Vissza

Antóny Kornélia

Szervezetfejlesztő, Üzleti Mentor, Coach, Mester Tréner, Podcaster

Az élet számomra folytonos tanulás, ahol minden, amit tanultam a szervezetekről és emberekről, ugyanazt a célt szolgálta eddigi utamon: rátalálni magamra és segíteni másoknak is, hogy ugyanezt tehessék a maguk választotta módon és ütemben!

1996 óta foglalkozom szervezetfejlesztéssel, HR tanácsadással. Szakmai tapasztalataim túlnyomó többségét vállalkozások, cégek fejlesztésében szereztem, szervezeti elakadások, a hatékony működést gátló folyamatok/jelenségek diagnosztizálásában, ezek javítására/megoldására irányuló tanácsadásban.

A fejlesztés és innováció zászlaja alatt álmodtam meg és adtam életet 2020-ban a NewDoor Podcast-nek, melynek szárnyai alatt ma már két adássorozatot vezetek „Karantéma” és „MOST” címmel. Az előbbiben célom olyan emberek és életutak bemutatása, melyek változásra, változtatásra inspirálhatnak másokat és segíthetnek a saját működésünk megértésében és hétköznapi problémáink megoldásában. A MOST adássorozat szakértői válaszok tárházaként pöccint rá szervezeti és munkával összefüggő elakadásokra úgy, hogy megvilágítja az utat is, ami ezek feloldásához, a tartós változáshoz vezethet munkavállalót és munkáltatót, vállalkozót és vezetőt.

Folyton innováló, ötletelő énem új módszertanok kitalálására sarkall: ötvözve belső motivációmat coach és tréneri eszköztárammal, új önfejlesztő eszközök és módszerek kidolgozásával is foglalkozom. Ötleteim megvalósítását saját segítő eszközök innovációjában megélve, jelenleg több önismereti és coaching folyamatot támogató ilyen eszköz (applikáció, társasjáték stb.) fejlesztésében is részt veszek. Ennek a törekvésnek köszönhetően született 2022-ben saját, a KÉRDEZŐ nevet viselő önismereti kártyacsomagom, mely ma már kereskedelmi forgalomban is elérhető, és amely minden általam vitt programra elkísér.

Ahol kapcsolódhatsz velem, vagy szolgáltatásaimmal:

www.unison.hu
www.newdoor-link.hu

e-mail:

antony.kornelia@newdoor-link.hu
antonykornelia.unison@gmail.com
kornelia.antony@newdoorapps.com

tel.: +3630/658-5206

Spotify: NewDoor Podcast
Instagram: @antonykornelia
Facebook: NewDoor

Antóny Kornélia
Az 5 szeretetnyelv - workshop
Örömvilág Piros sátor
coach, önismeret, pszichológia, workshop
szerda, 2022-06-22., 11:30 - 13:30

A 2 órás workshop megismerteti a jelenlévőkkel az 5 (legújabban 7) szeretetnyelvet, rálátást ad a saját szeretet nyelv és a kapcsolatokban jelenlévő továbbiak milyenségére, értelmet nyerve a mindennapi kapcsolatok sikerességét beárnyékoló okok eredetének és irányt adva a jelenben fontos kapcsolatok sikeres és örömteli rendezéséhez.

A workshop módszertanának köszönhetően intenzív egyéni és csoportos munkára ad lehetőséget a páros és egyéni, valamint csoportos feladatoknak köszönhetően.

A résztvevők a workshopon kapott eszközök felhasználásával elkészíthetik saját "Kívánságtérképüket", mely azokat a minőségi változásokat, a változásokhoz szükséges lépéseket térképezi fel, amik mentén az egyéni kapcsolódások a boldogságkeresés, a tudatosság és az önfejlesztés útja kirajzolható.

