Vissza

Réz Judit

programszervező

2016-ban hívtak az Everness csapatba. Akkor másfél hónapot dolgoztam a szervezésben a fesztivál előtt, aztán úgy hozta a sors, hogy engem kért fel a vezetés arra a feladatra, hogy ez Evernessia háziasszonya legyek, s konferáljam az előadói nagyszínpad fellépőit. Azóta minden évben én próbálom kellemesebbé tenni az előadók perceit fellépésük előtt és „létezésüket” a színpadon, s igyekszem információt adni a fesztiválozóknak az Evernessián történtekkel kapcsolatban.

Végezettségem szerint közgazdász vagyok, de hamarosan kulturális mediátori papíromat is megszerzem a Pécsi Tudományegyetemen, mert lételemem a kultúra és a szervezés, ezen a területen mozgok az Evernessen kívüli életemben, így nem volt kérdés számomra, hogy ezen a területen hasznos, ha tovább képzem magam. Színészek, zenészek önálló estjeit és kisebb színi és zenekari produkciókat szervezek országos szinten művelődési intézményekbe, önkormányzati és céges rendezvényekre. Ha ilyesmire volna szükséged, keress bátran, örömmel segítek!

A 2022-es év volt az első és eddig az egyetlen, amikor az Everness programjai között felfedezhettek a fesztiválozók kultúra színpadot és kulturális programokat is. Ennek a színpadnak a teljes programját én állítottam össze és szerveztem meg, ami üde színfolt volt a fesztiválprogramban. Szerelem munka volt! Reménykedem, hogy a jövőben lesz még lehetőség kultúrát csempészni a fesztivál mindennapjaiba!

A 2023-as év is hozott számomra újdonságot a fesztivállal kapcsolatban, hiszen engem kért fel Klein-Szőke Viki program igazgató, hogy legyek segítségére a programszervezésben, így az Evernessia, Balance jóga falu, Balance Színpad, Sutra női és férfi tér programjainak szervezésében jelentős részt vállaltam magamra.

Az Everness Fesztivál, nyüzsgése ellenére (hiszen az igazán kemény munka részemre a fesztivál idején érkezik el), számomra minden évben a kikapcsolódás, elcsendesülés, feltöltődés időszaka. Bár nincs tervben egyelőre, hogy kiszálljak a stábból, mégis nagyon várom már azt az évet, amikor nem dolgozni fogok az Evernessen, hanem fesztiválozóként vehetek részt rajta és tobzódhatok a jobbnál jobb programokban, részt vehetek worshopokon és átadhatom magam a teljes önmagamra figyelésnek. Egyszer eljön majd talán ez is. Kivárom!  
Addig a saját tempómban járom önismereti utamat, és jelenleg úgy érzem, ott tartok, hogy az egyes puzzle darabkákat már szépen összeszedegettem, s most már csak a nagy egész kép összeállítása van hátra, hogy láthatóvá váljon az összkép önmagamról.