Vissza

Gál Zoltán

Parapszichológus

Önismereti útja 2006-ban, 35 éves korában kezdődött. Mint ahogy Márai Sándor írja, ekkor szólalt meg benne a hang, hogy más a dolga. Addig az időpontig sikeres üzletember volt.

Lovas családban nőtt fel, ezért ekkor jelentkezett a Testnevelési Egyetem lovaskultúra szakoktató szakára, és ott rengeteg dolgot tanult a saját testéről, az anatómiáról és arról, hogy a fizikai test megismerése, egy fontos része annak az útnak, amit önismeretnek hívunk.

Ezt követően jelentkezett a MANTRA Alternatív Természettudományi Szabadegyetem parapszichológia képzésére, ahol 2012-ben, mint lélekgyógyító és parapszichológus diplomázott. A Mantrával párhuzamosan, Molnár Gábornál tanulta végig, az ő általa olyan csodálatosan felvázolt önismereti utat, majd folytatta tanulmányait, a Gánti Bence által megalkotott Integrál Akadémián. Tanulmányai során megismert minden ezo-, és exoterikus rendszert. Hallgatta a látható és láthatatlan világ csodálatos felépítését Szász Ilma néni átfogó szellemiség óráin. 2014-ben elindult felfedezni a nagyvilágot. Tanult Thaiföldön Manthak Chiat-ól, az egyesült államokban Bill Harristől, Anthony Robbins-tól, és utazó évei nagy részét buddhista környezetben Ceylonon élve töltötte.
Jelenleg a Gurdjieff és Ouspensky által megalkotott 4. utat járja.

Életében mégis a legnagyobb változást a holografikus szinkronhangok hozták, amivel 2009-ben ismerkedett meg, és kezdte el önismereti és önfejlesztő útját. Ez a metódus társítja a tradicionális meditációt a modern technológia mentőövével: agy szinkronhullámokat sugározva gyorsítja fel, és mélyíti el a meditációs élményt, annak minden pozitív fizikai, lelki és spirituális hatásával. A Mantrán szakdolgozata ezzel a témával foglalkozott, és aztán ebből született az első könyve, aminek "Sorsfordító, avagy az én történetem" a címe.

Ekkor hozta létre a Sorsügynökséget, aminek célja az volt, hogy dokumentálja a saját útját, és azok számára, akik érdeklődést mutatnak munkája iránt, segítséget nyújtson a metódus megértésében, és az ezzel kapcsolatos ismeretek elsajátításában. A Sorsügynökséghez soha nem kapcsolt semmilyen monetáris tevékenységet, ezért nem is hirdette, csak azok számára volt hasznos és elérhető, akik véletlenül rábukkantak, vagy valakitől hallottak róla.

Evernessen történő előadásában szeretne az életútjáról, tapasztalatairól, parapszichológusi ismereteiről, a holografikus szinkronhangokról, a tudatos figyelem tudományáról és az általa Ceylonon építendő tudatosság táborról beszélgetni olyanokkal, akik érdeklődést mutatnak irányába és nyitottak az általa kínált fejlődési lehetőségekre.

Weboldalam: www.sorsugynokseg.hu
Saját Facebook oldalam: https://www.facebook.com/galzoltan19710712
Sorsügynökség Facebook oldala: https://www.facebook.com/sorsugynokseg.hu
Instagramom: https://www.instagram.com/galzoltan1971
TikTok -om: https://www.tiktok.com/@galzoltan1971