Antóny Kornélia
A sikeres emberek 7 szokása - előadás
Örömvilág Nagysátor
coach, önismeret
csütörtök, 2022-06-23., 10:30 - 11:30

Az előadás gerincét Dr. Stephen R. Covey könyve (A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása) és az ebből jövő saját szakmai inspiráció alkotja. Szervezetfejlesztői munkám tapasztalatait felsorakoztatva avatom be a résztvevőket az üzleti világból hozott, de a hétköznapi működés eredményességét is támogató módszertanok egyik legkiválóbbjába.

Antóny Kornélia
NewDoor Kérdező kártya bemutatása
Örömvilág Piros sátor
coach, önismeret, pszichológia, workshop
csütörtök, 2022-06-23., 15:30 - 17:00

A NewDoor saját márkás önismereti kártyájának bemutatására nem is lehet jobb módszertant találni, mint az interaktivitást lehetővé tevő csoportos workshop.

Minden válasz egy jó kérdéssel kezdődik, ezért az egyéni ráhangolódás hullámjára ráülve tréneri eszközök bevonásával saját kérdésben levésünkre keressük a választ a 1,5 óra alatt.

A találkozó lehetőséget ad saját kártyalapok készítésére is, melyekhez a KÉRDEZŐ saját rajzait használjuk és hívjuk segítségül.        

Antóny Kornélia, Takács Gyöngyi
Astro-coaching: A nő, mint szimbólum
Örömvilág Piros sátor
coach, önismeret, workshop
péntek, 2022-06-24., 10:00 - 12:30

Az asztrológus és a coach izgalmas találkozásából született ez a sajátos csoportos coaching tematika, mely a szimbólumok világába kalauzolja a résztvevőket.

A szimbólumokra van, aki távolságtartással, egyfajta misztifikumként gondol, pedig életünk minden területe, szinte minden perce tele van szimbólumokkal, jelekkel, melyek értelmezését a spiritualitás és a fizikai lét összekapcsolásával ebben a sajátos csoportos együttlétben hozzuk közelebb az érdeklődőkhöz. Módszertana hibrid, hisz egyrészről támaszkodik az asztrológiai látásmódra, elemzésre és szimbolikaértelmezésre, valamint a kreativitás ösztönzés, solution circle és open space technikák, szociometriai és dinamikus változást elősegítő módszerek coaching eszköztárára.

A jelenlévők a 2 órás folyamatban tanulva egymástól egyszerre mobilizálják a különbségekből fakadó erőforrásokat, feltárják saját értékeiket és építkeznek az értékrendek hasonlóságára.   

Antóny Kornélia
Jövőtervezés - workshop
Örömvilág Piros sátor
coach, önismeret, workshop
szombat, 2022-06-25., 12:30 - 14:30

Célmátrix, DISC, Vision board készítés        

Mindenki számára fontos, hogy legyen egy cél, melynek elérésére kellő motivációval, elköteleződéssel állhat neki. Ugyanakkor, ha célunk van is, azzal, hogy az miként érhető el, már nem sokan vannak tisztában.

A világos célkitűzés, az elérhető célok megfogalmazása, a megvalósítás pontos terve, a megküzdés egyéni stratégiája mind mind terítékre kerül, de helyet kap a programban a motiváció és a valós célok fogalma is.

A workshop egyéni és csoportos feladatokkal, illetve egy saját vision board elkészítésével nyitja meg a teret a tudatos jövőtervezés lehetőségei előtt.   

Antóny Kornélia
Mindennapi konfliktusaink - workshop
Örömvilág Piros sátor
coach, önismeret, workshop
vasárnap, 2022-06-26., 10:00 - 12:00

Konfliktusok tanúi, elszenvedői, részesei vagy akár okozói vagyunk minden nap. Nem csoda, hisz a sok millió döntés, amit egy nap folyamán hozunk, szinte kiprovokálja ezt.

Belső és környezeti konfliktusaink feloldását azonban nem azok megoldásával, hanem megértésével kell kezdenünk.

A 2 óra rövid áttekintést ad a konfliktusok világáról, és bepillantást enged azok sikeres kezelését lehetővé tevő módszertanokba. Tréningeszközök segítségével a résztvevők saját megélést szerezhetnek egyéni konfliktusaik kiútjának megtalálásához.  

