néha úgy tűnik, soha nem találsz vissza. Tehetetlennek, erőtlennek érzed magad vagy éppen legszívesebben elmenekülnél/kimenekülnél vagy lerombolnál mindent, ami gátol.

A kibillenés elkerülhetetlen, így nem az a cél, hogy az NE legyen, hanem hogy a helyzetet, a mintákat felismerve találj vissza az ERŐDbe, a KÖZÉPPONTodba, megfigyelve önmagad: mi az, ami szorongást kelt benne, amitől lefagysz vagy amire éppen pusztítónak tűnő haraggal reagálsz.

Arra hívlak, hogy bejárd/megéld a teljes utat két végpont között, és Te magad találd meg az ERŐd, a tengelyt, ahonnan mozdulsz és ahová bármikor visszatérhetsz, átadva magad annak az érzésnek, ami éppen akkor és ott a legigazabb.