Vissza

dr. Turányi Csilla PhD

kutatóorvos

Marosvásárhelyen végezte az Általános Orvosi Egyetemet, majd a budapesti Semmelweis Egyetemen doktorált. Ez idő alatt egy Alváskutató laboratóriumban dolgozott, valamint az egyetemen oktatott.

Hitvallása, hogy az egészség egy érzékeny egyensúly, ami odafigyeléssel fenntartható, ebben az alvás minősége is kulcsfontosságú szerepet játszik.

Az élet egy csodálatos lehetőség, melyben a betegség egy üzenet, amivel a lélek jelez, hogy változni kell. A doktornő pácienseinek ezen az úton igyekszik segíteni.

Akupunktúrát, homeopátiát, Schüssler diagnosztikát, autogén tréninget is tanult. PhD fokozata megszerzése közben is az ember és a természet kapcsolatát kutatta. Sikerült bizonyítani, hogy a modern kor emberére is hatással van a természet.

Jelenleg édesanyaként az alvászavarok mellett, a szétnyílt hasizom megelőzése, műtét nélküli gyógyításának kutatása is a hobbija.

Tudományos eredmények: 14 tudományos cikk, melyek közül 5  elsőszerzős. Összesített impakt faktorainak száma: 18,6. A független hivatkozások száma 151. Kutatócsoportja eredményeit 13 hazai és nemzetközi konferencián mutatta be, ezen kívül az idézhető absztraktok száma 17 darab.

Két könyv társszerzője.

dr. Turányi Csilla PhD
Az alvás, mint ősi energiaforrás
BALANCE SZÍNPAD
mentor
kedd, 2023-06-20., 16:15 - 17:30

Életünk egyharmadát alvással töltjük. Szívügyem, hogy minél több embernek felhívjam a figyelmét arra, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy miként alszik. Pár egyszerű trükkel több energiája lesz annak, aki odafigyel erre, könnyebben eléri az álmait, jobb lesz az egészsége, a szexuális élete.

Az előadásról röviden:

Az alvás
 milyen a jó alvás
 alvás stádiumok
 mi történik alvásmegvonáskor
 cirkadián ritmusok
 kronotípusok

A neuropeptidek jelentősége
 fogyás
 memória

Életmód és táplálkozási trükkök a jobb alvásért
 Mi az a „biohacking”?
 Szépülni alvás alatt 

dr. Turányi Csilla PhD
Titkos praktikák: reggeli és esti rutin a jó alvásért
BALANCE SZÍNPAD
mentor
csütörtök, 2023-06-22., 16:15 - 17:30

A workshop során számos olyan alvást segítő módszerről és „biohack”-ről mesélek, aminek hatásosságát tudományosan bizonyították. Ezekből párat együtt ki is próbálunk.

Ezen kívül egyszerű objektív állapotfelméréseket is végzünk, melyek a későbbiekben hasznos mutatói lesznek a fejlődésnek.

A célunk az, hogy elsajátíthass olyan neked tetsző praktikákat, amik segítségével, majd összeállíthatod a 21 napos terved, amivel saját magad jobb verziójához jutsz. Kiválaszthatod azt a területet, ahol változást szeretnél (jobb memória, több energia, ideális testsúly, örömteli szexualitás, stb.) és meglesz az eszközöd is hozzá.