Antóny Kornélia
Az érzelmi intelligencia - előadás
Örömvilág Nagysátor
coach, önismeret
vasárnap, 2022-06-26., 14:30 - 16:00
Antóny Kornélia
Színes személyiség – színek és kérdések - workshop
Örömvilág Piros sátor
coach, önismeret, workshop
kedd, 2023-06-20., 14:30 - 16:00
  • Hogyan dolgoznak bennünk a kérdések?
  • Mi a színek szimbolikája?
  • Mi köze van egy kérdésnek egy színhez?
  • Mi az a DISC?
  • Mi a személyiséged színe?
  • Miért értékeli ugyanazt a kérdést másként egy sárga, egy zöld, egy kék és egy piros?

 Te tudtad, hogy a személyiségednek van színe? Ha nem, akkor itt az ideje, hogy megismerd, melyik az és miért gondolkozol, érzel, tanulsz, cselekszel, kommunikálsz másként, mint a többi szín képviselői. A workshop amellett, hogy megértést ad arra, hogy Te hogyan működsz, megmutatja azt is, hogy a téged feszítő élethelyzetek, elakadások egy jó kérdéssel hogyan lendülnek át a benned rejlő válaszok térfelére. A DISC teszt kitöltésével pedig képet is kapsz arról, hogy melyik szín az, amit megmutatsz, és melyiket rejted el magadban.

Antóny Kornélia
InSpiráló: veszteség és elengedés - workshop
Örömvilág Piros sátor
coach, önismeret, workshop
szerda, 2023-06-21., 12:30 - 14:00
  • Mi az elengedés és miért megy olyan nehezen?
  • Milyen félelmek húzódnak meg mögötte?
  • Mi a gyász folyamata és mi történik velünk a folyamat során?
  • Hogyan éljük meg általában a sikertelenséget, azt, ha elbukunk?
  • Miként szigeteljük el magunkat és miért nem tudjuk elfogadni a segítséget?

Családi, tanult viselkedési minták, ősöktől hozott és letapadt hibás hitrendszerek és az ezekre rátelepedett félelmek, belső korlátok sora akadályozza, hogy nehéz helyzetekben felnőttként, helyes helyzetértékelést követően relatíve gyorsan hozzunk számunkra jó döntéseket, és gyógyítsuk saját sebeinket, elfogadjuk a támogató közeledést.

A workshop bemutatja az elengedés és a gyász, illetve a saját korlátok legyőzéséről szóló InSpiráló kiadványban leírt feldolgozó folyamatot, illetve csoportos coaching formájában megnyitja az ajtót a téma közös feldolgozására, az első lépések megtételére.

A téma és a kiadvány megismerésére az Everness Örömvilág programjai között szereplő előadás, és a programon bejelentésre kerülő témafeldolgozó és kreatív írás workshop sorozat is lehetőséget ad a jelentkezők részére. Ez utóbbit a szerzőpáros, Antóny Kornélia coach és Márfy Gabi festőnő az Everness keretein kívül indítja majd.

Antóny Kornélia
Konfliktusaink - előadás
Örömvilág Nagysátor
coach, önismeret, workshop
szerda, 2023-06-21., 17:00 - 18:00
  • Konfliktuskerülő vagy?
  • Bele mersz menni nehéz helyzetekbe?
  • Hogy állsz az önérvényesítéssel?
  • Mit gondolsz a versengésről?
  • Hogy viszonyulsz a kompromisszumokhoz?
  • Ismered a konszenzus fogalmát?
  • Tudod, hogy lehet nehéz emberekkel is kijönni?
  • Szerinted mi kell a jó együttműködéshez?
  • És mik a jó helyzetkezelés módjai?

Sokfélék vagyunk és sokféleképpen viszonyulunk a konfliktusos helyzetekhez, de az biztos, hogy bár – ha akarjuk, ha nem – ilyen vagy olyan módon a konfliktus része a mindennapjainknak. A stressz, a folytonos nyomás, az időhiány egyformán konfliktus forrás. Ám ahhoz, hogy ne csak túléljünk, hanem a számunkra legkedvezőbben jöjjünk ki helyzetekből, nem árt, ha tudjuk, minket mi jellemez a konfliktusok kezelésében és hogy miként győzhetjük le azt a belső feszültséget, ami ilyenkor úrrá lesz rajtunk.

