Somogyi Eszter

Elmenyitogató, elgondolkoztató előadásokkal vár minket idén az Everness előadói színpada

2021-08-04

Az idei év egyik legizgalmasabb programjának az Everness Online Akadémia Színpada ad majd otthont. Az ötnapos kerekasztalbeszélgetés-sorozat címe Határterületek.

Itt különböző területek szakértői dugják össze a fejüket és osztjákmeg véleményület arról, hogyan is működik szerintük a minket körülvevő világ. Szó lesz például jövőkutatásról, jóslásról, holisztikus gyógyításról, pszichedelikumokról, ahogy meditációról és megváltozott tudatállapotokról is. Az előadói színpadon tanulhatunk e mellett Paulinyi Tamástól arról, hogyan és miként lehet tudatosan álmodni, Tari Valéria pedig a nőket kalauzolja egy bölcsebb, vonzóbb önmaguk felé.
Izgalmas kalandra hív Komáromi Bori, Teremts együtt a testeddel című programjával és szintén a tudatos teremtésről tart majd előadást, csak éppen a kvantumfizika oldaláról Kiss Balázs Kunó is. Dr. Karafiáth Balázs életünk céljához, míg Egedi-Kovács Melinda a bennünk élő misztikus képességeinkhez segít minket közelebb.
Budai Gergely a valódi tiszta kommunikáció ismérveire, előnyére hívja fel a figyelmünket, Greg Bryers testalkimista pedig arra tanít, hogyan élhetjük a hála teréből az életünket. Gánti Bence az integrál szemléletről mesél majd, vagyis arról, hogyan kapcsolódik egymáshoz a spiritualitás és a pszichológia.

Az előadói színpad kincsestára idén is rengeteg újdonsággal, elmetágító beszélgetéssel vár minket. Remélem találkozunk!

Részletes program ITT.

Jegyek ITT.

logo