A workshop bevezet a különböző konfliktuskezelési stílusokba, segít beazonosítani, hogy Te melyik stílust követed és ha nem vagy sikeres törekvéseidben, rávezet, hogy milyen stílust válassz, ha fontos számodra az eredményes együttműködés és önérvényesítés. Beszélek a kompromisszum és a konszenzus fogalmairól és résztvevőként beavatlak a stresszkezelés hatékony módjaiba is. Ha pedig kérdéseid lenének, az előadás interaktivitása azt is lehetővé teszi, hogy azokat közösen elemezzük.

Antóny Kornélia, Girisha Andrea Steigler
Nőiségem története - workshop
Örömvilág Piros sátor
coach, önismeret, workshop
csütörtök, 2023-06-22., 10:00 - 12:00
  • Mi a nőiség, és Te hogy vagy vele?
  • Neked mi az elakadásod saját nőiséged kapcsán?
  • Mi az a kérdés, ami félelmet kelt benned a nőiséggel kapcsolatban?
  • Hogyan lehet egy NŐ férfias és hogyan hozhatja harmóniába a férfi minőségeit?
  • Miért és mikor hitted el, hogy erős NŐként csak férfias energiákkal működhetsz?

Családi, tanult viselkedési minták, ősöktől hozott és letapadt hibás hitrendszerek és az ezekre rátelepedett félelmek, belső korlátok sora akadályozza, hogy önazonos NŐk is lehetünk. Miközben bizonyítjuk az élet számos színterén, megszámlálhatatlan szerepeink gyakorlása közben, hogy rátermettek, hogy erősek vagyunk.

A workshop feltárja a benned rejtőzködő NŐt, megmutatja, Te valójában milyennek látod önmagad NŐként, mik az elvárásaid magaddal szemben és mennyiben fedi a külvilág rólad alkotott véleménye azt, amit Te gondolsz igaznak.

A program nézőpont váltó iránya elindítja az önbecsülés, az önismeret és az önszeretet energiáit is, amellett, hogy igyekszik feltárni a nőiségre vonatkozó hibás nézőpontok, hitrendszerek, és feloldani a téma nehézségeit. 

Antóny Kornélia
Boldogságkutatás - előadás
Örömvilág Nagysátor
coach, önismeret, workshop
csütörtök, 2023-06-22., 17:00 - 18:00
  • Mi a boldogság?
  • Mit keresünk boldogság címszó alatt?
  • Hogyan és milyen eredményekkel keresték a múltban és kutatják ma?
  • Mik a boldogság tudományos arányszámai?
  • Mi kell a boldogsághoz?
  • Hogy függ össze a boldogsággal a motiváció, a céltudatosság, a siker és a teljesítmény?
  • Mi a FLOW és mi a boldogság receptje? 

Ki nem szeretne boldog, elégedett, kiteljesedett lenni? No, de mi kell ahhoz, hogy az, amire vágyunk teljesüljön? Egy igazi cél? Támogatás? Kitartás? Pénz? Lehetőségek? És mit mond a tudomány az eleve elrendelt és a kiszámíthatatlan kapcsán?

Ha kíváncsi vagy, akkor az előadásban hallhatsz a nemzetközi tudományos tényekről, egy tanulmányaim során végzett kutatás eredményeiről, megismerhetsz néhány témába vágó elméleti irányzatot és ráláthatsz, hogy saját boldogságod Te – az elhangzottak alapján – miben és hogyan akadályozod, avagy jó úton jársz-e a saját boldogságod megteremtését, keresését illetően.

Antóny Kornélia
ÉNmárka és ami mögötte van - előadás
Örömvilág Nagysátor
coach, önismeret, workshop
péntek, 2023-06-23., 11:30 - 12:30
  • Mi a márka fogalma és mi a különbség a termék vagy egy cég márkája és a saját márkánk között?
  • Mik a saját márka elemei és hogyan lehet ezeket felépíteni?
  • Miért szeretnénk, avagy miért félünk megmutatni? A félelmeink honnan jönnek? Miért bújunk el márkák (emberek) mögé?
  • A félelmek ellenére miért fontos, hogy megmutassuk?
  • Hogyan lehet jól, számunkra is komfortos módon felépíteni?
  • Hogy mutassuk meg? Milyen eszközökkel?

Az énmárka történelmi példái régre nyúlnak vissza, ám felépítésével és vállalásával kapcsolatos kulturális különbségei még ma is hangsúlyosak. A nyugati társadalmak fogalmi körébe természetes módon beletartozik, ám önbecsülésünk, generációnként eltérő írott és íratlan szabályaink sok tekintetben más-más megélését adnak vele kapcsolatban.

Az előadásban a fenti kérdések kibontásán túl beszélek saját énmárkám építésének hosszú útjáról, lépcsőiről, valamint az általam mentorált és támogatott vezetők és nők saját sztorijairól. Az interaktivitásra buzdító téma arra sarkall, hogy résztvevőként átgondold és akár meg is oszd, hogy mik a Te témával kapcsolatos pozitív és negatív megéléseid, és a rendelkezésre álló időkeret erejéig kérdezz-felelek nyújt lehetőséget arra, hogy a témát akár konkrét kérdések mentén közösen elemezzük is.

Antóny Kornélia, Németh László
Spirituális nő és férfi - workshop
Örömvilág Piros sátor
coach, önismeret, workshop
péntek, 2023-06-23., 15:00 - 17:00
  • Mik a spiritualitás alapfogalmai?
  • Hogyan változott az emberiség női és férfi ideáinak sora?
  • Milyen előítéletek, elvárások és szerep konfliktusok jellemzik a ma férfiját és nőjét? Ezeknek meg lehet felelni egyáltalán?
  • Hogyan spirituális egy férfi és hogyan egy nő?
  • Van olyan, hogy nemek szerint eltérő spiritualitás?
  • A modern kor nője és férfija és a spiritualitás hogyan fér össze?
  • Hogy képviselik spiritualitásukat a mai nők és férfiak?
  • Milyen spirituális „kompetenciák” vannak és azokat hogyan lehet használni, hol lehet kamatoztatni?

Történelmi és társadalmi elvárások, családi és tanult viselkedési minták, ősöktől hozott és letapadt hibás hitrendszerek és az ezekre rátelepedett félelmek, belső korlátok, civilizációs szabályok sora akadályozza, hogy könnyen felvállaljuk azt, akik vagyunk, azt, amit a világról gondolunk és magunkról mutatni szeretnénk.

A program felszínre hozza a fenti kérdésekre vonatkozó egyéni és társadalmi elakadások sorát, illetve igyekszik csoportos coaching folyamatban elindítani a saját magunkra, nemi szerepeinkre és spiritualitásunkra vonatkozó hibás gondolkodás megváltoztatását, átalakítását. 

Antóny Kornélia, Németh László
Egy vezető és a spiritualitás - amikor a lélek vezeti a vezetőt - workshop
Örömvilág Piros sátor
coach, önismeret, workshop
szombat, 2023-06-24., 09:00 - 11:00
  • Jó szakember vagy jó ember? Melyik a fontosabb? Melyikre van szükség, és mi választható?
  • Mi van a vezető lelkével?
  • Milyen előítéletekkel kell megküzdenie a női vezetőknek?
  • Hogy tud megfelelni a ma vezetője a vele szemben támasztott ellentétes elvárásokkal?
  • Lehet, maradhat ember a vezető is?
  • Milyen a jövő vezetője? 

Modern korunk egyik sokat vitatott kérdése, hogy milyennek kell lennie egy vezetőnek. Egymásnak ellentmondó filozófiai és tudományos tanok, tanulmányok és irányzatok születnek vezetőfejlesztésben is, mégis, mintha a világ ezekről egyre kevésbé venne tudomást, hisz a spiritualitás - üzleti nyelven az önismeret - egyre nagyobb teret hódít magának. Az embereknek egyre nagyobb igénye, hogy feltárják magunkban és ki is fejezzék, mit nem akarnak már, mi nem komfortos, mire nincs már szükségük. Ugyanakkor a régi minták, a még működő klasszikus vállalati kultúrák az új irányokra úgy tűnik, vakok akarnak maradni. Kérdés, hogy meddig lesznek rá képesek.

A team coaching a fenti komplex kérdéskört hivatott feldolgozni hozott tudományos adatok és a programvezetők személyes vezetői és vezetőfejlesztői tapasztalatán alapulva.

Antóny Kornélia
Munkamizéria, avagy a tudatos karrier- és vállalkozásépítés kérdései - előadás
Örömvilág Nagysátor
coach, önismeret, workshop
vasárnap, 2023-06-25., 12:00 - 13:00
  • Neked munkád vagy hivatásod van? Mi a különbség a számodra a kettő között?
  • Milyen családi és környezeti hatásoknak, befolyásoló tényezőknek engedted és ma is engeded, hogy befolyásoljanak a választásodban?
  • Milyen félelmek vagy korlátozó hitrendszerek húzódnak meg a választásaid mögött?
  • A preferenciáid miként határoznak meg Téged?
  • Mi tart egy mérgező munkahelyi környezetben és miért nem mersz változtatni?
  • Miért nem mersz vállalkozni és mi határozza meg működésedet egy vállalkozásban?
  • Hogy lehetsz sikeres a választott utadon (vállalkozóként és karrierépítőként)?
  • Hogyan lehetsz karriered tudatos alakítója? 

Sokféle utat járunk be életünk során, de eljön az idő, mikor szinte kivétel nélkül mindannyiunknak választania kell állást, karrierutat, azaz meg kell találnunk legalább a kiinduló pontot, ahonnan felépíthetjük saját professziónkat.

Az előadásban a választás nehézségei és a kezdeti lépések elakadásai mellett beszélek az ezek hátterében meghúzódó félelmekről, mintákról, hiedelmekről, és arról, hogy miért választunk úgy, ahogy.

A téma sok-sok gondolatébresztő, önreflexióra lehetőséget adó, akár aktuális nehézségek megoldásában előre mutató támpontot ad vezetőknek, vállalkozóknak és mindazoknak, akik valamiért épp – vagy már egy ideje – elakadást, netán kiégésre utaló helyzeteket élnek meg saját karrierjük, munkavállalásuk terén.

A programon megosztok a résztvevőkkel olyan támpontokat is, melyek tovább vihetők egyéni vagy csoportos - coaching és egyéni vállalkozás támogatási-, üzleti mentori – folyamatokba.

Antóny Kornélia
A szavak ereje - workshop
Örömvilág Piros sátor
coach, önismeret, workshop
vasárnap, 2023-06-25., 16:30 - 18:00
  • Miért fontos, hogy „jól” kommunikáljunk?
  • Mi az az asszertivitás?
  • Mit értünk erőszakmentes kommunikáción?
  • Mi a hitelesség és hogyan függ össze a kommunikációval?
  • Kinek hiszed magad és mit mutat magadról kifelé a kommunikációdon keresztül?

Sokféle kommunikációs stílus és forma létezik, azonban az, hogy ezekből mi mit választunk magunk számára és mit veszünk elő egy-egy élethelyzetben, egyértelműen meghatározza, hogy mit gondoljanak rólunk mások, ahogyan azt is, hogy mennyire leszünk sikeresek személyes kapcsolataink kialakításában, fejlesztésében, ápolásában.

A workshop bemutatja az alapvető kommunikációs stílusokat, bevezet az erőszakmentesség és az asszertivitás világába és az átadott információk segítségével lehetővé teszi, hogy Te is beazonosítsd az okokat, hogy miért vagy sikeres kapcsolódásaidban, esetleg mi nehezíti a saját sikeres kommunikációdat.